Éjszaka van, éjfél múlt, a babonásak szerint ez a szellemek órája... Valóban a szellem ideje ez a késői óra. Az alkotó szellem valamely oknál fogva ilyenkor teljesedik ki igazán. Nincsenek zavaró hangok, nincs telefon csörgés, alszik a város, elpihen minden fáradt test megpihen a lélek. Az éjszakai alkotásban van valami misztikus, valami megfoghatatlan mélység.
Az éjszakában összemosódik a valóság és a képzelet, megnyílnak olyan lelki kapuk melyek a nappali fényben sokszor zárva maradnak. Megnyílnak és mély tartalmú gondolatok hömpölyögnek elő. Felerősödnek az érzések az érzelmek. Éjszaka vagyok képes igazán átérezni a csillagok hűvös fénye alatt saját kicsinységem misztériumát. Hiszen mi vagyok én az univerzum hatalmas egészéhez képest? Mégis hiszem, hogy életemnek célja, a művészetemnek küldetése van. Hiszem, hogy minden létnek, létezésnek van egy magasabb elrendeltetése. Hiszem, mert a "semmiből való teremtés" egy magasabb rendű célt szolgál a maga eszközeivel.
A művészet nyelve az egyetlen a matematikán kívül amelyet beszéljen bármilyen nyelven is, de mindenki ért, érez, lát. Elhagyhatóak a szavak ha felcsendül egy dal, hiszen a muzsika ugyanúgy szól mindenki fülében és mégis kissé másképpen, kicsit mindenkinek mást sugall. Most éjszaka van, hideg téli éjjel, kegyetlenül vágtat végig az utcákon a könyörtelen fagy, s én mégis szeretem vagy talán pont ezért a fagyossága miatt? Itt a meleg műteremben, a kinti hideg zsigereimig hatoló tudatától kuckóssá válik az idebent. Kívánok mindenkinek békés nyugodalmas álmot, ébredés utánra egy szebb világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése