2014. június 2., hétfő

Iskolapélda



Napok óta gondolkodom ezen a bejegyzésen.  Napok óta kettős érzések kavarognak bennem.
Gondolkodtam, hogy miként reflektáljak egy itthon mindent átitató és tipikusan csak ránk, ebben az országban élőket jellemző viselkedésre. Egy jelenségre mely oly végtelen mélységben itatja át napjainkat, hogy arról már vicc is született. Egy találó vicc mely szerint a pokolban azért nem kell őrizni az ördögöknek a magyarok fortyogó üstjét, melyben az elkárhozott hazánkfiai várják a forró olajban a tisztulást, mert a többi néptől eltérően ha a miénkből valaki ki akar mászni azt a többiek úgyis visszahúzzák.... Sajnos ez valóban így van, ennek iskolapéldájával találkoztam a minap Egerben egy kiállítás kapcsán.  Egy kiállításon jártam a múlt hét szombatján amely tartalmát tekintve és a felvonuló egyébként " amatőr" alkotók szerénységét, alkotói tűzét látva példaként lehetne állítani rengeteg "profi művész" elé.  Beigazolódott ismét, hogy többre becsülendő a lelkes "amatőr alkotó" ha mégoly "naiv" is,  mint az "unott profi" aki manírozva, nüanszok sorával operál igaz ezt magas szinten teszi -nem minden esetben magas a szint-, ám  a legtöbb esetben a munkájából nélkülözve a művészet esszenciáját adó lényeget,  magát a Lelket! Az elmúlt évtizedek művészeti képzésben azt harsogták ezen pálya korifeusai, hogy a festőnek nincs szüksége az ecsetre,sem pedig az alakra formára,  mert a gondolat kiváltja a műalkotást a formakultúrát pedig helyettesíti a koncepció.  Ez barátaim nem igaz, de a fenti gondolatmenet mentén megszülettek új értékrendek,  divatok és trendek, melyeknek képviselői a legtöbb esetben -tisztelet a kivételnek- semmi mást nem fogadtak/fogadnak el üdvözítő útként a művészet végtelen mezején csak azt és úgy ahogyan ők látják, ahogyan ők értékelik a világot Ami ezen kívül esik az mind silány, mind gagyi, mind giccs (A giccs egyszerű érzelmi, gondolati sablonokat, kliséket közvetítő termék, a konzumkultúra része, a közhelyesség, sztereotípiák halmozása, túlzások, szinesztézia (hatás többféle érzékre), az elvárásoknak való megfelelés eszközeivel hat. Jellemző rá az eredetiség és különösség hiánya. Az élet minden területén előfordulhat, az esztétika foglalkozik vele, de nem művészeti kategória, nem rossz, hibás vagy dilettáns alkotás, nem antiművészet, vagy avantgárd (bár ez utóbbiak nyíltan merítenek belőle). Vagyis szerintük minden ami körülöttük létezik, él, ergo a világ, a maga sajátos létezésében, szépségében, tökéletességében,  kiismerhetetlen misztériumával nem más, mint silány giccs ha egy alkotásban, egy vásznon jelenik meg?  Hát ez elég nagyképű kinyilatkozás. Ebben a formában a létezést kérdőjelezi meg az ilyen kijelentést tevő, egyben önmaga létezését is megtagadja. Lásd egykori filozófus, bölcselő szavait:-"Isten halott" /Nieztse/ ,de az utókor évtizedek múltán egy falfirka képében korrigálta a fenti mondatot. Ezáltal vált összeolvasva a kettőt, igazán kifejezővé az egykori szerénytelen gondolat "Nieztse halott" /Isten/ Ergo aki a realizmus szépségét tagadja meg a koncepció miatt az valójában, a valóságot fogja megtagadni. Márpedig minden valóságtól elrugaszkodásnak bizony a valóság az alapja. Ismét egy utalás: Picasso zseniális realista festő volt erről bárki meggyőződhet, ha veszi a fáradságot és megtekinti a korai párizsi életet rögzítő alkotásait és miért lett fantasztikus absztraháló avantgart(absztrakt-egyszerű) festő a kubizmus egyik feltalálója? Nos a válasz egyszerű, mert tudta, hogy mihez képest kell egyszerűsíteni, mivel a valóság volt a referenciaérték -Egyébként pedig amennyiben a világ mibenléte, kinézete,  felépítése bárkit zavar az panaszra mehet az Öreg Kaporszakállúhoz,  hiszen Ő volt aki ilyennek teremtette a világot,  a benne élőkkel együtt-. Tehát nagyképű és minősítésre sem érdemes az aki önmaga silánysága, sértődött megnem értettsége (tessék alkotni valami figyelemreméltót ami a közönség számára is érthető ((mivel nem a szakmának alkotunk, hanem a közönségnek)), egyben magán viseli az egyetemes szépség egynéhány jelét. Egyszóval alkosson értéket és megértetté fog válni,  de amíg ezt nem teszi, addig maradjon csöndbe,  hiszen aki nem tesz semmit annak joga sincs afelett ítéletet mondani aki a lelkét teszi a alkotásába, mégha közben sokszor téved is.) okán a nálánál jobbakba rúg bele. Ajánlom az ilyennek figyelmébe hogy a szépség szubjektív amelyben az ő véleménye sem nyom többet a latba, mint bárki másé, még akkor sem ha hangzatos, de tartalmilag üres frázisokba és sznob terminus technikusokba rejti talmi okoskodását.  Ez ott senkit nem érdekelt! Ahogyan a hisztis sirós hangú vulgáris nyafogás sem amellyel az illető helyi "szakértő" sunyi módon irigységtől sárga fejjel minősítette az alkotásokat.  Nos megnyugtatom nem az alkotásokat, csupán önmagát sikerült ismét minősíteni! Ahogy szűk hazájában az egyre nehezebben vállalható viselkedésével rendre kiállítja magáról a szegénységi bizonyítványát,  nem tanulva semmiből,  nem látva azt,  hogy a fenekét csapkodó nyelvek egyre fogyatkozó számán kívül nincs mellette senki, s ha azok is elfordulnak tőle egyedül marad. Az ilyen megkeseredettek körül szinte mindig elfogy a levegő. Erre tessék  'esmét öngólt rúgott az egyébként is megtépázott tekintélyének foszló hálójába. Tekintélyt mondtam, mert tiszteletről itt nem tudok szólni, mivel az régen elfogyott a helyiektől is az illető irányába és ezen a szombati hiszti már nem tudott rontani. Ahogyan a résztvevők hangulatán sem. A véleménye is csak egy elnéző mosolyt csalt az arcokra. Csupán egy szánakozó mosolyt ami egy lassan elfogyó súlytalan ember, súlytalan véleményére egy jóérzésű ember egyetlen elfogadható reakciója lehet.
Ezek után magáról a kiállításról is beszélek hiszen a lényeg azon van/volt.
Nem könnyű szavakba önteni azt a sok gondolatot ami az embernek kavarog a fejében azokban a pillanatokban,  ha az alkotásnak egy igazán tiszta és őszinte megnyilvánulásával van szerencséje találkozni. Nekem ilyen találkozás volt május utolsó napján az Eger Park Hotel-ban helyet kapott kiállítás. Adva volt hét alkotó, számtalan alkotás ám mégis teljes egyetértésben, igazi barátsággal örültek egymás sikerének a rendezvény keretein belül bemutatkozó alkotók. Más szándék nem vezérelte őket csupán az alkotás iránti alázat, a szépség megmutatása sajátos eszközeik által, az egyéni látásmódjuk lencséjén keresztül a közönség elé tárni a realista ábrázolás valamely ágát hívva ebben segítségül mint kifejezésmód eszközét. Anyag felhasználás terén is nagy volt a merítés az akvarelltől a tűzzománcig, por és olajpasztell képek sorjáztak a falakon. Megférve a fotóművészet sejtelmességével a szobrok, installációk árnyékában. Maguk az alkotások nem voltak hiba nélkül és ezt nem is kell szégyelleni hiszen ettől még emberibbé váltak a nézőben.
A tökéletességre való törekvés kell, hogy cél legyen de kerüljük annak elérését(ahogy Dali is mondta az lehetetlen )hiszen a tökéletes a további fejlődésnek, a behatárolhatósága okán nem ad teret.  A fejlődés nélküli élet pedig maga a halál.  A lélek halála egy vegetáló testben. A szombati kiállításon az élettel találkoztam. Találkoztam egy régen elfeledett önmagammal. Mindig is azt mondtam, hogy az alkotások tükrök, tükrök melyek a nézőt szembesítik önmagával. Ebből eredően van egy alkotás hatással ránk, vagy sem. Valójában azt látjuk a másik ember teremtményében amik mi magunk vagyunk, vagy voltunk. Számomra is tükröt tartottak a falakon látható festmények a maguk egyszerű és tiszta módjukon. Megmutatták azt amit elfeledtem régen, megmutatták azt amiért magam is festeni kezdtem egykoron, a munkáik által ezen alkotók tanítottak, rámutattak arra ami értelmet ad az alkotás folyamatához, ez pedig nem más mint az alkotás szeretete, a szépség tisztelete. Ezért a szembesítésért örökké hálás leszek annak a hét embernek akik megtisztelték a közönséget azzal, hogy otthoni kincsestárukból elővéve megmutatták mindazt ami bennük lakozik.


Ui: Az írásban szereplők nem kitaláltak, azok bármilyen egyezése élő személyekkel nem a véletlen műve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése