2012. február 8., szerda

Álruhások gyülekezete avagy osonás a kertek alján.

Gyönyörű napos, de igazi téli faggyal telt reggel köszöntött Eger városára.
Álltam a műterem ablakánál és néztem a szomszédban még álló,  több száz év néma tanúját a mementóként itt maradt eredeti külső várfal maradványát és érdekes gondolati utazást tettem az időben. Párhuzamot vonva a ma történéseivel "nagyjaival"
Volt valamikor egyszer régen egy több népet magába foglaló ország, melynek határait tengerek is mosták, nagy emberek, nagy időkben vérüket áldozták, hogy fent maradjon. Tettek szép..hmm kevésbé szép dolgokat, de úgy ahogy gyarapodott a mesebeli ország. Királyai jöttek mentek, uralkodtak, perlekedtek, szerettek, meghaltak, akárcsak a meseország lakói, kik minden dúlás ellenére azért tudták, hogy mit hoz a holnap számukra. Nem állítom, hogy szépet s jót hozott, de amit megszoktak arról tudták amennyire lehetséges annyira biztos lesz. Volt király ki lovon járt peckesen, csatába hívó szóval, és volt ki álruhában ment a nép közé, bátran felfedve magát ha a sors úgy akarta...Nem kísérte testőrök hada mivel a nép szerette tisztelte, talán félte is. Időzzünk el gondolatban ennél a királynál egy picit, Csak néhány törekvését említsem meg eme sorokban.Ő volt a reneszánsz gondolkodás meghonosítója, kemény törvények igazságos megalkotója, az országot vaskézzel, de igazságosan irányította, megalapozta a nyugati kultúrát, könyvtára akkori mérték szerint hatalmas volt, békét teremtett és hatalmas változásokat hozott. Tett és tenni akart. Sokan úgy hiszik a mai élet "nagyjai" közül , hogy a nyomdokaiban járnak. És valóban hihetik hiszen amerre mennek változások jelzik nyomaikat, a nyomor és pusztulás virágai nőnek hol lábuk érinti a földet, kultúrát csupán úgy ismerik, mint valami gyomot amit ki kell plántálni, hiszen kár belé a szó.. A gondolkodó elmét nem áldásnak hanem hanem ellennek tekintik, mint olyat ami átlát rajtuk.. Ezért sorvasztják a nevelést, oktatást de teszik oly ügyesen, hogy aki nem figyel, az hihetné azt is,, "Ime a kánaán"..  Járják az országot, hogy öntömjénezéssel emeljék saját maguk előtt, magukat. Érkeznek csendben előzi meg őket testőrök civil hada.. Lezárnak utakat, helyeket, hiszen a nép ( kik közé menni nem mernek) akár kimondhatná, bele a szemükben azt amit gondol. Ezért, akárcsak egy másik meseországban egykor "Patyomkinos" hozzáállással tapsoltatókat hozatnak, ünneplik önmaguk nagyságát és a szolgalelkű nép asszisztál hozzá kínos mosollyal s közben szégyentől vöröslő lesütött arccal nem mer kifosztóira nézni. Meseország mai napig létezik, lakói egyre fogynak, szöknek határain túlra, álruhában gyülekezik mint a nép, mint az úr, a kérdés csupán annyi, ki kezd el hamarabb osonni a kertek alján, el ebből a meseországból..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése