2015. augusztus 12., szerda

Elárvult Műterem..

A csendes Műteremben árnyak járnak ott ahol egykoron gyermekzsivajtól voltak hangosak a termek. A lenyugvó nap beszürödő fénye árnyékokat fest a falra. A múlt ködös emlékei elevenednek meg és kelnek életre, felidézve az éjszakába nyúló beszélgetéseket, születő alkotások izgalmát, a kávé illatát, régen elhalt nevetések hangját. A régi fémkályha melegének meghitt csendjét...
Az asztalon egy csonkig égett gyertya remegő, sercegő lángja küzd az életért, bevilágítva maradék erejével a szobát ahol oly sokáig ragyogott. Selymes, meleg fényével búcsúzóan megsimogatja a kopott bútorok sorát, az állványokat, az állvány mögött kuporgó ecsetek félig kilógó, kopott végeinél elidőz. A megfáradt ecsetek árván fekszenek az állványon függő apró palettán, kavargó színek kavalkádja kinyomva szárad lassan a félhomályban. Várják a Művészt aki értelmet ad a létezésüknek, magányos kinyomott gombócaikat összekeverve létrehozza a csodát.
Várják a Művészt, aki oly sok éven át féltő gonddal alkotott és ajándékozta meg a világot a benne élő csodákkal.
A gyertyaláng eddig csendes agóniáját most megtöri egy utolsó lobbanás...
...és lassan
Sötétség ereszkedik az elárvult műteremre....


Nyugodj békében Szeretett Mesterem.



2015. február 22., vasárnap

Az én hazám

"Van egy ország,
Van egy ház,
Ahol élt rég nagyapád...."

Mindannyiunkak vannak ebbe a pár mondatba illeszthető emlékei. Nekem ez Kakucshoz köthető. Több alkalommal írtam már itt ezen a fórumon is erről a kis pest megyei faluról. A szülőfalumról. Sokszor írtam, de soha nem mutattam meg, hogy milyen, miként is néz ki ez az immáron több mint 200 éve a homokhátságba kapaszkodó kis közösség lakóhelye. Ezen mulasztásom teszem jóvá ezzel a time lapse technikával készült kis videóval. Kanyarogva végigvezetve a nézőt azokon a kis utcákon, ahol gyermekkorom töltöttem. De ezeket az utcákat róta gyerekként édesapám, néhai nagyapám és dédapám is. Másoknak lehet, hogy ingerszegénynek tűnik és talán jellegtelennek, de számomra sokat jelent a kis házak sora, az aprócska, de meghitt templom, az iskola ahol írni tanultam és gondolkodni, az óvoda ahonnan szöktem minden pillanatban, mikor arra lehetőség adódot..A faluszélén homokdombocskára futó csendes temető ahol őseim alusszák örök álmuk egy nehéz élet után. Nekem ezek a mezők gyermekkorom idézik, az erdő fái a hűvös menedéket a nyári zápor elől, a természet azon csodáit melyeket itt tanultam meg. A faluszéli házakon túlkanyargó poros földút, visszaidézi a tehéncsorda komótos vonulását hazafelé, melyet gyerekként annyira szerettünk. Nekem ez a Haza! Nekem a hazát jelenti Kakucs az országunk közepétől egy arasznyira, a hazát amelyet lélekben soha nem hagytam el, mégha testemben sokszor el is szakadtam tőle.
Ennek gondolata szülte az említett videót, amelyet jószívvel ajánlok mindenkinek, aki már járt, vagy ezután fog Kakucsra látogatni.

http://kakucsicsernakzoltan.com/ver2/index.php/component/allvideoshare/video/latest/kakucsi-pillanatok

Videót készítette: Jómagam.

Zene: Varga Miklós "Ez az ország a te hazád."

2015. február 6., péntek

folytatás..

Még Egerben éltem amikor megfogant 2013 év elején bennem a gondolat. Gondolata egy újabb monumentális alkotásnak, az azóta eltelt 2 évben kristályosodott ki teljességében az ami majdan a vászonra fog kerülni. Az első gondolataim sokszor egy üres falra vetítettem ki magamból arra az üres fehér tűzfalra amely a volt egri műterem udvarán állt. Ott alakult ki bennem ahogy ültem előtte, a végleges méret, a vázlatos kivonata a képileg megformálható versszakoknak, soroknak. Ültem és gondolkodtam, mérlegeltem, számolgattam, majd megijedtem. Megijedtem attól a felülettől amit méretben kínál a Himnusz. Bármennyire is próbáltam fejben kisebb felületre elképzelni, egyszerűen a téma nagysága ami nem engedte/engedi meg nekem, hogy kisebb méretben alkossam meg. Ezer évet kell felölelni "A Megfestett Himnusz"-nak. Hatalmas téma és ehhez mérten hatalmas vászon is kell, hogy méltóképpen lehessen azt bemutatni. Abban az időben készült egy fotó is amit most megosztok veletek, nem emlékeztem már erre a képre, de arra igen, hogy amikor készült éppen arról beszéltem amit fentebbi sorokban leírtam.





Gondolatok mérlegelése címen mentettem el a gépemen, miután napokkal ezelőtt emailben megkaptam ezt a fotót.
Majd a gondolatot követte a tett és megszületett az első vázlat, ami  már színes vázlaton is látható festékkel, színeiben oltva.
Az első alakjai ők a festménynek melyek a gondolatokból kézzelfogható valósággá váltak. Mementói lettek a témában a szabadságvágynak, a sorsközösségnek, még akkor is ha évszázadnyi idő telt el közöttük. Egy 56-os pesti srác ölelkezik össze egy 1848-as honvéddal. A honvéd a világosi fegyver letételt követően,míg az 56-os harcossá lett fiú a szabadságért folytatott küzdelem leverése után összeroskadva válik sorsában azonossá és talán egymás tükörképeként lélekben eggyé a két ábrázolt alak. Ám az atyai ölelésben ott van a remény is, a remény,"hogy soha nem adjuk fel és ha mi nem is, de majd gyermekeink, unokáink véghez viszik amit nekünk nem sikerült..... " De ők ketten csupán részletei a teljes koncepciónak, részletei melyeket követtek még sokan vázlat formájában, de róluk majd később mesélek.

                                        A Megfestett Himnusz részlet. Első vázlat.2013

folytatás következik.

A kerekek forogni kezdtek...

Azt mondják az okosak, hogy az Isteni malomkövek őrlése nem túl gyors folyamat..Ennek igazságát magam is elismerem, sőt elfogadom, mint tényt. Viszont amit mozgásba hoznak az ha lassan is és nyikorogva, de mégis megmozdul. Ez történt az elmúlt napok során a múlt heti, egy korábbi írásban említett bemutató nyomán. Ezen hétnek szerdáján megkeresést kaptam a helyi rádiótól, nevén nevezve Dabas Rádió szerkesztőségéből, hogy ma (péntek) reggel 9-kor élőadás keretében beszélgetnének velem a napokban nekem ítélt és megtisztelő Dürer-Díj hátteréről és a jelenlegi már sokszor említett Himnusz kép jelenéről. A riport egy jó hangulatú beszélgetéssé vált amelyben a főszerepet sokkal inkább a kép játszotta, semmint a többi betervezett téma. A kép azért vette át a főszerepet és vált a beszélgetés fő csapásirányává, mert sokan, közöttük a műsovezetők sem tudják elképzelni azt a léptéket és méretet amelyet egy 8x14métert befogó alkotás adhat. Ne feledjük a jelenlegi ismeretek szerint nincs ma a világban egybefüggő vászon felületen ekkora kép és amely megközelíti, az is több négyzetméterrel kevesebb ennél a méretnél. A riport közben tettem egy ígéretet, minek alapján közzé teszem a színes és a véglegeshez képest kevés alakot felvonultató nyers vázlatot, amelyet arányaiban a kész alkotás méreteire nagyítva, elé állítottam a saját magasságommal megegyező 186cm-es figura szilluetjét. Teszem ezt azon okból, egyszer, mivel megígértem, másodszor pedig, hogy mindenki fogalmat alkothasson arról mi is készül az elkövetkező időszakban. A háttérként szolgáló vázlatot azért osztom meg ily bátran, mert a későbbi és végleges alkotás , mint azt már említettem nagyban eltérnek egymástól, mint az alakok, a háttér, mint pedig kompozició szempontjából.  Ellenben kiválóan szemlélteti a méretét.

folytatás következik...

2015. február 1., vasárnap

Új év, Új feladatok, újra írok...

Egy fél nyár, egy teljes ősz és majd egy tél az ami elmúlt azóta, hogy írtam volna akár egy sort is itt. Holott sok minden történt azóta.



 Elkészült egy nagy kültéri projekt egyik fele, a befejezése tavaszig várat magára de erről bővebben, fotókkal illusztrálva egy másik írásban fogok írni. Bővelkedtek változásokban is az utolsó írásomat követő hónapok. Hosszú évek után megújult a honlapom, ezen változás hozta magával, hogy sokkal színesebb, naprakészebb és informatívabb egyben közvetlenebb lett az oldal. ( http://kakucsicsernakzoltan.com ) Ilyen újítás az eseményekről való tudósítások, de a várható projektek ismertetése is. Például a "Napjaim" fül alatt megtalálható a zanzásitottan bemutatásra kerülő fotók és time laps videók megtekintésének lehetősége. Time Lapse videó technika egy speciális képrögzítési technológia, másképpen "időgyorsításnak" is nevezik azon oknál fogva, hogy napok sűríthetők percekbe folyamatos filmfelvétellel. Még a magam számára is újszerű és ismeretlen ezen területe a videózásnak, de igyekszem filmről filmre jobban beletanulni ebbe, hogy ti is egyre kifinomultabb és ebből eredően a szem számára élvezhetőbb lehetőséget kapjatok a képek, alkotások elkészülésének folyamatáról. A későbbiek során permanens rögzítésre kerülnek az alkotási folyamatok.
 Példának okáért már kettő darab elkészült videót tudtok megtekinteni amelyből az egyik a régebben említett "A Megfestett Himnusz" 2x3 méteres vázlatának elkészülési folyamatáról rögzített részlet.
Igen. "A Megfestett Himnusz" melyről már többször is szóltam megvalósulni látszik, legalábbis már kicsinyített, megfestett vázlat formájában létezik, sőt nem csupán létezik, de az egy zárt rendezvényen néhány ember előtt bemutatásra is került, ahol nagy sikert aratott, így ezzel a sikerrel felvértezve kezdődhet a későbbi támogatók felkutatása, a munka dandárja, a végleges 8x14 méteres egybefüggő rekord méretű vásznon történő megalkotása a belső viziónak mely idestova 2 éve él bennem és amely elkészülte után felajánlásra kerül a Magyar Nemzet részére annak minden polgárának. ( A rendezvényről bővebben, a honlapomra hamarosan feltöltésre kerülő videóból láthattok)
A Budapesti Marriott Hotelban 2015 január 31-én tartott rendezvény, számomra megható momentummal is szolgált, ez pedig nem más volt , mint egy kitüntetés, egy újonnan alapított díj első díjazottja, kitüntetje lehettek. A Dürer díjat amely non-profit díj, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alapította azzal a céllal, hogy a művészeti életben tevékenykedő és alkotó emberek tevékenységét elismerje. Ezen Díj ettől az évtől, hagyományteremtően minden évben kiosztásra kerül az alapítók és az én reményeim szerint is hamarosan rangos elismeréssé fogja kinőni magát. Az igazat megvallva nagyon meglepett amikor tegnap, minden előzetes információ nélkül meglepetésszeűen átadták a fent említett díjat, olyannyira meglepődtem és jól esett a megtisztelő kitüntetés, hogy kibuggyant a könny a szememből az elfogultságtól, hiszen ki ne érzékenyülne el akinek a munkáját, törekvését elismerik és azt akár ebben a formában jutalmazzák. Amit ígérni tudok, hogy a legjobb tudásom szerint igyekszem méltónak lenni erre és azt ezt megelözően kapott elismerésekre. S ha emberként nem is vagyok hiba nélkül való, a hivatásomban igyekszem szépet és örömet adni. Akár a lassan, de biztosan készülő Himnusszal, akár a kisebb, szerényebb keretek közé foglalt alkotásaimmal törekszem a továbbiakban is az arra érzékeny embereknek adni valamit a lelkemből, mivel a alkotásaimhoz az emberek és ti barátaim adtok erőt, kitartást és ihletet. Köszönöm ezt az adományt nektek.

Most pedig szeretnék veletek megosztani néhány képet a tegnap délutáni eseményről.



A Dürer díj átadásának pillanata. Képen jobbról, balra haladva láthatóak: Faragó Ilona a BKIK.GSZT elnöke, jómagam és végül, de nem utolsóként, dr Kiss Zoltán BKIK általános alelnöke.







            Alkotó és alkotása...vagyis annak elözetes vázlata a főbb alakokkal megfestett vászon.

Szeretném megragadni itt is az alkalmat, hogy megköszönjem minden barátomnak és azon segitő szándékkal bíró embereknek akik közreműködtek és hozzájárultak a rendezvény megszületéséhez, az eddig elért eredményekhez. Most eltekintek a teljes felsorolástól, azon okból, hogy későbbiekben a remélhetően bővülő névsort a Himnusz előrehaladtával áll szándékomban folymatosan ismertetni. Addig is igyekszem permanens tolmácsolni az eseményeket, történéseket. Az elkövetkezőkben rendszeresen informálni foglak titeket ezen a fórumon, de a megújult honlapomon is.

2014. június 16., hétfő

Miből mit tanulunk?



Minap az egyik közösségi oldalon az egyik készülő alkotásom fotója alatt kisebb eszmecsere született a jóról, rosszról, a gondokról. Az élet nehéz oldaláról, sötétségről és fényről. Ennek folytatása lett a mai írásom. Sokat gondolkodom magáról az életről, sokszor keresve felmentést is magamnak a hibáimra, tévedéseimre, manapság egyre kevesebb felmentést sikerül találnom, így szembe kellett/kell néznem magamnak is, hogy a mába kicsúcsosodó gondokat az elmúlt idők tévedései, rossz döntései szülték. Nincs is ezzel semmi baj, a baj inkább az lenne, ha nem tudnék a megoldásra koncentrálni, hanem magával a gond ( megoldandó/megtanulandó feladat ) puszta létével foglalkoznék és nem pedig annak megoldásával foglalkoznék, vagy egy eddig ismeretlen élethelyzet megoldására törekednék. A gondok igenis hasznosak az életünkben, még akkor is így van, ha azt az adott pillanatban nem is érezzük pozitív hatásúnak. Pedig minden esetben az, mivel tanulásra, fejlődésre ösztönöznek erősebbé tesznek bennünket, sok esetben a kialakult élethelyzet tanít meg másként látni egy olyan dolgot, melyet nem tudnánk más oldalról szemlélni, csupán egyféleképpen látnánk azt. A gondok, fájdalmak azok amik képesek bennünket más irányba, talán pont a helyes útra terelni, megtanítanak bennünket az elfogadásra. Elfogadni dolgokat annak ami, vagy éppen az ellenkezőjére, küzdeni érte. Vannak gondok melyeket egyedül nem tudunk megoldani, ekkor kapunk magunk mellé olyan embereket a sorstól akik ebben segítenek, de képesek kell lennünk felismerni ezen embereket legfőképpen elfogadni a segítségüket. A gondok, nevezzük innentől feladatoknak valójában hasznos teremtései az életnek. Egy gond nélküli élet, egyben egy elfecsérelt élet is! Gondoljunk bele, ha semmit nem kellene csinálnunk, csak sütkérezni  a napon koktélt szürcsölgetve nem lennének feladatok, nem csinálnátok semmit egy életen át. Semmi érdemleges nem történne veled, egyszerűen elmúlna az élet. Jó lenne? (Most biztosan sokan rávágjátok NANÁÁÁ) Nos nem lenne az! Képzeld magad egy pillanatra ebbe a helyzetbe. Üres lennél lelkileg és sivár, mert semmit nem kellene TENNED, így tanulnod sem hiszen egy meg nem történt dolog tapasztalati értéke zérus közeli, magyarul a befektetett semmi haszna a Semmi!Nem lennének céljaid, álmaid és vágyaid sem, hiszen megvan mindened. Ha most belegondolsz meglenne mindened? Nem lenne semmid! Viszont a jelenbe visszatérve, most ha bármi amibe egy picit is beleteszed az energiád, az biztosan hatást fog kelteni és ezen a hatáson keresztül rád is visszahat, ezáltal többé alakít át téged az ezelőtti önmagadhoz képest, függetlenül attól, hogy a visszahatás pozitív avagy negatív. A tevékeny és feladatokat adó élet épít. Már abból eredően is, hogy nem maradsz mozdulatlan és semleges, a parkoló pályánál minden jobb és ha magadtól nem vagy képes lépni, mikor lépned kellene akkor az élet fog  kizökkenteni viszonylagos nyugalmadból, sok esetben fásultságból esetleg a tespedtségből.”- Pár héttel ezelőtt egy kedves barátommal beszélgettem mikor egy meglepő kérdést szegezett nekem,- Számodra mit jelent a pokol? Milyennek tudod azt elképzelni? Egy kis ideig hallgattam elgondolkodtam a kérdésen, majd válaszoltam. Számomra a pokol nem tüzes katlanok sora és szőrös, patás ördögök villát forgató serege.. Nem! Számomra a pokol egy vakítóan fehér szoba, ahol vakítóan fehér minden, a ruhád, te magad, egyszóval körbevesz a fehérség unalma és sivársága. Egy ilyen környezetben egy idő után nem tudod eldönteni, hol a fent és a lent, az előre és hátra, semmi inger csak a fehérség ami az idő előrehaladtával, tudatodban nyúlós masszának fog hatni te pedig ebben lebegsz amíg lassan meg nem őrülsz … Itt bezárva és félrelökve az öröklétig a fejlődés lehetősége nélkül, számomra ez a Pokol. Ehhez képest a konvencionális pokolról kialakított kép a maga sajátos módján izgalmakkal teli hely, az élet és a feladatok sora-„ Az életben ránk váró és megoldandó feladataink sok esetben fájdalmasak,  ilyen fájdalmas feladat a gyász feldolgozása, vagy akár egy szakítás miatti szembesülés, az elmúlással vagy önmagaddal. De ezekben az esetekben is tudnunk kell meglátni a történések ránk vonatkozó értelmét, észre kell, hogy vegyük azokból mit kell megtanulnunk, miben kell nekünk magunknak változnunk. Ha eljön az idő mikor szembe merünk nézni önmagunkkal, önnön hibáinkkal, az évek alatt felgyülemlett tévedéseinkkel és merünk magunkon változtatni máris enyhülni fog a gond nyomasztó terhének érzése vállunkon. Történik ez az egyik oldalról azért, mert attól a pillanattól A GOND nem lesz más, mint ami mindig is volt és amit említettem fentebb, csupán egy FELADATTÁ válik, egy tanulási folyamattá melyet becsülettel végig kell csinálni jóesetben ezen tanulás által mássá, jobbá válni. Más részről viszont ezen folyamataink által semlegesből, cselekvővé válunk és ez minden esetben felszabadító érzés.
Szokás azt mondani, hogy annyi a gondja amennyit teremtett magának. Ez is igaz sok esetben, de nem mindig. Az elmúlt években nem kevés számomra komoly teher nyomta a vállam, Súlyos terhek voltak, amelyek néha úgy éreztem maguk alágyűrnek és agyon is nyomnak. Igen, volt idő amikor azon is gondolkodtam, hogy van más út is és van más lehetőség is amellyel letudhatom, de valójában ez nem volt számomra elfogadható döntés, mert felelőséggel tartoztam azoknak akik szerettek, de legalábbis hittek, vagy bíztak bennem. Kevés igazi segítő kéz volt azokban az időkben mellettem. Akik voltak. ők sem azt kapták tőlem ami valójában érdemeik alapján járt volna nekik. Ellenben még őket is sikerült magam mellől elüldöznöm. Voltak hibáim rendesen és sokszor elveszítettem a türelmem vagy csupán nemtörődöm voltam, akkor ezt úgy hívtam Öntörvényűség!! Mert ugyebár ha már hülye az ember, legalább tudja azt megindokolni és máris saját ideológiát gyártva igazolja önnön elképzelését és ezen ideológia mentén helyesnek is tartja azt. Ja igen, ha kellően arrogáns is vagy ehhez, akkor ez a recept tutira beválik.. Ami biztos, hogy jó út a magányhoz ha ez a célod. Nekem nem ez volt, de pár év alatt majdnem sikerült megvalósítanom. Eközben persze termeltem az újabb feladatokat, melyeket természetesen előbb vagy utóbb gondokként éltem meg, melyeket ha volt rá lehetőség gyorsan igyekeztem letudni, kapkodtam, figyelmetlen voltam, ja és rettentően arrogáns, mert ugyebár az nagyon kell az élethez. Pedig nem kell! Ami az élethez kell az teljesen más, de persze ezt meg kell tanulni. Nem könnyű az biztos, de a tanulás mikor volt az? Igen nehezen viseltem ha a dolgok menete nem az én elképzelésem szerint haladt, pedig az élet később igazolta az örök igazságot, mindennek megvan a maga menete, némi türelem és alázat (nem megalázkodás) bizony sokat tud nyomni a képletes latban. Nohát ilyen nekem egykoron nem sok volt már ami a türelmet és az alázatot illeti. Azt gondoltam és ezzel nem vagyok egyedül kicsiny világunkban, hogy csak az van megcsinálva amit én csinálok és az csak úgy jó ahogy én csinálom. Az egyetlen üdvözüléshez vezető út az csak az enyém és mindenki más aki ezt nem így látja az vak, de legalábbis hülye. Hülye! Istenem ezt a szót mennyiszer alkalmaztam másokra.. talán magamra kellett volna többször és némi önvizsgálattal megspékelve előbb is rájöttem volna mindarra amit ebben a pillanatban ülve itt és ezen sorokat írva már tudok. De jobb későn, mint soha. Végig gondolva az elmúlt éveket kényszerű mosollyal arcomon konstatálom, hogy milyen lehetőségek és esélyek voltak előttem amelyeket nem vettem észre csupán az önzésem okán. Szokásom mondani sokszor, hogy megkellene fordulni azon az ominózus lovon, mert háttal ülnek rajta egyesek.. azután megláttam, hogy én is úgy ülöm meg, pedig becsülettel bevallom félek a lovaktól és képletességet kivéve soha nem ültem lovon, habár rémlik, hogy gyerekkoromban talán egyszer és manapság már pontosan ezért nem. Régebben volt aki megkérdezte, hogy mi szükségem van erre a blogra? Egyáltalán miért jó az ha a nyilvánosság elé kitárja az ember a gondolatait. Nos talán csak egy oka van. Az okos ember más kárából, hibáiból is képes tanulni (én a legtöbb esetben nem tudtam). Én elkövetni tudtam őket, (igaz eddig hallgattam róluk) de talán mások tudnak tanulni hibáimból, hogy ne kövessenek el hasonló baklövéseket. Aki ismeri, az életemet tudja, hogy elég kalandos és fordulatos volt eddig, nem kevés küzdelemmel, melyek száma ha betudtam volna fogni a számat jóval kevesebbre rúgna mennyiség terén. Valahogy soha nem ment a sorba beállás, hacsak nem én magam voltam a sor elején s, ha valaki akart beállhatott mögém, ha pedig nem akkor nekem az is megfelelt.. Volt amikor egymagam alkottam a sort, legalábbis én azt hittem egy egész sort tudok képezni magamban is, pedig nem vagyok skizofrén, pusztán az egóm volt akkora, ha azt méterbe mérik, ülve nyaltam volna a holdat. Mindezt miért? Mert kaptam valamit a Jóistentől ami keveseknek adatik meg és őszintén szólva nem egyszer elgondolkodtam, vajon nem tévedett-e a Teremtő amikor nekem adományozta ezt a tehetséget? Vajon én voltam erre a legérdemesebb személy és gyengébb pillanataimban tudtam, hogy a válasz erre a kérdésre, a Nem! Azt hittem a tehetség jogosít.. ma már tudom kötelez. Azt hittem, hogy jogosít. Feljogosít másoktól többre tartani magam. Ugye mennyire szánalmas tud lenni az ember ha egy kicsivel többet kap ebből, vagy abból, máris mit csinál? Hát persze, hogy elszáll magától. Ezen okból szerettem verekedni is…én voltam az a leendő művészpalánta akit egy verekedésben a közepén kellett keresni, általában ott rám is lehetett találni, ha nem volt semmi balhé, akkor meg csináltam egyet mindezt azért,’mertmiértne? Ja igen és azért, hogy gyerekkori sérelmeimet kompenzáljam amikor még engem ütöttek.  Ma ezt úgy nevezem kisebbségi komplexus, hát igen nekem is volt ilyenem, amit hasonló idiótaságokkal igyekeztem leplezni. Hmmm.. Tipikus! Kívül marcona és nagydarab, belül pedig kétségei vannak önmagával szemben és a világban elfoglalt helyével kapcsolatban ezért a legjobb megoldás nézete szerint, ha bánt másokat, mert minden újabb „győzelem” egy tégla a válaszfalba amit maga és a félelmei közé emel, habár ez a fal nem csupán védi, de egyben a börtönévé is válik. A világ tele van befalazott emberekkel, akik falakat emeltek, de börtönt építettek. Börtönt épít magának az, aki védekezni próbál a világ ellen, olyan börtönt melyben ő a börtönőr, de egyben a rab is a börtöne kulcsát pedig olyan messzire eldobta, hogy egy élet is kevés lesz a megtalálásához. Ez a hozzáállás, mint oly sok más védelmi mechanizmusunk önámítás, és önbecsapás előbb vagy utóbb, eljön az ideje, hogy kihúzza az ember a fejét a teste alfeléből és ráeszméljen mit is tett eddigi életében. Felettébb nagy pofon, amikor azzal szembesül, hogy visszanéz a háta mögé és romokat lát meg könnyeket csupán, semmit nem épített, de amit tudott lerombolt, elvesztegette az idejét. Ha az eszmélés még időben jön, akkor szerencséje van, mert behatárolható kereteken belül helyretud hozni sok mindent, ismétlem, helyre tudja hozni, bocsánatot tud kérni, megtud változni, egy dologra nem képes csupán. Nem tudja megváltoztatni az elmúlt dolgokat, de igyekezhet jóvá tenni azokat. Mikor megkérdezik, hogy miért akarok monumentális alkotást létrehozni általában mondok valami közhelyeset, vagy valami féligazságot arról, hogy nyomot hagyni a világban, meg hasonló lózungot, de nem ez az igazság. Az igazság az, hogy szeretném alkotásaimmal helyrehozni azt a sok rosszat, amit életem első felében másokkal szemben elkövettem, egyfajta vezeklés, ez a részemről, amivel adhatok is egyben. Reményt, inspirációt vagy hitet adhat egy alkotás a szépségen kívül (habár a szépség meghatározása szubjektív) Remélem, az én képeim sokaknak ezt adják. De ha csupán egy embernek szólni tud az alkotásom bármelyike, nekem már megérte festeni. Ez a szándék szülte a Trilógiát és egy az életemben addig ismeretlen, példanélküli összefogás, ami maga volt a csoda. Most ez a szándék vezérel a Himnusz hatalmas vásznának a megfestésében is. Igaz, hogy a vázlaton kívül, ami már 2x3 méteres 1:4-es arányban elkészült, még semmi nincs meg. (anyagi korlátok híján késik az alkotás elkezdése, mivel felajánlásként áll szándékomban ezen képet megfesteni a Magyar hazának ezért támogatókat várok a feladathoz, bebizonyítva azt, hogy nem csupán a régiek voltak képesek létrehozni valami maradandó és hatalmas dolgot, de összefogással mi magunk is tudunk hasonlót véghez vinni.  Jelenleg a leendő támogatók ilyen, vagy olyan válaszát várom éppen) De türelmesen várok, pedig a bemutatót 2016 elejére tervezzük (ergo egyre fogy, egyre kevesebb az időm, hogy megfessem a kitűzött időpontra) ahol is ünnepélyes keretek között bemutatásra kerül a kész alkotás. Egyúttal ezen a rendezvényen áll majd szándékomban az ország minden polgárának felajánlva a Nemzetnek ajándékozni azt. Vagyis van megoldandó feladat bőven. Feladat és nem pedig Gond!

2014. június 13., péntek

Péntek 13.

Ülök a gép előtt, reggel van Péntek 13-a. Ülök és nézek ki a fejemből, jön a hidegfront, de ha nem olvastam volna az imént akkor is tudnám. Fejem hasogat a vállam leszakad, ráadásul Péntek 13-a van. Félig kész képek sorjáznak mögöttem, a hónapok óta rendetlenkedő vállam miatt azokat sem tudom kellő tempóban csinálni, de ma legalább van mit okolnom ezért hiszen péntek 13-a van. Általában egymást szokták kergetni a gondolataim, viszont ma teljes a csend a fejemben talán azért mert Péntek 13-a van.
PÉNTEK 13. Rossz hírű nap, pedig nem több ez sem mint az összes más péntek, a 13-as pedig csupán egy primszám semmi több. Vagy mégis?
  • Az ókori Rómában úgy tartották, hogy a 13 a halál és a rombolás előjele.
  • A skandináv mitológia szerint, ha egy asztalhoz 13 ember ül, az szerencsétlenséget hoz.
  • A keresztények úgy tartják, hogy a péntek szerencsétlen nap, hiszen e napon feszítették keresztre Jézust.
  • A 13-as szám pedig azért hoz balszerencsét, mert Jézus utolsó vacsorájánál ennyien (Jézus és a 12 apostol) ültek.
  • Hamurappi törvénykönyvéből szintén hiányzik a 13-as pont – azaz a babona már a kereszténység előtt létezett.
  • Más magyarázatok szerint a 13-as azért balszerencsés szám, mert egy évben ennyi telehold van.
  • Mivel a 13-as számtól az emberek jelentős hányada tart, előfordul, hogy magas szállodákban kihagyják a 13. emeletet, vagy az utcában a 13-as számú házat.
  • Érdekesség, hogy a Forma 1-ben sincs 13-as számú autó, és a repülőgépek többségén nincs 13-as sor vagy éppen szék. /forrás:Wikipédia/           És még nem beszéltünk a Templomos Lovagok kivégzéséről.  Péntek 13. 1307 óta elátkozott nap, ekkor végeztette ugyanis ki IV. Fülöp francia király a nagy befolyású Templomos Lovagokat.
    A péntek továbbá a hóhérok napja volt, a kivégzéseket egészen a XIX. századig pénteken hajtották végre egész Európában. Vélhetően ezért esett péntekre a templomosok kivégzése is, az pedig, hogy éppen 13.-a volt, duplán szerencsétlennek számított. Ennyi a magyarázata, nincs semmi hókuszpókusz és félre a véres babonákkal a mai nap sem rosszabb, vagy jobb, csupán más, mert van mire fognom a saját tévedéseim, kiváló bűnbak a mai nap mindenre nincs ebben semmi természetfeletti misztikum.... Apropó, nem tudjátok véletlenül ha átment előttem reggel egy fekete macska akkor az duplán éri?