Többen kérdezték, hogy mégis mekkorának kell elképzelni azokat a méreteket, melyekből a készülő és már többször említett leendő trilógia állni fog.
Hiába adja meg az ember a méreteket valóban nehéz a viszonyítás. Ennek megkönnyítése végett rajzoltam egy grafikát, melyen eredeti léptékben láthatóak a majdani alkotások és a könnyebb mérték miatt egy előtérben álló arányosan szemléltetett alakot is illesztettem melynek test arányai egy 175 cm magas női alak arányainak felel meg. Nos igen valahogy így fog a valóságban is mutatni, természetesen azzal a különbséggel, hogy nem méret számok hanem festmények lesznek a vásznakon;).
Néhány szóban szeretnék beszámolni a fejleményekről, melyek az utolsó bejegyzésem óta történtek a kép kapcsán. A héten előre láthatólag megérkezik az első kész vászon, melynek keretre feszítése azon nyomban megtörténik,azt követően megkapja az első alapozást ami azt jelenti, hogy napokon belül elkezd a kép megszületni. Több tárgyalást is folytattam/folytattunk az országon belüli bemutató kapcsán és több nagyobb városból is eddig pozitív visszajelzéseket kaptam/kaptunk. Itt tart a feladat jelen pillanatban, de bármilyen ezzel kapcsolatos változásról rögtön értesülni fogtok elsőként ezen a fórumon. Addig is akit bővebben érdekel a háttere ennek a nem kis feladatnak, szívesen látom a Nyitott Tér elnevezésű Nyílt és bárki által ingyenesen látogatható Műterem- Galériámban.
Íme az ígért "arány rajz".
Utazás az életünk minden pillanata. Minden ember egy szubjektív univerzum amely utazik a létezés űrén át. Ha érdekel az én univerzumom, akkor kérlek tarts velem és légy részese mindannak ami a földi utazásom alatt történik velem. Emberként, alkotó művészként.....
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Elkészült egy újabb "Hogyan készült" videó, amelyben látható, hogy miként készítettem el "Ádám és Éva - A Paradicsom elvesz...
-
Szerda 10:30 Első bejegyzés; Ma is,mint mindig hajnalban felébredtem,még szokatlan,a derengő fény,ahogyan a párás üvegen is van mit szokni...
-
2017.07.12 Kedves Barátaim, Olvasók! Sokáig szüneteltettem a blogomban az írást a közzétételét gondolataimnak és úgy bárminek is. De most úg...
-
15:58 Második bejegyzés; Engedve a gyomrom (természetéből következő,és funkciójából eredő) követelésének,gyorsan elvonultam kielégíteni vá...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése