2012. július 11., szerda

Egy születő alkotás.....

Máshol és más fórumon már néhány mondatban beszéltem arról, hogy eddigi életem legnagyobb munkája előtt állok...talán a legnagyobb is lesz....Itt az elektronikus naplómban kissé bővebben szeretnék beszélni róla. Kezdeném azzal, hogy tudom a mai világban már nem igazán van szükség hatalmas méretű alkotásokra, mivel kiváltotta a sokszor lélektelen fotó (nem a művészi fotókra gondolok). Mégis úgy érzem ezzel fogom letenni a névjegyem és olyan dolgot sikerül a világra hagyni amelyért érdemes volt megszületni. Úgy érzem jelen pillanatban, hogy minden eddigi ecsetvonásom, alkotásom ezen alkotás felé mutatott.

A készülőben lévő alkotás egy történelmi trilógia lesz. Amely a másfél évszázados török uralom előtti közvetlen időszakot fogja átölelni, azon belül is Eger Hősi védőinek harcát, megdicsőülését, majd segítség kérését Ferdinánd királytól s amelynek megtagadása után másfél évszázadig a török félhold uralta az ország igen nagy részét.
Monumentális alkotások lesznek mindhárman, de az igazán monumentális a főkép mérete lesz ami 3x6 méteres egybeszőtt vászon. A kettő kísérő alkotás, darabonként 2x4 méteres vászonkép lesz. így összesen 34 nm lesz a teljes területük... Nagy kihívást fog jelenteni, de már nagyon várom azt a pillanatot amikor először végig fut az ecset a kezemben a vásznon..létrehozva a semmiből azt ahogyan én megálmodtam a tragédiát amelyet az akkor több sebből vérző országunk elszenvedett...Mégis benne lesz a remény amelyet a hősiesség, a hazaszeretett és az önfeláldozásból fakadó önzetlenség adott... a remény amely be is igazolódott igaz emberöltőkkel később a gyászos eseményeket követően. Beigazolódott a hősi halált haltak reménye, hogy történjék bármi is az ország fennmarad és fent is maradt....

Az alkotásokat elkészülésüket követően szándékunkban áll bemutatni az ország több pontján, majd azt követően a környező országokban is közönség elé tárva, mintegy bemutatva, hogy igenis mi is sokat tettünk Európáért és íme egy kis ország hatalmas történelemmel a háta mögött.
Reményeim szerint hamarosan bele foghatok az első képbe, mert az anyag költségét tekintve is hatalmas erőpróba lesz ez a munka. Támogatói segítségnek hála az első vászon már hamarosan elkészül, de bízom abban, hogy a többi elől is elhárul majd időközben a mindenki által mostanában sajnos ismert jelenség a pénzhiány. Hiszek abban, lehet még és tudom, hogy érdemes  a mai helyzetben is létre hozni maradandót...hiszen oly sokszor elmondtam már azt.."egy ország későbbi megítélését az utókor szemében a létrehozott maradandó értékek fogják meghatározni...az amit tovább adunk a gyermekeinknek..az unokáinknak. Való igaz, hogy a semmiből való teremtés a művészetben nem ma, nem is holnap fogja meghozni a gyümölcsét, de hosszútávú "befektetésként" a holnapnak teszünk jót és megtérülőt adományozunk azoknak kik bennünket fognak követni az életnek nevezett úton..". Hiszem, hogy megéri az áldozatot az ha ezzel többé válik a világ.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Elkészült egy újabb "Hogyan készült" videó, amelyben látható, hogy miként készítettem el "Ádám és Éva - A Paradicsom elvesz...