2010. október 30., szombat

Harmadik nap

Első bejegyzés 15:27

Szép a Duna parti sétány Vácott,ebben az őszi napsütésben..volt időm rá,hogy meggyőződjek róla,mert a nagy festési elán le is csillapodott,miután átnéztük tüzetesen a renoválandó felületeket,és konstatáltuk,hogy ez bizony néhány helyen kőművesért kiált,ezért átsoroltuk a jövő tavaszi munkák sorába.Viszont volt jó is a dologban,mert hazahoztam vagy húsz különböző méretű keretet,és felfedeztem egy hatalmas gyönyörű rámát is amit szintén elhozok...húúú milyen képet rittyentek majd abba...... Az elmúlás hangulata elér mindenkit.Úgy érzem némi magyarázatra szorul a hirtelen téma váltás.. Vannak az életemben,mint mindenkiében fontos,és fontosabb emberek,az első halmazba sokan tartoznak,de a másodikba csak nagyon kevesen,mert ők azok akik formálják a lelkem,a személyiségem,a művészetem,rengeteget adnak,ahogyan én is sokat adok magamból,a lelkemből,nekik. Néhány perce csak annak,hogy egy a "fontosabbak"közé tartozó embert "elveszítettem" csupán azért,mert szerinte  "ő" nem fér bele az életembe...Ezek azok a pillanatok amikor elgondolkodom,hogyan változik az ember körül az élet színpada,emberek bukkannak fel,és tűnek tova,van aki nyomot hagy,az életem útján,és lesz aki súlytalan tova libben...egyszer olvastam valahol az ember élete során néhány száz emberrel kerül szorosabb,vagy lazább kapcsolatba,és ezen emberek állandó jelleggel felbukkannak az újjászületések során történő megtestesüléseinkkor,hogy a szerepek megváltozásával,minden helyzetben kipróbálhassuk magunkat,majd az azokból nyert tapasztalataink által tökéletesedjünk,tapasztaljunk...Számomra az élet két nagy tanításra bontható.Kimondva egyszerű,de a megtanulásukhoz rengeteg időre,és még több bölcsességre  van szükség..Ez a két tanítás ami valójában egy,mivel azonos tőről fakadnak, a" Teljes elfogadás" és a "Teljes elengedés" A  Jóisten adott ma lehetőséget a  gyakorolásukra...

2010. október 29., péntek

Negyedik bejegyzés; 19:52

Végre feltudtam rajzolni halványan az alakokat az alapozott vászonra. Egészen jó nap volt a mai,attól eltekintve,hogy a szeretett kamaszodó keresztlányomat valami félnótás fiú osztálytársa se szó se beszéd,fejbe vágta egy székkel,állítólag mert éppen olyan hangulata volt. Félelmetes! Kifogásként nehéz családi helyzetére hivatkozott,ha őszinte akarok lenni erre azért ökölbe szorult a lábfejem.... Tehát akinek baja van otthon,az nyugodtan hivatkozzon arra,és azután bármit tehet nem kell számolnia a következményekkel...? Hajrá valóság 'sóóók,hajrá nihilista filmek.Csak így tovább,simítsa ki a mostani nemzedék az utánunk jövő generációk agytekervényeit..Aztán később pisloghatunk kifelé a fejünkből bután,mikor manifesztálódik "áldásos" akna munkánk gyümölcse..Lesz-e jogunk akkor megkérdezni,"hogyan és miként lett ilyen a világ..? Zéró erkölcs,és még kevesebb emberség.. Ha ez a cél,akkor jó az irány,de él még bennem a remény,hogy egyre többen lesznek azok akik időben ráeszmélnek,hogy merre visz a jelen útja,és tesznek/teszünk azért,hogy letérjünk róla. Merre kellene menni? Nos azt nem tudom,de,hogy nem a mostani irányba abban biztos vagyok. Talán újra fel kellene fedezni az igazi alapértékeket,amik jelenleg elcsépelt frázisoknak tűnhetnek,és tűnik is sokak szemében.Úgymint család,és szeretet,tisztelet,valódi tudásalapú nemzet,ami nem kizáró oka egy nagyobb egységbe való tartozásnak... De miért is fantáziálok,és legfőképpen,miért is politizálok,amikor nekem nem ez a dolgom ezt meghagyom azoknak akik azt hiszik értenek hozzá,legyen az övék. Én csak egy szebb,békésebb,kiszámíthatóbb világot szeretnék,több empátiával,és több tisztelettel megtöltve...Szerintetek ez nagy kérés? Ehh spongyát rá,inkább feltöltöm,hogy is állok jelenleg ezzel a képpel... Tehát meg vannak az alakok,és vékonyan fel vittem őket a vászonra árnyékhatárokkal együtt.Holnap hagyom,mert egy galériát megyek Vácra festeni,de vasárnap folytatom,akkor kezdek bele a háttérbe..
Harmadik bejegyzés 16:40

Kettős érzésekkel telik a délután,egyrészt jól megy a munka jelenleg a kis képekkel,a nagy talán estére megszárad,és végre felrakhatom az alakok vázlatát,viszont másrészről egy,az életemben nagy szerepet játszó hölgy,statisztikát készített,arról,hogy mennyi időt nem vele töltök akár virtuálisan,akár személyesen..Értitek statisztikát percre lebontva a hét perceinek számát alapul véve,összeadva,és kivonva,majd statisztikailag összesítve... Nagyon szeretem őt,de azért ez nem kicsit ütött meg,mert azt nem számította bele,hogy mennyi időt töltök a műteremben,és mennyit alvással,csak azt,hogy nem vele beszélgetve töltöm azokat a perceket,amik így fölöslegesnek is tűnhetnek...pedig többet beszélek vele,mint bárki mással..... Nocsak lehet,hogy épül az elefántcsonttornyom...?
Második bejegyzés - 2010; 13:17

Nem úgy szárad az alapozás ahogyan szeretném,mellékelek egy fotót is,(hiszen többek között a naplómnak az egyik oka,hogy lépésről,lépésre közzé tegyem azt ahogyan megalkotok egy képet).Tehát nem szárad,úgy ahogyan szeretném,de sebaj,mert addig is felalapoztam,még néhány vásznat,mivel kisebb képekre is szükség van...A nap viszont változatlanul hívogatóan csalogat a szabadba,de most nem engedek a csábításnak..ellenben enni kellene valamit...

Második nap - 2010.10.29

Első bejegyzés; 11:22
Ma,kissé megkésve értem a műterembe,mert ahogy manapság oly divatos szóval mondani szokták, bankoltam,vagyis befizettem a számlákat.De sebaj,mert számlák mindig lesznek,viszont ilyen gyönyörű napsütésből nem hinném,hogy sok kijutna már az idén,ezért inkább arra figyelek,és annak örülök szívből.Megajándékozott az ég ezzel mindannyiunkat.Megajándékozott bennünket utolsó lágy sugaraival,ez a késő októberi nap. Szeretem az őszt a maga melankóliájával,és első hidegeivel,sokak számára talán szomorú,de nekem az egyik kedves évszakom,nagyon inspiráló,ha átadom magam a hangulatának,nagyon ember,és lélek közeli,a természet pedig csodálatos...

2010. október 28., csütörtök

Harmadik bejegyzés:  18:39
Lassan haladok a kitűzött cél felé....Valóban lassan.
Leszállt az est,és szinte semmi nem látszik abból amit csináltam,pedig isten 'uccse,hosszasan könyörögtem a festékeknek,hogy helyezzék el magukat a megfelelő helyén a vászonnak,de nem tették,és őszinte leszek én sem..Mea culpa. Ez nem az én napom volt,de néha pihenni is kell. Inkább zenét hallgatok,és lélekben festek..Többször feltették,már a kérdést,hogyan születik a kép,és meddig készül egy alkotás? Valójában él egyfajta rossz,helyesebben téves elképzelés az emberekben.Sokan azt hiszik,csak az az igazi,és értéket hordozó alkotás amely hetek,hónapok,esetleg évek hosszú során készül el,van ebben is igazság,de abban is,hogy semmivel nem értéktelenebb valami,mert napok,esetleg órák alatt készül el,mivel az amit senki nem lát,az az,hogy a művész hetekig,hónapokig,esetleg évekig dédelgeti magában a Témát,a Témáját.Ízlelgeti,fényeiben,színeiben, látja a szemében minden mozzanatát,és amikor már jobban ismeri önmagánál is,akkor,és csakis is akkor vászonra robbantja a lelke egy darabját. S minek után fejben számtalanszor megfestette,már csak a fizikai környezet az ami meghatározza a készítés időtartamát,ami ha két óra,vagy csak 50 perc,esetleg 2 hét,akkor is teljes alkotásnak felel meg..



Hoppá emelkedett gondolataim közepette megcsörrent az elektronikus póráz,a mobil,ami ugyebár a szükséges rossz,és egy kedves barátom (számítógépes guru) felhívta a figyelmemet,arra az általa apróságnak tartott tényre,hogy bármikor összeomolhat a munka laptopom,mert valamit elfelejtett telepíteni rá a napokban. Szerinte apróság...Végül is,...majd szólok én is a gyűjtőimnek,és azoknak aki megtisztelnek azzal,hogy hazaviszik az alkotásaimat "Bocs,hogy este hívlak,de szeretném tudatni veled,véletlenül kihagytam a festékből a kőtőanyagot,és rossz felületre kentem a festéket ezért nézd meg kérlek,van még képed,vagy már teljesen lemászott a vászonról,és ott fekszik a szőnyegeden...? Kösziii... ÁÁÁÁÁÁÁ komolyan mondom,országomat adnám egy hét nyugalomért. Megyek is lepihenni mára....És majd holnap......
15:58
Második bejegyzés;
Engedve a gyomrom (természetéből következő,és funkciójából eredő) követelésének,gyorsan elvonultam kielégíteni vágyát. Miután,kissé megemeltem a képzeletbeli skála zérusához közeli,pangó vércukor szintemet némi lángos segítségével,feléledve az energiává változó,és az ereimben száguldó glükóz áldásos hatásától,eszméltem rá,hogy van számomra egy penzum amit le kellene tudnom.Autóba pattanva becsorogtam a Budapest nevezetű fővárosunk,belvárosába,(ami már önmagában is hordozza egy lábon kihordott strog rémét,az "éppen csak"utak,és a forgalomban "éppen csak" résztvevők személyét tekintve)hogy egy ott székelő galériából visszahozzam egy alkotásom.Miközben ültem türelmesen az alig lezárt város,csak kissé lezárt útján,elgondolkodtam az életnek nevezett színdarab "szereposztásain",elnéztem az autók között cikázó 'homleszek (csak úgy pestiesen),már-már extrém sportba hajló,imitt,amott akrobatikus elemekkel megtűzdelt "bemutatóját",amit pirostól,pirosig tartó intervallumban játszanak,mert ha nem érnek vissza az "alapvonalra2 a következő zöldig,(bizony azok az autós honfitársaink akik megvetően,és lenézően elfordítják a fejüket amikor ott áll mellettük egy nincstelen embertársuk)még a végén átmennének a szerencsétleneken. Ebből a jelenetből villant be a fejemben,a fentebb,már említett gondolat,mely szerint valóban milyen apró döntéseken múlhat egy-egy emberi sors,hiszen annak idején mindannyian nagy reményekkel,és tiszta lappal indultunk neki az életnek nevezett nagy útnak,és mindannyian rózsaszínű talpacskákkal rugdalóztunk az ég felé. Gyermekként rá tudtunk csodálkozni egy felhőre,vagy egy fura számunkra ismeretlen szerzetre,tudtunk örülni a hulló falevélnek,és csak az életért éltünk...tudtunk őszintén érezni,és megvolt a jó szándék,az akarat a segítségnyújtásra,és mégis miután látjuk nap mint nap,hogy mennyien csúsznak ki az útjukról,ezt mi közönnyel szemléljük...megrántjuk a vállunk "hiszen nem én állok ott"Pedig állhatnál,mi is állhatnánk ott.. Nem állunk...,de állhatnánk..Ha mást nem,legalább egy mosolyt,egy jó szót adhatnánk egymásnak bármit,csak egyet ne részvétlen közönyt..azt ne!Ha másért nem,tegyük azért,mert 59-et kell már csak aludni,éésss itt a Jézuska

Kezdet

Néhány napja fogant meg ötletként a fejemben,(az alkotás magányában van ideje gondolkodni az embernek)hogy talán érdekelne valakit,mit is csinál,és hogyan él egy művészettel foglalkozó alkotó ember a mai rohanó világban. Hogyan vélekedik,és miként éli meg életének apró győzelmeit,bukásait felemelő,és gyarlóan emberi pillanatait,amíg megszületik egy új alkotás... Ebben a naplószerűen vezetett blogban ezt szeretném megosztani veletek,veled kedves olvasó..Ez az én történetem...


Röviden a kezdetekről. Az Úr 20-ik századának,hetvenes éveiben,azon belül is annak derekán láttam meg a napvilágot. Arra,hogy a későbbiekben,úgy 2 évtized múltán milyen sorsra szán az élet,semmilyen jel nem mutatkozott. Különösebben nem voltam kiemelkedő,sem sportban,sem semmiben,talán a csibészségben...sőt abban,így visszagondolva,határozottan kiemelkedő alakításokra voltam képes,nem kis bánatára a környezetemben élő emberek nem kis hányadának. Összességében szép gyerekkorom volt,vagyis nekem(akárcsak szerencsésebb kortársaimnak) még volt gyerekkorom. Nem kergettek bele a szüleim külön órákba,és hagyták,hogy megtanuljak rendesen beszélni az anyanyelvemen,nem terheltek a szanszkrit nyelv elsajátításával sem. Egyszóval nem állt szándékukban,megélni általam,a saját meg nem élt álmaikat...Elnézem mennyi szülő teszi ezt manapság a gyerekével,abban a hitben,hogy zseninek képezi majd a testéből szakadt magzatát..Nem ismerve azon régi latin mondást mely úgy szól "Poeta non fit sednas citur" Költő nem lesz,annak születik...



Első nap-2010.10.28. Csütörtök 12:12 perc
Első bejegyzés.

Ma reggel ,ébredés után bánatosan konstatáltam,hogy ismét,hideg van,sőt hidegebb,mint tegnap.
-A fene essen bele,már megint lefagy a ....,a műterembe. Már akkor tudtam,hogy ma nincs kedvem dolgozni,de muszáj lesz,mert tegnap este kezdtem bele egy képbe amire igen szűkös a ki szabott határidő,mivel egy jótékonysági rendezvény keretében kerül aukcióra(remélhetőleg) segítve ezzel is néhány kis beteg (leukémiás gyermek)gyógyulását. Most itt ülök a gép előtt,és gyűjtöm a lelki erőt,hogy folytassam a megkezdett festményt,habár jobban belegondolva talán sétálni kellene egy nagyot,mivel olyan szépen süt a nap,és amúgy is egy falatot sem ettem még ma.....