2012. február 24., péntek

Az ecset bosszúja..

Szép a reggel, tényleg szép még örülni is tudnék ha a derekam ne érezném.... Amikor valahol a festészetről beszélgetek, mint munkáról sokan felsóhajtva azt mondják milyen jó neked, mert amit dolgozol az valójában hobbi is egyben és nem kell kemény fizikai munkát végezned. Általában nem szoktam lereagálni az ilyen "szomszéd kertje mindig zöldebb" típusú mondatokat. Ellenben itt megosztom, hogy valójában mivel is jár ez a szakma. Elöljáróban még annyit hozzáteszek, hogy édesapámmal nagyon sokat harcoltam az életben, a pályaválasztásom okán és természetesen a szokásos apa-fiú közötti tinédzserkorral járó szemléletbeli különbségek miatt is.. Hát ő sem könnyű eset és ugyebár a fiaként örökölve az ő génjeit én sem voltam a lányos anyák álma.. Visszatérve, az édesapám sokáig degradálta a munkámat, mivel azt mondta, hogy az nem is munka, egész napos "szutyorgás, pihenés" Viszont volt egy eset amikor nézte egy kis ideig ahogyan dolgozom egy nagy vászon oltárképen egy templomi megrendelés kapcsán... na ezután csendben megjegyezte "Fiam soha nem cserélném el veled a munkámat" Az alatt a néhány perc alatt látta és értette meg, hogy az alkotás folyamata nagyon komoly fizikai megterhelés is egyben. Ezen kis kitérő után folytatom ott ahol az elején elkezdtem, miből is áll az alkotás folyamata, csak általánosságban.
Egy festőnek értenie kell a vászon megfeszítéséhez, a kész kép bekeretezéséhez, amely inkább az asztalosság tárgykörébe tartozik, ismernie kell az általa használt vagy a későbbiekben használandó anyagok kémiai lehetőségeit, elkészítéseinek módját, egymásra való hatásaikat, a felületre gyakorolt globális mechanikájukat. Ez komoly kémiai ismereteket követel, hiszen ha két egymással kémiailag össze nem férő pigmentet keverek egybe, annak rövid időn belül katasztrofális következménye lesz a kész alkotáson... A színdinamika, színelmélet teljes tudása azok fizikai jellemzőinek mindenre kiterjedő megismerése elengedhetetlen a képzőművész kelléktárából amennyiben az a színekkel dolgozik. Nem utolsósorban az emberi test orvosi szintű megismerése az anatómia mindenre kiterjedő  megfigyelése és ezen megismerések biztos tudása szintén fontos alappillére a szakmának(amennyiben tényleg komolyan veszed a hivatásod). Eddig nagyjából az elmélet, természetesen a teljesség igénye nélkül. Viszont folytassuk  az alkotást már fizikai szempontból. Órákig állva egy nagyobb méretű vászon előtt, napi szinten egyensúlyozva a nagy palettát amelynek a súlya, ha a festék súlyát is számolom akár több kiló is lehet, ami valljuk be őszintén több óra után iszonyatos terhet ró a vállra, miközben szintén a palettát tartó kéz ujjai között egyensúlyozom a használandó ecsetek csokrát.....(ez az érzés messze nem hasonlít az elsőáldozós lányok mirtuszkoszorús felvonulására......) Alkotás közben többször (rengetegszer) elsétálok méterekre a készülő műtől ami összeadódva több kilométert is kiad egy napra. A létrán vagy dobogón történő egyensúlyozás kitekert testtartással  rövid időn belül kegyetlenül megviseli az alsó háti izmokat egy férfias derékfájásban kicsúcsosodva. Az évek során egész hozzá lehet szokni a fájdalomhoz ami néha eltűnik hónapokra, azután ismét beköszön és vendégeskedik egy kicsit idebent...
Amikor valaki erre a pályára adja a fejét tisztában kell lennie azzal, hogy vegyszerekkel dolgozunk s azok mint olyanok egy idő után kifejtik "áldásos" hatásukat legyen szó bármilyen jól szellőző nagy légterű műteremről is.. na azért nem valami komoly betegségekre kell asszociálni, mindössze lehetőség van elveszíteni a teljes szaglásunk, aminek vonzata az íz érzet megszűnése is egyben, de nem sorolom tovább hiszen nem az a célom ezzel a pár mondattal, hogy rémisztgessek, vagy sajnálatot keltsek. Csupán azt szerettem volna megosztani, hogy az alkotói munka még ha kívülről játéknak is tűnik, esetleg pihentető tevékenységnek, bizony nagyon kemény fizikai és összetett szellemi munka, ami durván igénybe veszi a testet és az agyat. Természetesen csak abban az esetben ha valaki nagyon odateszi és nem kíméli magát. De hogyan kímélhetném magam akkor amikor az agyam, a lelkem kényszerít az alkotásra. Az alkotói vágy tűzét, csak maga az alkotás folyamata tudja eloltani. A végső konklúzióm? Legyen bármily nagy a követelményem magammal szemben és legyen a teremtés csodájáért bármekkora is az ár, nem tehetek mást, mert nem is akarok mást tenni. ALKOTOK... mivel ez egyszerűen az életem, amelyet minden nehézsége ellenére sem cserélnék el senkivel......A derékfájás pedig úgyis tovaszáll, ha más nem beveszek egy Algoflexet....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése