2014. június 13., péntek

Péntek 13.

Ülök a gép előtt, reggel van Péntek 13-a. Ülök és nézek ki a fejemből, jön a hidegfront, de ha nem olvastam volna az imént akkor is tudnám. Fejem hasogat a vállam leszakad, ráadásul Péntek 13-a van. Félig kész képek sorjáznak mögöttem, a hónapok óta rendetlenkedő vállam miatt azokat sem tudom kellő tempóban csinálni, de ma legalább van mit okolnom ezért hiszen péntek 13-a van. Általában egymást szokták kergetni a gondolataim, viszont ma teljes a csend a fejemben talán azért mert Péntek 13-a van.
PÉNTEK 13. Rossz hírű nap, pedig nem több ez sem mint az összes más péntek, a 13-as pedig csupán egy primszám semmi több. Vagy mégis?
  • Az ókori Rómában úgy tartották, hogy a 13 a halál és a rombolás előjele.
  • A skandináv mitológia szerint, ha egy asztalhoz 13 ember ül, az szerencsétlenséget hoz.
  • A keresztények úgy tartják, hogy a péntek szerencsétlen nap, hiszen e napon feszítették keresztre Jézust.
  • A 13-as szám pedig azért hoz balszerencsét, mert Jézus utolsó vacsorájánál ennyien (Jézus és a 12 apostol) ültek.
  • Hamurappi törvénykönyvéből szintén hiányzik a 13-as pont – azaz a babona már a kereszténység előtt létezett.
  • Más magyarázatok szerint a 13-as azért balszerencsés szám, mert egy évben ennyi telehold van.
  • Mivel a 13-as számtól az emberek jelentős hányada tart, előfordul, hogy magas szállodákban kihagyják a 13. emeletet, vagy az utcában a 13-as számú házat.
  • Érdekesség, hogy a Forma 1-ben sincs 13-as számú autó, és a repülőgépek többségén nincs 13-as sor vagy éppen szék. /forrás:Wikipédia/           És még nem beszéltünk a Templomos Lovagok kivégzéséről.  Péntek 13. 1307 óta elátkozott nap, ekkor végeztette ugyanis ki IV. Fülöp francia király a nagy befolyású Templomos Lovagokat.
    A péntek továbbá a hóhérok napja volt, a kivégzéseket egészen a XIX. századig pénteken hajtották végre egész Európában. Vélhetően ezért esett péntekre a templomosok kivégzése is, az pedig, hogy éppen 13.-a volt, duplán szerencsétlennek számított. Ennyi a magyarázata, nincs semmi hókuszpókusz és félre a véres babonákkal a mai nap sem rosszabb, vagy jobb, csupán más, mert van mire fognom a saját tévedéseim, kiváló bűnbak a mai nap mindenre nincs ebben semmi természetfeletti misztikum.... Apropó, nem tudjátok véletlenül ha átment előttem reggel egy fekete macska akkor az duplán éri?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése