2012. február 8., szerda

Üldögélek magamban.

Üldögélek magamban és teljesen üres az agyam. Kiüresedett. Ötletem sincs hogyan tudnám megnyitni a csapot, hogy újra folyni kezdjen belőlem ismét a gondolat képpé formálva. Nem alkotói válság ez, csak pusztán nincs semmi amit megfestenék. Vagyis az is lenne, de a kedv, a lángolás hiányzik belőlem. Üldögélek magamban és keresem idebent a festőt..de olyan mintha elaludt volna. Tudom ez nagyon skizofrén dolognak tűnik, de tényleg furcsa az amikor az ember úgy érzi magát mint egy dió amiben külön álló a belső a külsőtől. Nos a dió is én vagyok ahogyan a belső is, viszont az is én vagyok aki nem tudja megtörni a héjat, hogy a dió mélyére hatolva megszerezze annak élvezhető gyümölcsét. Magába tömött a hétköznapok szürkesége ami a művésznek maga a halál. Bekebelezett, megrágott és kiköpött. Instrukció kellene, talán egy jó zene, könyv, vagy csak egy jóbarát akinek ezeket a gondolatokat el lehet mondani. Sok ismerősöm van, kevés barátom, de olyan akinek elmondhatnám mindezt szinte senki. Igazából nincs senki olyan aki megértené azt ami bennem él, emészt, rág. Természetesen elmondhatnám, de olyan nehéz az embernek belekezdeni a lelke mélyén megbúvó dolgok felszakításába. Szinte nincs is alkalom, hely ahol nyugodtan elmélyülten lehetne megosztani az érzéseinket. Ezért marad az, hogy kiírom magamból, amit pedig nem azt viszem tovább magammal, mint egy nehéz zsákot.... Majdcsak beleroppan a vállam..Ahogyan oly soknak megroppant. Üldögélek magamban, merengek és ugyanott vagyok mint amikor belekezdtem az üldögélésbe és a merengésbe. Nem tudom miről alkossak és kinek tegyem azt. Vajon van-e értelme annak amit teszek és tesznek oly sokan? Van e szükség a szépre, a művészetre? Ha igen kinek, minek? Vajon a kortárs művészek egyfajta utolsó mohikánjai-e a választott hivatásuknak, ha igen mi jön utánuk/utánunk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Elkészült egy újabb "Hogyan készült" videó, amelyben látható, hogy miként készítettem el "Ádám és Éva - A Paradicsom elvesz...