Az elmúlt ünnepek és a bemutató óta zajló események kevéssé tették a rendelkezésre álló napi 24 órát, így igaz megkésve de mégis most pótolva szeretnék mesélni arról, hogy milyen érzés volt megélni magát a bemutatót és azt a napot.
Kevés alvás után ébredtem kora reggel..kellemes feszültséggel a várakozástól. Leülve a gép elé több üzenet is várt, melyben kedvesen tudakolták közeli és kevésbé közeli ismerősök, hogy izgulok-e? A kérdésükre a válaszom egyöntetűen az volt...nem..majd úgy a 'tizenegynéhányadik hasonló kérdésre már azt válaszoltam, "Igen most már izgulok". Lassan eltelt a délelőtt és átfordult délutánba, közeledett az idő.....
3 órára mentem a bemutatónak helyet adó Hotel Eger&Park szállodába, ahol még a műsor előtti utolsó egyeztetések folytak, hogy minden zökkenő mentesen menjen.
Lassan a messziről jött vendégek kezdtek megérkezni, közöttük az egykori általános iskolai osztályfőnököm, de az is nagyon jól esett, hogy szülőföldem polgármestere is tiszteletét tette. Egyre többen érkeztek és nagy örömömre számomra nagy megtiszteltetésként több százan gyűltek össze, hogy azon a hideg decemberi estén olyat lássanak, amilyet művészettörténész szerint sem látott a magyar közönség az elmúlt száz évben...Na itt már nagyon izgultam. A terembe menet sokakkal váltottam néhány szót és a szavaikból nagy érdeklődés és várakozás csengett ki....Ekkor már tényleg nagyon izgultam és férfiasan bevallom az is megfordult a fejemben, hogy eltűnök a bemutatóról;))) Mivel ekkora tömeget még soha egyetlen kiállításon és festménnyel kapcsolatos rendezvényen nem láttam...pláne nem az enyémen.
17:05 A kiírt műsortervtől ötperces eltéréssel indult a műsor az Egri vitézlő oskolások díszőrségének kivonulásával. Ők voltak azok akik őrt álltak az akkor még letakart alkotások és a bejárat mellett, már ezzel is megalapozva az este hangulatát. De a kor hangulatának megidézésében nagy szerepe volt Lázár Attila báb művésznek aki korhű ruhában lanttal a kezében, járt kelt a várakozó vendégek között, miközben középkori dalokat játszott.
Kissé elkalandoztam..Tehát megkezdődött a műsor.. Ültem az első sorban és végig vettem az elmúlt hónapok sorát..amikor még csak terv, majd a tervből lassan kibontakozó kézzelfogható dolgok kezdtek kialakulni...az első vászon megérkezése, annak megfeszítése..az első ecsetvonások...és most itt néznek velem szemben a letakart kész alkotások...Miközben ezen morfondíroztam végére ért a nyitó dal Tinódi Lantos Sebestyén Eger summája.. Igaz ezt megelőzte a díszvendégek, a fővédnökök köszöntése kiket Tunyogi Péter színművész vett számba.. Néztem a sorban felálló és meghajló kiváló emberek sorát... és visszarepültem a gyerekkoromba.
Vissza a poros kis alföldi faluba ott a homokhátságon, a szülőföldemre amelynek nevét ma már a nevemben is viszem tovább ...
.....
Végigmentem a régi porlepte utcákon és emlékeimben láttam azokat az embereket akik hatással voltak a gyermekként a lelkemre és akik már régen eltávoztak..Ismét ott ültem a szomszéd Pali bácsi mellett a kispadon, miközben mesélte a régi idők történeteit..Láttam nagyapám szigorú, de jóságos mosolyát, dédnagyapám szemében bujkáló huncutságot.. Megelevenedtek a nyári reggelek amikor lovaskocsin mentünk ki a rétre szénáért a Béla bácsival...(Az ő általuk belém oltott hangulat köszönt vissza sok képemről..)A lassan alkonyuló nyárutó.. A távolba elvesző barátok arcai...Ők mind itt voltak velem azon az esten, velem és bennem....Felderengtek a múlt árnyai, hangulatai.. és hirtelen belém nyílalt a kérdés...Hogyan kerültem én most ide? Szinte felfoghatatlan számomra az út amely idáig vezetett. Közben leleplezték az első alkotást... Majd film következett ami arról szólt, hogy bemutassa azt aki lettem és ahonnan lettem... Én pedig figyeltem az életem szilánkjait felvillanni a vásznon... Vajon én tényleg ez az ember vagyok? Néztem a vetítőn haladó képeket és én is tovább "vetítettem" magamban az életem filmjét.... A kettő a belső filmem és a mindenki által látható film tett ki egy egészet..De a belső vetítésemet ami maga a számadás,számvetés volt senki nem látta. Látható volt az ünnepi része és a munka dandárja, de rejtve maradt a nehézsége az útnak amelyen évtizedek óta járok. Látható volt a szakma ismerete, de rejtve maradt a tanulás és a szakmával való kínlódás a sokszor majdnem feladásba torkolló csüggedése...Látható volt a siker, de rejtve maradt a számtalan harc és bánat, sértés és sértettség az útért, melyet sokszor úgy érzem, hogy kijelöltek és nem pedig magam választottam. Látható volt az öröm, de rejtve maradt a gyász és a lemondás az elengedések tragédiája. Ahogyan rejtve maradtak a félelmek és a gyermekkorban ért mellőzés és láthatatlanság keserűsége..Rejtve maradt mert a vásznon a film nyelvet öltött ezeknek.. De tudom a múlt nélkül nincs jelen sem..A jelenbe pedig a múlton keresztül hozott az élet.
Közben lehullt a második képről is a lepel. Miközben ment a zene Kelemen Csaba színművész első szám első személyben Dobó István szerepét magára öltve emlékezett vissza a képen látható történésekre..
Néztem magam elé..
Hihetetlen hogy itt ülök...hihetetlen, hogy ez a sok ember miattam van itt..miattam akit majdnem megbuktattak hatodik elemiben a rajzból.. Mit tettem én, hogy ennyien mosolyognak és kezet rázva gratuláltak holott még akkor az alkotásokat sem látták..
Néztem magam elé..majd felkaptam a fejem és láttam, hogy trilógia legnagyobb vásznának a leleplezése következik...Lehullt a lepel és számomra meglepő ,de szívet szorítóan felhangzott a taps és ekkor tudtam, hogy mindent megért az eddig megtett út..Megérte a sok nélkülözés, a fájdalom az éjszakából reggelbe hajló, majd estébe forduló megfeszített munka... Tudtam, hogy most adtam valamit igazán maradandót a világnak a nemzetnek és a szülőfalumnak. Életemben először tudtam, hogy ezért volt minden..
Majd szólítottak és én nem tudtam mit fogok mondani.. Nem tudtam mit tudnék mondani ez után, hiszen annyi minden kavargott bennem..a múlt és jelen örvényben folyt össze.. És a taps szólt... Odasétáltam a képen látható önmagamhoz..ránéztem arra a deákos ruhában üvöltöző, örökkévalóságba rögzült és egy elképzelt csatába fagyott alakra, majd magamra és őrá mutattam, mert a képek leleplezése előtt kérdezték többen is, hogy valójában megfestettem-e önmagam is..gondoltam ha nem vagyok felismerhető akkor megmutatom... Majd beszélni kezdtem..miközben sokszor visszakalandoztam a belső filmembe.. mikor erről kezdtem beszélni már éreztem, hogy dagad a gombóc a torkomban..tudtam ha átadom magam annak az érzésnek elfogok érzékenyülni és ezt nem akartam, ezért egy hirtelen váltással a képekről kezdtem el beszélni.. de egyszer itt talán elfogom mesélni mindazt ami akkor és ott feltolult bennem...
De nem állok meg itt. Jelenleg egy újabb régóta dédelgetett álmom megvalósításba fogtam bele, mely ez év decemberében kerül a közönség elé és amelynek mérete meghaladja a trilógia nagy kompozíciójának méretét is, Az alkotás köré épülő műsor tervezése is megkezdődött vagyis minden adott egy remélhetőleg ismét feledhetetlen este megvalósulásának.
Szeretném bemutatni a Trilógia támogatóinak sorát, hiszen a mai világban ahol egyre kevesebben törődnek a művészettel mindenképpen tiszteletet érdemelnek azok akik támogatják azt.
Tisztelet és köszönet mindenkinek aki hozzájárult az alkotások megszületéséhez.
Továbbá külön köszönet illeti fáradhatatlan és akadályt nem ismerő munkájáért, a bemutatón szereplő filmek megszületéséért Teleki Klárát aki egyben a menedzserem is. A Trilógia megszületésében múlhatatlan érdemeket szerzett, köszönet és tisztelet neki ezért a kiemelkedő munkáért.
Ha valaki szeretné megtekinteni a felvételt az Ősbemutatóról akkor az alábbi linken megtalálja azt:
https://www.youtube.com/watch?v=8Ni01YaFYiE
Kívánok minden Barátomnak és olvasómnak Békés, Sikerekben Gazdag Új Évet.
Üdvözlettel: Kakucsi-Csernák Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése