2013. január 12., szombat

A világ menete..

Ülök a műteremben és a készülő újabb, immáron trilógia vázlataiba merülök... Mellette van néhány apróbb befejezésre váró kép. De az agyamban ismét teljes dübörgéssel száguldanak a képek arcok, jelenetek amelyek az elkövetkező szintén monumentális alkotásokon lesznek láthatóak.

Amikor ebben a szakaszában járok az alkotásnak, ezt oly módon teszem, hogy sok helyen, több szemszögből objektíven utána olvasok és beleélem magam az adott karakter bőrébe...elképzelem a motivációit, próbálom megérteni azt amiért ő, ott akkor így döntött és tett. Egyszer jó pár éve már, hogy egy alkotásomnak adtam azt a címet.."Csak a színpad változik a szerelem örök" Most ebben az alkotásban gondolkodva ismét felrémlett ez az egykori festményem és rá kellet jönnöm..Valóban a "színpad" változik csupán...az ember örök..., a "színészek" is változnak természetesen, hiszen az élet színpadán állni időhöz kötött elfoglaltság, ki tovább ki kevesebb ideig marad... Viszont az emberi gyarlóságból eredő szerepek öröklődnek és bizony ez egy fabatkát sem változott az őskor óta. A készülő alkotásban, az Ab Initio (Idők kezdete) trilógiában a nyitó kép "Krisztus Pilátus előtt" lesz, de nem abban a formában ahogyan eddig láttatták az előttem alkotó nagyszerű művészek, hanem végtelenül autentikusan, az emberi oldaláról megközelítve a témát..az eddigiektől eltérő kompozícióban... Eltérő beállításokkal... Nos ezen a képen gondolkodva fedeztem fel, hogy minden megtalálható ebben a történetben ami ma is hiánytalanul megvan bennünk... egyik oldalról a kicsinyes vágy egy másik ember elnyomására, összetörésére, az összekacsintó gyávaság, a fejét elfordító szégyen amely szemlesütve néz maga elé félelmében.
Ezzel szemben a másik oldalon a történésnek a napnál fényesebben ragyogó szellem, a beteljesítő elfogadás, a hit áll. A tömeg a reá jellemző pszichózis okán nem más mint ide oda örvénylő massza amely a főhangadó után skandál bármit ha az elüvölti magát.... Ebből a hármasból máris készen áll a dráma, felsejlik a tragédia (amely abban a pillanatban az egyén tragédiájának látszott, de egy nép tragédiája és azon keresztül egy világ tragédiájává vált) melynek a végkifejlete akárcsak ma, akkor is a tömeg látóterének közepén álló egyénre nézve teljesen egyértelműnek tűnt... Viszont ezen eseményt követően semmi nem maradt már többé az ami addig volt....

Évezredek alatt a technológia hatalmas fejlődésen ment keresztül, csak Mi az Ember nem volt képes fejlődni...Természetesen azt lehet erre mondani, hogy "de kérem ma már sokkal kulturáltabbak vagyunk, mint eddig a történelem során bármikor is volt az ember...." Számtalan törvényt és demokratikusnak hazudott világképet lehet előhozni a sublót aljából..de ezek sorra hajaznak az egykori már az ókorban is alkalmazott békés elnyomó szabadság nélküli szabadságra..ahol azt mondták, hogy ettől eddig szabad vagy..de azon túl ne menj, mert a korlátokat nem Te hanem mi állítottuk fel..vagyis ahogyan ma is, úgy akkor is az egyenlők és egyenlőbbek halmazára osztották a társadalmat. Természetesen nem a második csoportban volt/van a népesség nagy hányada...sőőőőőt. Na de tovább folytatva a gondolatmenetemet... Valójában az egyén teszi ki a társadalmat..vagyis egyének sokasága, hiszen a most élő és jelen pillanatban itt regnáló 7Milliárd ember, egyénekből áll..7Milliárd egyéniségből..akik ha csak a maguk lelkében, és fejében tartanának rendet..egy csapásra megváltozhatna a jelenlegi finoman szólva is "érdekes hozzáállással" bíró világunk. Ha képesek lennénk egymás elfogadására. (olyat nem is mernék mondani, hogy egymás tiszteletére, avagy szeretetére, mert az már annyira utópisztikus, mint egy galaktikus utazás a közeljövőben, elég lenne a szimpla elfogadás is.) Csupán elfogadásra lenne szükség, elfogadni a másik ember másféle gondolkodását, a miénktől eltérő útját, elfogadni egyáltalán azt, hogy minden ember egy irányba tart, jöjjön bárhonnan és jusson bárhová.. A születéstől tartunk a sír felé. Ha ezt megértené az emberiség, ahogyan azt is, hogy az országhatárok nem mások, mint puszta szokásokon alapuló közmegegyezések.

Ha ezek a közmegegyezések megszűnnének a gondolatokból, talán akkor az a bizonyos "Egyén" ott az "Idők kezdetén" nem adta volna minden ok nélkül az Életét értünk. Talán ha megértenénk és élni is tudnánk ezzel a megértett tudással..akkor a jelenleg összeállt massza, egyének összetartó közösségévé válhatna, akik egymás életének jobbítására használnák fel adottságaikat.. Ha így lenne, talán más lehetne a világ menete...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése