Beszélgetés...

Letettem az ecsetet. Kezem beletöröltem a mellettem álló polcról lelógó törlő rongyba. Elhátráltam a készülő alkotástól néztem, szememmel hunyorogva igyekeztem kiszűrni a megoldandó feladatok sokaságát. Lassan elfordultam az állványtól, kinéztem az ablakon, elnéztem a felhők magasába, tovább a fejem felett szálló vattapamacsok között a messzi kékségbe.. Kerestem valakit..
Kerestem Valakit, vagy Valamit, néztem a kék eget szemem előtt kis pálcikák úszkáltak, állítólag ezek nem mások mint a csecsemő korunkból visszamaradt hajszálerek csarnokvízben úszkáló maradványai..,Hogy így van-e valójában avagy sem,azt nem tudom, viszont annyi bizonyos bármennyire is tágra nyitottam a szemem ezeken a táncoló akármiken és a felhőkön kívül fent az égben nem láttam semmit.

-Hol bujkálsz? Kérdem én és várom a választ. Hallgatózom, fülellek, de semmi.
Ismét szólottam.
-Hol bujkálsz? Hol vagy? egyáltalán Vagy?
Semmi válasz csak a süket csönd (Ami valljuk be nem is annyira süket hiszen van egy kis csengése a csendnek..biztos az is valami magzati állapotra visszavezethető frászkarika lehet. Nem tudom és nem is érdekel.) Beszélgetni akarok, kérdéseimre választ, mit akarok, remélek bízok és hiszek, most mégis csak a süket csend az ami itt kísért engem.
Kérdeznélek, ha szólnál.
- Mi végről akarod, hogy itt legyek? Mi a célod, hiszen cél nélkül semmi sincs(habár azt mondod útjaid kifürkészhetetlenek). Vagy mégis? Esetleg maga a cél nélküliség lenne a célod?  Teremtesz majd kiket teremtettél magára hagyod? Nem , nem perlekedni akarok én veled, sőt még a számonkérésre sem vagyok méltó..Csak kérdezek, de válasz nincs, s ha mégis lenne azt hol keressem? Hol találnék békét, mikor felcsillantod a reményt, majd a másik kezeddel eltakarod azt mint világító torony csak Te oly sokára mutatod ismét a fényt, hogy az aki követni merné fényedet a viharos tengeren az szétzúzódik a sziklák peremén, elveszejtvén mindent ami számára oly becses, akár az életét.
Kéred, sőt néhol követeled (persze csak szerényen bújtatva) hogy kövessünk téged, de kérdem én miért, és hová?
Látod mégis perlekedem, pörölök veled és vádollak, s te még mindig hallgatsz...
Hallgatsz! Hallgatsz s én  nem tudom, hogy hallgatásod mögött az ártatlanságát rég elveszítő ember felé szóló megvetés, vagy gyermekére szeretőn néző szülő megbocsájtó mosolya húzódik.. Nem tudom, csak azt, hogy hallgatásod nekem fájó...

Ekkor visszafordultam a lassan felhőkbe burkolózó ég kékjétől, és ahogy az állványhoz léptem, megszólított... A képben kezdett beszélni, mesélt az álmairól, mesélt arról mit Ő szándékozott és látom amivé lett....


Az alkotások nem csupán képek, nem csak valami színes pacahalmazok egy falon. Az alkotások üzenetek,( itt értendő zene, próza, költészet stb, minden ami a szellem által születik)  ezen üzenetek átadására léteznek a művészek/alkotók. Nincs jó és rossz alkotás, (hiszen mint mondottam az alkotás üzenet) Olyan van, hogy nem a megfelelő helyre, esetleg nem a megfelelő térbe, időbe érkezett meg az alkotó és az alkotása. Vagyis az üzenet akkor és ott még nem futhatta be azt a szerepet melyre született,melyért teremtve lett, ellenben későbbi korban nemcsak megértette az utókor de továbbgondolva megváltoztatta általa a világot. Járjunk nyitott szemmel, higgyünk abban amiben.., de higgyünk, mert hit nélkül semmi sincs. Nincs Lélek, nincs Szellem, és elfogy a Beszélgetés...


S ha ezek elfogynak akkor magányossá válnak a Lelkek. A magányos lélek pedig lassú pusztulásra van ítélve.