2012. december 10., hétfő

Vágom a "centit";) Avagy 6 nap a Trilógia bemutatójáig.

Kedves Barátaim!

Elkészültem a trilógiával. Elkészültem életem egyik álmát megvalósítva. Hónapokkal ezelőtt még nem tudtam mekkora fába vágom valójában a fejszém. Ma már visszanézve, megrettenek utólag az embertelen méretű munka láttán. Megrettenek, de büszkeséggel tölt el, hogy a magamnak kitűzött időre befejeztem. Az alkotások további sorsát és azok megítélését rábízom a nézőkre, azokra akik megtisztelik alkotásom azzal, hogy megtekintik. Igyekeztem a lelkem egy darabját a vásznakra felvinni. Igyekeztem úgy láttatni az akkori eseményeket, ahogyan az bennem élve, született a képzeletemből. Igyekeztem méltóan megemlékezni emberek önfeláldozó tetteiről, remélve azt, hogy a keretbe foglalt érzéseim túlélve az alkotójukat is, hirdetik majdan egy kicsi de elszánt, szegény de szabadság vágyában hatalmas és gazdag nemzet fiainak heroikus küzdelmét, mellyel beírták magukat ismételten Európa, de a magyarság történelmének képzelt krónikájának legfényesebb lapjaira mindenképpen. Ahogyan akkor, úgy ma is kemény küzdelmet vívunk magunkkal, a körülöttünk lévő világgal és hiszem, hogy az alkotásaim mélyén benne van a remény és a példamutatás arra, hogy összefogva, egymást segítve kis életünkben is győzhetünk a mindennapok kemény csatáiban. Ezek az alkotások ismét megtanítottak hinni. Hinni abban, ha van egy cél amiért érdemes megküzdeni akkor az mögé igenis lesznek kik beállnak és közösen hatalmas szakadékokat vagyunk képesek áthidalni. Szakadékokat átívelni s ha kell hegyeket elhordani. Amikor ezek az alkotások készültek ez történt...szinte lehetetlennek tűnő akadályokon keresztül küzdöttük át magunkat, mert tudtuk mi a cél...A többes szám azon maroknyi embernek szól akik az elejétől a végéig kitartottak és hittek bennem, ebben az egész monumentális "vállalkozásban". Hittek, még akkor is amikor néha magam is elcsüggedtem. Ők voltak akik ismételten erővel töltöttek el...Láttam ebben a néhány hónapban emberséget és láttam a szemem előtt megszülető csodákat a legutolsó pillanatban kinyújtott segítő kezet. Láttam a Teremtő szándékát és éreztem a jóindulatát. Nagyon furcsa ezekről beszélnem most, mivel az elmúlt hónapokra gondolva sokszor inkább valamiféle delejes állapotként tekintek vissza azokra az időkre. Szép időszaka volt ez az életemnek. Sok mindent lezártam, volt amit átértékeltem (főként magamat), de hiszem, hogy mindenképpen sokat tanultam belőle...Sokat tanultam barátságról, kitartásról, hitről, egymás önzetlen segítéséről, az együtt végzett munka öröméről... Az életről....

Először ezen oldalon mondok köszönetet azon embereknek kik velem, mellettem voltak, (ha kellett helyre raktak, tanácsaikkal segítettek, elviselték a kitöréseim melyek az alkotás feszültségéből eredtek, hittek bennem, végül de nem utolsósorban köszönöm szeretetüket..) akik ha ezeket a sorokat olvasni fogják tudják, hogy nekik szól. Övék a köszönet és a tisztelet, mert ha ők nincsenek, akkor ma nem írhattam volna néhány sorba a "Trilógia a nemzethez. Eger 1552-1553" címet viselő alkotásokról. Egyszerűen azért nem, mert nem léteznének....

Köszönöm Barátaim!