2010. november 9., kedd

2010.11.09

Első bejegyzés; 09:27

Nem értem azt a világot amelyben élek.
Nem értem az elidegenülést, nem értem az egymás iránti figyelmetlenséget.
Nem értem, hogy mivé lesznek, lettek az emberi kapcsolatok.

Amikor bekapcsolom a rádiót, vagy fellapozok egy könyvet, újságot, azt látom, hallom, olvasom, hogy az emberek vágynak a szeretetre, érintkezésre másokkal...., s mégis az ellenkezője látszik...érzelmileg egyre sivárabbá válik az életünk... Nem keressük a személyes kontaktust másokkal, magunkba zárkózva idegenedünk, távolodunk egymástól.
A lélek akár a gyémánt, csak csiszolásra mutatja meg szépségét, súrlódásra ragyog fel földöntúli szépségben, sziporkázón...  Önmagában fakó, fénytelen kavics mindössze...

Amennyiben csak az egymástól megkapható tapasztalást elkerüljük, ilyen-olyan indokkal, mi sem maradunk mások mint szürke érdektelen massza. Érdekes paradoxon, hogy az individum, a többiek által lesz egyén, a földi létünk nagyszerűsége éppen abban áll, hogy mindenki lehet egyéniség, hiszen a lélek annak született, de a többség elfeledte, vagy elfeledtette vele az a többség, aki által "gyémánttá" csiszolódhatna.
Hajlamosak vagyunk (én is sokszor) a külsőségek alapján megítélni egy embert. Mea culpa..
Megítélem a helyzetét, a tetteit. Pedig nincs jogom az ítélkezésre, mert az ítélkezőt is megítélik...
Igyekszem odafigyelni magamra, hogy ne ítélkezzem (van még rajta gyakorolni való), mivel ha az egommal nem is,de a lelkemmel tudom, nincs fölösleges élet..és minden élet ebben a formájában, ebben az időben,  egyetlen, és így soha többé nem megismételhető... Akkor is célja van, ha azt én nem értem, nem érthetem... Mégis szeretném megérteni,miért arra tartunk amerre? Holott ez a legtöbbünknek nem tetszik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Elkészült egy újabb "Hogyan készült" videó, amelyben látható, hogy miként készítettem el "Ádám és Éva - A Paradicsom elvesz...