2010. november 2., kedd

Második bejegyzés 12:51

Miért van az,hogy amikor minden rendben van,és kiegyensúlyozott a lelkem,nem megy az alkotás,de amikor kínoznak az emlékek,az elmúlt,meg nem élt szerelmek érthetetlen bánata,régi örömök szentimentális fájdalma akkor repül az ecset. Beleélem magam a múltba,és tisztán látom,hogy hol,és mit rontottam,mit tennék másképpen. Száguldok az életem bejárt ösvényein,betekintek a zsákutcákba..Mindenütt látom az akkori önmagam,távoliak ezek a képek,és mégis közel vannak..megtudom érinteni,fogni...van amelyik megsimít,de van amelyik belém mar...A legszebbek okozzák a legnagyobb fájdalmat...
Állítólag,egyes megvilágosodott bölcsek szerint halálunk után,egyfajta köztes létbe kerülünk ahol,mintegy újraélve tapasztalásainkat szembesülhetünk,azzal amit a vállalt feladatainkból sikerült teljesíteni,és azokkal a hibákkal amit elkövettünk....Nem tudom,de lehet,hogy ezt hívják pokolnak? Mert szembesülni a hibáimmal,téves döntéseimmel talán a legfájóbb,legnehezebb dolog amit csak eltudok képzelni.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Elkészült egy újabb "Hogyan készült" videó, amelyben látható, hogy miként készítettem el "Ádám és Éva - A Paradicsom elvesz...