2012. február 20., hétfő

Talán tavaszodik?

Néhány napja, ahogyan te is és mindenki, én is azt láttam, hogy a tél némi fázis késéssel, ellenben megérkezett. Most viszont az elmúlt napokhoz képest sok fokkal nőtt a hőérzet, ami szép is lenne, ha nem fájna a derekam annyira, amennyire ettől a meteorológiai hullámvasúttól. Igaz, nem túlzottan zavar a munkám során némi derékfájdalom, mivel a régi mondás szerint ha harminc után reggelente nem fáj semmim akkor nem is élek.. A kedvem, az alkotó kedvem most stabilnak mondható, ismét kísérletezgetem számomra új dolgokkal, hiszen másból sem áll az élet mint kísérletek tömkelege, sikerek, tévedések, zsákutcák garmadája ám ezek a fiaskók sem ok nélküliek, tanítással bírnak. Tanítással, hiszen nem mindig a sikereink hozzák meg a hőn áhított fejlődést, sokkal inkább a tévedéseink, már amennyiben ezeket nem kudarcként éljük meg, hanem jól átgondolva és kitartással megküzdünk a sikerért. A kitartó ragaszkodás  az ami nem engedi a célt szem elől veszíteni és ha kellőképpen rugalmasak is vagyunk a felmerülő "akadályokkal" szemben, úgy még ha sokszor nehéznek is látszik az út, az valójában nem zsákutca, egyszerűen csak az élet próbája velünk/velem szemben. Az élet nem azt szereti akit megkímél, hiszen a vegetálás nem tanít,  az élet ha mégoly kegyetlennek is tűnik sokszor, azt szereti akit tanít is egyben, hiszen a tanítás a szeretet egyik létező formája. Hiszen terhet rakni csak olyan vállra lehet tenni, amely el is bírja azt. Ha jobban megfigyeled, akkor láthatod, az élet soha nem rak(ott) rád nagyobb terhet, nem ad(ott) annál nehezebb feladatot, melyet ne tudnál/tudtál volna megoldani. Az élet nem jó, avagy rossz, az élet pusztán igazságos és mindig kompenzál, ahogyan egy magyar rádiós személyiség szokta mondani " A Jóisten mindig X-re játszik...." Az élet nem könnyű, vagy nehéz, mi vagyunk erősek, avagy gyengék...választhatunk éppen melyek leszünk, választhatok, hogy feladom, vagy megyek tovább...de ha tisztába vagyok az elrendelésemmel, azzal amit céllal születésnek neveznek (és ez mindenkire igaz) akkor bármennyiszer terít le az élet mindannyiszor felállok, mert hiszek abban, van valami több amiért itt kell most helytállnom, ezen a földnek nevezett sárgolyón, ebben az életnek hívott színjátékban, ahol a legjobb tudásom szerint kell eljátszanom a választott, esetleg rám osztott szerepet. Tennem kell addig, míg a függöny a darabom (mely maga az életem) végén alá nem hull... Most mosolygok, mert eszembe ötlött vajon sikerül-e úgy élnem végig az életem, hogy a függöny legördülése után taps fog szólni, vagy csak a némaság fog ülni a sorok között.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése