2013. október 23., szerda

Egy gondolat..

Minden ember életében eljön az a pillanat amikor felteszi azt az egyszerűnek tűnő kérdést. "Ki vagyok én..?"
Elsőre egyszerűnek tűnik, ám kicsit mögé gondolva a legtöbb ember legyint és tovább lép, hiszen az élet valójában misztérium és sokak szerint felesleges azzal tölteni az időt, hogy azt megértsük. Holott nem magát az életet kell megérteni, hiszen az annyira összetett és bonyolult amihez az emberi adottság nem elég. Nem elég az emberi lét behatárolt intervalluma, hogy akárcsak egy picit is közel jussunk az egész megértéséhez.. Így marad a kérdés. "Ki vagyok én"

Jómagam is feltettem a kérdést, mert a világot nem de magamat talán megismerve reméltem, hogy valamit sikerül megértenem a misztériumból. Feltettem hát a kérdést és válaszoltam is a magam behatárolt eszközeivel.
-Ki vagyok én?
-Ember...
Nem az nem én vagyok, hiszen az nem több mint a létezésnek egy létformája és sok más ember is él a földön, de az nem én vagyok...
...Ki vagyok én?
-Férfi..
Nem! Nem ez vagyok, mert ez sem más mint az adott emberi fajon belüli a nemi identitás egyik képviselője..több milliárd más férfi is él rajtam kívül, de ők nem én vagyok, ahogyan én sem vagyok ők...
Akkor Ki vagyok én?
Ekkor a nevemre gondoltam, de az talán még nevetségesebb válasz lett volna, mint az iménti kettő, hiszen lehetett volna bármi más a nevem, sőt akár azt bármikor meg is változtathatom, de attól én még az maradok aki vagyok. Annál nem több és nem is kevesebb.
Igyekeztem választ kapni, választ adni mig nem megtaláltam egy lehetséges, de számomra mindenképpen megnyugtató és a gondolatban továbbvivő utat...

A történelem folyamán sokszor és a legtöbb esetben az anyagi világot és a szellemit, vagyis isteni szférát igyekeztek éles határral elválasztani, sok ezer példa volt erre anno. A felvilágosodás koráig rendszerint a vallási, majd később a materiális szemlélet állt a másik felett...Talán ez most napjainkban mintha már változna, mert a tudomány a jelen állása szerint nem teljesen elutasító az anyagi világon túli magyarázatokra, mint lehetséges úttal kapcsolatban a teljesség megértéséhez, de legalábbis a további jó kérdések feltevéséhez. Hiszen ahogyan azt kedvenc angol íróm is egykoron kijelentette egy örökbecsű darabjában..."Több dolgok vannak földön s égen horatio, mintsem azt bölcselmetek álmodni képes..." (fordította Arany János)

Magamban ugyebár történelmi dogmákhoz nem kötve folytattam a számomra leginkább elfogadható magyarázat felé terelni a gondolataimat és elmélkedésem közben arra jöttem rá, hogy valójában nem is különíthető el a két jelenlegi világszemlélet egymástól, hiszen az egyik hozza létre a másikat és annak manifesztációja és kézzelfoghatósága tökéletesíti az elsőt, ergo szimbiózisban él egymással a való, és az illúzió,(de melyik, melyik? ) amelynek mindannyian így én magam is részei vagyunk/vagyok. Ezen gondolat mentén haladva számomra egyértelművé vált, de legalábbis elgondolkodtatott, hogy a létezés és benne az én jelenlegi létezésem sem más mint tapasztalás abban a világban ami a szellemi világtól távol esik, ám azt mégis a szellemi, vagy ha úgy tetszik az isteni hozza létre, azon okból, hogy ő maga az Isteni amely képes szellemiként fizikai valóságot, illúziót létrehozva tökéletesedni. Illúziót mondtam szándékosan, hiszen a valóság látszatát az agyunk hozza létre, pillanatról pillanatra de ezen valóság mindig viszonylagos, hiszen ugyanazon íz számodra lehet sósabb és számomra sótlanabb, ez nem más csupán a szubjektív valóságérzetünk egymástól eltérő tapasztalása. Tehát illúzió amelynek mi is részei vagyunk s amely által  tapasztalunk. Majd ezen tapasztalások által a kollektív tudat és a tudatalatti egyaránt fejlődik. Vegyünk egy példát.
Ha bárki is úgy dönt, hogy a kezébe véve egy kalapácsot egy szöget, odasétál a falhoz beveri a szöget, majd arra egy képet akaszt, az teremtő gondolat amely megváltoztatja és örökre átalakítja azt a világot amit addig ismertünk. Apró változás, de akkor is egyfajta változás...lenne amennyiben megtörténik. Viszont emberünk mielőtt felállna a székéből meggondolja magát és nem teszi meg a gondolatban megfogant tettet, úgy ezen gondolat nem telítődik meg cselekvéssel, vagyis nem képezi a fizikai tapasztalás kézzelfoghatóságát, így ez a gondolat meddővé és semmivé válik, elenyészik. Viszont ha a megfogant gondolat a fizikai világban is nyomot hagy a cselekvés által, úgy az tapasztalássá válik vagyis a nagy egész építőköveként az univerzum teljességére lesz kihatással..Igen a gondolatmenetem szerint az univerzuméval, hiszen éppen ez a szép a gondolatmenetemben, nem szab korlátokat a távolság és a tér, mivel nem csupán a fizikai síkon halad a szubjektív elmélkedésem
Idáig eljutva rájöttem, hogy nincs sem eltévedt, sem pedig felesleges élet, mert amit mi/én esetleg félrecsúszott vagy elhibázott életnek, sorsnak látunk/látok az nem más, mint egy más irányból történő megtapasztalása az élet fizikai valóságának a szellemi világ által. Tehát ismét ott a kérdés, mely mint égő csipkebokor világlik szememben.
Ki vagyok én?
Nos barátaim nem vagyok más mint tapasztalás egy szeletnyi időben egy darabka földön amelyről azt hiszem, hogy az enyém, pedig soha nem volt az és nem is lesz az, mivel időm, ahogyan itt mindenkié és mindené ami létezik a fizikai világban véges. Ez a véghez tartó út az ember esetében néhány évtized csupán, egy csillag esetében néhány milliárdnyi év ami szintén véges, mivel ami megszületett, úgy abban a formájában el is fog pusztulni, hogy az ő, az én fizikai illúziómból újabb életnyi illúzió szülessen majdan.  Az vagyok amit megélve, átélve, szeretve és meggyászolva kisugárzok magamból. Az vagyok amit a gondolatból megszülve tetté változtatva, a tettel a gondolatot megtöltve azt visszasugározva oda ahonnan a gondolat született teljesebbé téve ezáltal a mulandó világot és hozzáadva az általunk nem láthatóhoz szellemihez azt amire engem választottak ki. Nem vagyok más és nem vagyunk mások.. Tettek, vagyunk és gondolatok, amelyekből lehetünk a minden, de lehetünk a semmi is. Teremthetünk és pusztíthatunk, mindkettőhöz megadatott  a képesség és a szabad akarat, viszont azt, hogy kivé leszünk, csupán rajtunk áll. Mindannyian egytől egyig megkaptuk a teremtésre a képességet. ki a művészetben, ki pedig az élet bármely más területén.  Mi magunk is teremtünk ahogyan bennünket is teremtettek, hiszen az élet misztériuma éppen abban a milliomod másodpercben áll, amikor az élettelen holt anyag az élőközegben egy csoda folytán az első szívveréssel életre kel....
De honnan jön az a pillanat, mi az élet motorja? Csupa misztérium és csupa kérdés.Viszont amíg kérdések vannak a földön addig az élet izgalmakat tartogat és misztikus marad. A misztériumból pedig minden alkotó álma lesz. A Téma!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Elkészült egy újabb "Hogyan készült" videó, amelyben látható, hogy miként készítettem el "Ádám és Éva - A Paradicsom elvesz...