2012. december 10., hétfő

Vágom a "centit";) Avagy 6 nap a Trilógia bemutatójáig.

Kedves Barátaim!

Elkészültem a trilógiával. Elkészültem életem egyik álmát megvalósítva. Hónapokkal ezelőtt még nem tudtam mekkora fába vágom valójában a fejszém. Ma már visszanézve, megrettenek utólag az embertelen méretű munka láttán. Megrettenek, de büszkeséggel tölt el, hogy a magamnak kitűzött időre befejeztem. Az alkotások további sorsát és azok megítélését rábízom a nézőkre, azokra akik megtisztelik alkotásom azzal, hogy megtekintik. Igyekeztem a lelkem egy darabját a vásznakra felvinni. Igyekeztem úgy láttatni az akkori eseményeket, ahogyan az bennem élve, született a képzeletemből. Igyekeztem méltóan megemlékezni emberek önfeláldozó tetteiről, remélve azt, hogy a keretbe foglalt érzéseim túlélve az alkotójukat is, hirdetik majdan egy kicsi de elszánt, szegény de szabadság vágyában hatalmas és gazdag nemzet fiainak heroikus küzdelmét, mellyel beírták magukat ismételten Európa, de a magyarság történelmének képzelt krónikájának legfényesebb lapjaira mindenképpen. Ahogyan akkor, úgy ma is kemény küzdelmet vívunk magunkkal, a körülöttünk lévő világgal és hiszem, hogy az alkotásaim mélyén benne van a remény és a példamutatás arra, hogy összefogva, egymást segítve kis életünkben is győzhetünk a mindennapok kemény csatáiban. Ezek az alkotások ismét megtanítottak hinni. Hinni abban, ha van egy cél amiért érdemes megküzdeni akkor az mögé igenis lesznek kik beállnak és közösen hatalmas szakadékokat vagyunk képesek áthidalni. Szakadékokat átívelni s ha kell hegyeket elhordani. Amikor ezek az alkotások készültek ez történt...szinte lehetetlennek tűnő akadályokon keresztül küzdöttük át magunkat, mert tudtuk mi a cél...A többes szám azon maroknyi embernek szól akik az elejétől a végéig kitartottak és hittek bennem, ebben az egész monumentális "vállalkozásban". Hittek, még akkor is amikor néha magam is elcsüggedtem. Ők voltak akik ismételten erővel töltöttek el...Láttam ebben a néhány hónapban emberséget és láttam a szemem előtt megszülető csodákat a legutolsó pillanatban kinyújtott segítő kezet. Láttam a Teremtő szándékát és éreztem a jóindulatát. Nagyon furcsa ezekről beszélnem most, mivel az elmúlt hónapokra gondolva sokszor inkább valamiféle delejes állapotként tekintek vissza azokra az időkre. Szép időszaka volt ez az életemnek. Sok mindent lezártam, volt amit átértékeltem (főként magamat), de hiszem, hogy mindenképpen sokat tanultam belőle...Sokat tanultam barátságról, kitartásról, hitről, egymás önzetlen segítéséről, az együtt végzett munka öröméről... Az életről....

Először ezen oldalon mondok köszönetet azon embereknek kik velem, mellettem voltak, (ha kellett helyre raktak, tanácsaikkal segítettek, elviselték a kitöréseim melyek az alkotás feszültségéből eredtek, hittek bennem, végül de nem utolsósorban köszönöm szeretetüket..) akik ha ezeket a sorokat olvasni fogják tudják, hogy nekik szól. Övék a köszönet és a tisztelet, mert ha ők nincsenek, akkor ma nem írhattam volna néhány sorba a "Trilógia a nemzethez. Eger 1552-1553" címet viselő alkotásokról. Egyszerűen azért nem, mert nem léteznének....

Köszönöm Barátaim!

2012. november 14., szerda

Késő éjszaka van..Eltelt a nap, ahogyan ez az év is eltelik..gyorsan.... Most dolgozom. Utolsó és egyben végső szakaszához érkezett a Pár hónapja még csupán a fejemben élő, de ma már kézzel fogható történelmi alkotások hármasa. Már az elején tudtam, hogy nem lesz könnyű feladat, de azt ami várt rám valójában nem is sejtettem. Most ahogyan közeledik a néhány nap múlva esedékes befejezés érzem annak a súlyát, mekkora teherrel préselt és tett mássá lélekben ez a hatalmas feladat. Jelenleg fáradtnak érzem a lelkem és elfáradt a testem. De, ez az a jól eső fáradság amely az elvégzett munkát követi..
Az elmúlt hónapok úgy repültek el, hogy szinte észre sem vettem. Sokszor voltam türelmetlen és bizony sokszor voltam magamba zárkózottnak tűnő amiért a környezetemben élőkkel szemben megkövetem magam. Köszönöm a türelmüket és a szeretetüket a hitet amellyel nap nap után segítettek átjutni a holtpontokon amikor elcsüggedtem. Rengeteg biztatást és szeretettet kaptam barátoktól, ismerősöktől, idegenektől. Hatalmas áldozatok árán született meg és kerül bemutatásra majd decemberben a Mű. Hálás vagyok annak a sok embernek akik nevüket és munkájukat adták azért, hogy egy álom meg tudjon valósulni remélhetőleg sokak örömére és a jövő nemzedékek okulására. De kedves olvasó, kedves barátaim elárulom a jövő évben is egy hasonlóan monumentális alkotással szándékozom meglepni év végén a közönséget, az embereket. Méretét tekintve nagyobbnak szándékozom megfesteni, mint a jelenlegi, Trilógia a Nemzethez címet viselő alkotásom legnagyobb vásznát, ami 3x6 méter. A vázlatok már készen vannak és ezek bemutatása szintén most decemberben fog bemutatásra kerülni. Igyekszem amennyire az időm engedi, hogy az esemény alakulásáról ezen a fórumon is beszámoljak.

A bemutatóval kapcsolatban, bármilyen kérdést, részvételi szándékot a  trilogia.eger@gmail.com
email címre várjuk.

2012. október 25., csütörtök

Repül az idő..

2012.10.25 12:23

Ismét ősz van..Ismét hullanak a falevelek a fákról és ismét hűvösek lettek a reggelek. Most lett igazi az ősz, eddig csak nevében volt az, mert inkább tűnt késő augusztusinak semmint októberinek. De ma már menthetetlenül beköszöntött. Valójában örülök ennek, mivel ezért a fényért imádkoztam már hetek óta..egységes selymes kissé szürkületes fényért. Erre van szükségem az idén egész évet kitöltő trilógia utolsó legnagyobb képének az elkészüléséhez. Nyár óta megalkottam a két "kisebb" vásznát a három egységből álló magyar tragédiának. Már gőzerővel készülünk a decemberi bemutatóra. Sokan dolgoznak, fáradoznak azon, hogy az alkotások majdan méltóképpen bemutatásra kerülhessenek. Nagyon sok terhet vettek le munkájukkal segítségükkel a vállamról, nem hagyva rajta mást csupán a magam elé tett feladat általam vállalt súlyát. Melyet a nap majdnem 20 órájában igyekszem cipelni hónapok óta. De bízom benne, hogy megéri a befektetett energiát, hiszem és egyre többen hiszünk abban, hogy valami maradandó születik a munkám, a munkánk által.
Ahogy az időm engedni fogja, itt is igyekszem beszámolok innentől kezdve a cél felé fordulás pillanatairól...

2012. július 26., csütörtök

Versenyben az idővel

Elkezdődött. Tegnapelőtt belefogtam a trilógia első képébe. Két alapozáson túl jutottam. Tegnap szembesültem egy megoldandó feladattal, melyről azt hittem nem kell foglalkoznom vele, ám a fizika megmutatta, hogy bizony nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az alapozáskor a falnak támasztottam a vásznat, falnak melyről azt hittem teljesen megtartja, mivel logikusan úgy tűnt felfekszik rá terjedelme szélességében a vakráma. Viszont tegnap délután észrevettem, hogy furcsán áll a leendő kép alsó sarka, picit megfeszültnek látszott, szemből nem láttam hibát, ám a vászon mögé pillantva azt láttam, hogy a hosszmerevítő dongaformában a vászontól távolodva hajlik. Hála istennek gyorsan száradó alapot készítettem így eltudtam fektetni sérülés nélkül a padlón. Viszont kimondottam erre a munkára le kell gyártatnom egy mobilizálható állványt, (hiszen még egy hasonló méretű és egy másfélszer nagyobb kép megtartására is szükség lesz)amelyet egy helyi asztalos rekord sebességgel hétfőre el is készít
Versenyben az idővel..ezt a címet adtam ennek a bejegyzésemnek. Találó címnek tartom ha végig gondolom, hogy mindössze szűk 4 hónapnyi időt adtam magamnak arra, hogy bemutatásra készen álljon mindaz amelynek a megalkotásának az elején vagyok... Adjon az ég elég erőt hozzá nekem, hogy másoknak örömet adhassak általuk.

2012. július 22., vasárnap

Elveszíteni......

Ritkán írok egy nap több bejegyzést, de annyira nehéz most a pillanat és annyira nincs kivel megosztanom, hogy remélni tudom, az ha írok megkönnyebbülést hoz.

Talán ebben a néhány sorban mely a saját gondolatom hűen megfogalmazódik mindaz ami most szét szakítja a lelkem.

Elveszíteni Téged, mint jeges ujjak markolászó szorítása testemen belül.
Elveszíteni Téged, mintha elnyelne a sötét végtelen űr.
Elveszíteni Téged, magam elvesztését jelenti,
Vergődő lelkem halk sikolyaként tör fel belőlem némán a hiányod okozta iszonyat
Magam elé nézve idézve fel szemed rebbenését, ajkaid sarkában megbúvó cinkos mosolyod
karjaid ölelését.
és
Nem értem, nem értem azt miért nem szerethetlek tovább
Miért kell, hogy úgy nézzek mint egy idegen innentől kezdve Reád.
Nem értem, hogy múlik érzések tüze egy pillanattal később nyomtalan.
Minden vágyam Téged szeretni, de már nem tudom hogyan.
Hogyan tudnám mindezt Neked megadni, hogyan tudnám magamból a legtöbbet mutatni.
Kérnélek, hogy szerelmeddel segíts, de félek már szólni
Elakadt a szó
Néma a gondolat
Jó volna csak múlni...

Amiről soha nem beszéltem...

Soha nem beszéltem a magánéletemről. Soha nem beszéltem arról a sok útkeresésről amikor a boldogságot keresve szép pillanatok és gyötrődések közepette, fájdalommal élve küzdök meg művészként azzal amit a sors rám mér. Soha nem beszéltem arról a boldogságról amikor úgy éreztem nyugodt révbe érve még ha kisebb súrlódások között is de nyugalmasan tudok alkotni, adni a világnak, örömet adni annak kit mellém reményeim szerint társnak adott az ég. Így volt ez a közelmúltig is. Az életemben több tragikusan fájdalmas év után megtaláltam azt akit úgy szokás emlegetni a nagy Ő. Amennyire csak tudtunk igyekeztük boldoggá tenni a másikat, úgy éreztem családra leltem Benne és érzelmileg nyugodt révbe ért az életem. Ezzel a biztos érzelmi háttérrel éreztem, hogy belefoghatok abba amit talán az életem eddigi, ha nem a legnagyobb művének szánok. Majd egy napon mint derült égből villámcsapás ért, hogy az aki nekem mindennél többet számít, akiért érdemes élni, létezni, ki miatt értékes volt minden és szebbé vált általa a világ elment az életemből.Sejtem, hogy nem lehet könnyű dolog együtt élni velem akinek az alkotás az élete, sokszor hibázom is sőt tévedhetetlen sem vagyok,de a hibáimat mindig belátva korrigálok és megkövetem magam ha tévedek, de mindig törekedtem arra, ha nem is sikerült maradéktalanul betartanom, hogy a Páromnak igyekeztem boldogságot és figyelmet adni.
Most rettenetesen egyedül érzem magam, mintha a világ lökött volna ki magából. Előttem a cél és félek nem lesz akivel megosztom majd az örömet amikor elkészül vagyis biztosan lesznek akik megtisztelnek azzal, hogy megtekintik az alkotásom de félek, hogy  a szívemnek Legkedvesebb nem lesz ott velem, nem lesz ott, hogy  fogja kezem ha eltévedek az alkotás sűrűjében.Nem lesz, hogy helyreigazítsa lépteimet... Az, kivel végig sétálhatok kézen fogva az életnek nevezett ösvényen.
Őszintén megvallva félek. Félek attól, hogy nem kapom meg a sorstól azt amire a legjobban vágyom a boldogságot, hiszen amikor rátalálok el is veszítem.
Sokat gondolkodom a hibáimon, most nagyon fáj a lelkem.

2012. július 16., hétfő

Arányok a készülő Trilógiához.....

Többen kérdezték, hogy mégis mekkorának kell elképzelni azokat a méreteket, melyekből a készülő és már többször említett leendő trilógia állni fog.
Hiába adja meg az ember a méreteket valóban nehéz a viszonyítás. Ennek megkönnyítése végett rajzoltam egy grafikát, melyen eredeti léptékben láthatóak a majdani alkotások és a könnyebb mérték miatt egy előtérben álló arányosan szemléltetett alakot is illesztettem melynek test arányai egy 175 cm magas női alak arányainak felel meg. Nos igen valahogy így fog a valóságban is mutatni, természetesen azzal a különbséggel, hogy nem méret számok hanem festmények lesznek a vásznakon;).
Néhány szóban szeretnék beszámolni a fejleményekről, melyek az utolsó bejegyzésem óta történtek a kép kapcsán. A héten előre láthatólag megérkezik az első kész vászon, melynek keretre feszítése azon nyomban megtörténik,azt követően megkapja az első alapozást ami azt jelenti, hogy napokon belül elkezd a kép megszületni. Több tárgyalást is folytattam/folytattunk az országon belüli bemutató kapcsán és több nagyobb városból is eddig pozitív visszajelzéseket kaptam/kaptunk. Itt tart a feladat jelen pillanatban, de bármilyen ezzel kapcsolatos változásról rögtön értesülni fogtok elsőként ezen a fórumon. Addig is akit bővebben érdekel a háttere ennek a nem kis feladatnak, szívesen látom a Nyitott Tér elnevezésű Nyílt és bárki által ingyenesen látogatható Műterem- Galériámban.

Íme az ígért "arány rajz".

2012. július 12., csütörtök

Enyhülés..

Ma reggel engedett szorításából a fene nagy meleg amely sokunk életét megkeserítette az elmúlt néhány hétben. Jelen pillanatban itt most esik. Felfrissül a levegővel a test és a lélek is, a műterem ajtajait és az ablakait kitárva élvezem a ki-be járó légmozgás áldásos hatását.
Műterem...Tegnap írtam, hogy a legutóbbi bejegyzésem óta rengeteg a változás az életemben.  Ezek egyike, hogy látogathatóvá, nyilvánossá tettem a helyet ahol alkotok és élem a mindennapjaimat..Bárki besétálhat az utcáról körbenézhet a kiállított alkotásaim között, de ha éppen kedvet érez arra, hogy alkotás közben lesse el a pillanatot, hogyan is születik egy kép, megteheti azt is, sőt a bátrabbak akár ki is próbálhatják magukat egy kisebb képalapon. Az ötlet nem új, de néhány hete jutottam arra, hogy megvalósíthatóvá vált. Azóta megtörtént egy kisebb vendéglátással egybekötött baráti légkörben lezajlott nyitó ceremónia is. Ha kedvet kaptatok egy kis galéria látogatásra, szívesen láttok mindenkit, akárcsak egy jó beszélgetésre, a kiállított alkotások műtermi áron haza is vihetőek, de ha csak ötlet lenne egy esetleges alkotásról amely emeli az otthonod fényét, úgy az akár meg is rendelhető..

2012. július 11., szerda

Egy születő alkotás.....

Máshol és más fórumon már néhány mondatban beszéltem arról, hogy eddigi életem legnagyobb munkája előtt állok...talán a legnagyobb is lesz....Itt az elektronikus naplómban kissé bővebben szeretnék beszélni róla. Kezdeném azzal, hogy tudom a mai világban már nem igazán van szükség hatalmas méretű alkotásokra, mivel kiváltotta a sokszor lélektelen fotó (nem a művészi fotókra gondolok). Mégis úgy érzem ezzel fogom letenni a névjegyem és olyan dolgot sikerül a világra hagyni amelyért érdemes volt megszületni. Úgy érzem jelen pillanatban, hogy minden eddigi ecsetvonásom, alkotásom ezen alkotás felé mutatott.

A készülőben lévő alkotás egy történelmi trilógia lesz. Amely a másfél évszázados török uralom előtti közvetlen időszakot fogja átölelni, azon belül is Eger Hősi védőinek harcát, megdicsőülését, majd segítség kérését Ferdinánd királytól s amelynek megtagadása után másfél évszázadig a török félhold uralta az ország igen nagy részét.
Monumentális alkotások lesznek mindhárman, de az igazán monumentális a főkép mérete lesz ami 3x6 méteres egybeszőtt vászon. A kettő kísérő alkotás, darabonként 2x4 méteres vászonkép lesz. így összesen 34 nm lesz a teljes területük... Nagy kihívást fog jelenteni, de már nagyon várom azt a pillanatot amikor először végig fut az ecset a kezemben a vásznon..létrehozva a semmiből azt ahogyan én megálmodtam a tragédiát amelyet az akkor több sebből vérző országunk elszenvedett...Mégis benne lesz a remény amelyet a hősiesség, a hazaszeretett és az önfeláldozásból fakadó önzetlenség adott... a remény amely be is igazolódott igaz emberöltőkkel később a gyászos eseményeket követően. Beigazolódott a hősi halált haltak reménye, hogy történjék bármi is az ország fennmarad és fent is maradt....

Az alkotásokat elkészülésüket követően szándékunkban áll bemutatni az ország több pontján, majd azt követően a környező országokban is közönség elé tárva, mintegy bemutatva, hogy igenis mi is sokat tettünk Európáért és íme egy kis ország hatalmas történelemmel a háta mögött.
Reményeim szerint hamarosan bele foghatok az első képbe, mert az anyag költségét tekintve is hatalmas erőpróba lesz ez a munka. Támogatói segítségnek hála az első vászon már hamarosan elkészül, de bízom abban, hogy a többi elől is elhárul majd időközben a mindenki által mostanában sajnos ismert jelenség a pénzhiány. Hiszek abban, lehet még és tudom, hogy érdemes  a mai helyzetben is létre hozni maradandót...hiszen oly sokszor elmondtam már azt.."egy ország későbbi megítélését az utókor szemében a létrehozott maradandó értékek fogják meghatározni...az amit tovább adunk a gyermekeinknek..az unokáinknak. Való igaz, hogy a semmiből való teremtés a művészetben nem ma, nem is holnap fogja meghozni a gyümölcsét, de hosszútávú "befektetésként" a holnapnak teszünk jót és megtérülőt adományozunk azoknak kik bennünket fognak követni az életnek nevezett úton..". Hiszem, hogy megéri az áldozatot az ha ezzel többé válik a világ.....

Folytatás..

Vannak az életemnek időszakai amikor nem tudok és nem is akarok írni, mert vagy annyi minden történt, hogy ülepednie kell, vagy nem történt semmi amiről érdemes lenne írnom... Most az az időszak van a hátam mögött amelyben sok dolog történt velem. Voltak benne örömteli és nehéz napok. Miután a gondolataimat összeszedtem folytatom tovább azok megosztását itt veletek.... Ami ugyebár azt is jelenti, hogy írom tovább az elektronikus naplómat némi kihagyást követően;))

2012. május 2., szerda

Átalakulás...

Nagy ötlet támadt itt a napokban és ezt meg is osztom veletek
Két részre fog oszlani a blog, vagyis lesz egy teljesen csak szakmai blogom ahol a készülő alkotások és munkafázisok, kész alkotások lesznek láthatóak, nyomon követhetőek, angolul és magyarul is. Szeretnék ott megosztani (ha technikailag képes leszek rá) videókat, ötleteket. Ez a blog pedig marad az ami eddig is volt a hétköznapi gondolat megosztója egy embernek aki a művészetet választotta hivatásául....vagy a hivatás választott engem emberéül.....?
Kíváncsi lennék a véleményetekre a fenti ötlet szempontjából.

2012. április 30., hétfő

Tréfa...

Így éjszaka idusán azon gondolkodom a Jóisten vajon tréfás-e mindenható kedvében mikor teremt?
Megszületünk, felnövünk... Választunk egy sorsot, de lehet, hogy a sors válasz bennünket. Megyünk egy úton amelyet úgy éreztük kijelöltek a számunkra. Lépdelünk és mindig sziklákat kell kerülgetni. Ráléptem egy útra már nagyon régen, mikor letértem róla az sors/isten vagy valami mindig visszalökdösött rá. Végül amikor megadtam magam az akaratnak mely játék bábuként lökdösött és a számomra kijelölt úton slattyogok úgy érzem mintha csak egy jó tréfa lennék amin a Jóisten elszórakozgat, lehetőségeket mutogat majd beint. Majd újabb lehetőségeket mutat, majd ismét beint. Tudom azt mondják a keleti bölcsek nem beint..Tanít.. Ez most szerintetek komoly? Tanít azzal, hogy adott egy tehetséget, adott lehetőséget annak kiteljesítésére, éveket adott a tanulásra és amikor beérett a gyümölcse, és leszüretelném nem tudom hol eladni a gyümölcsét... Valamit rosszul csinálok, de nagyon szeretném tudni mit? Amikor mások dolgában segítek akkor nagyon jól tudom kihez, mihez kell fordulni, de a saját dolgaimban teljesen vakon vagyok tanácstalan. Volt aki azt mondta rossz helyre születtem..lehet,de ezen nem tudok változtatni, hiszen nem mehet mindenki el innen. Van aki azt mondja örül a képeimet látva,mert látja, hogy vannak még néhányan akik nem adták meg magukat a silány tömeggyártásnak.. Megtisztelnek ezek a szavak, de vajon jó az, hogy nem állok/álltam be a sorba? Mire hajtok egy olyan világban ahol az egyetlen és sokak szerint üdvözítő életforma az amikor élsz a mának. Egy ilyen világban törekedni a maradandóra egy nagy marhaság és aki ilyenre törekszik egy nagy marha...Vagyis ezek szerint én is az vagyok. Nem tudom mit kellene tennem..? Tömeggyártva becsapni a képeket vásárló közönséget azt hazudva, hogy amit tőlem kapnak az mély művészet, igaz ebből megélhet egy alkotó, vagy Don Quoite módjára szélmalomharcot folytatva lassan éhen dögleni, annak esélyével, hogy halálom után valaki nagyon jól él az alkotásaimból? Semmi bajom azzal aki egyszer talán jól fog élni belőlük, de szeretném én is élvezni a munkám gyümölcsét még éltemben..semmint kapjak egy csomó koszorút holtomban.Nem vagyok megkeseredve, még akkor sem ha ez a soraimban annak is látszik. Egyszerűen tanácstalan vagyok..ennyi és nem több... Jó lenne egyszer kapni egy útmutatást nekem is. Amíg megkapom addig is dolgozom tovább, alkotok és battyogok az úton amit valamiért..talán tréfából a Teremtő számomra kijelölt..remélem nem az út végéig fog nevetni rajtam.


Szösszenet

Ady szerint egykoron Párizsba beszökött az ősz... Ide Egerbe viszont betört a nyár..felrúgott minden átmenetet, tikkasztó kánikulát hozott magával. Lehet, hogy ez a haladó korom sajátja,de nagyon megvisel ez a hirtelen váltás, nincs kedvem még enni sem (pedig az nálam nagy szó). Hétvégén dolgoztam, a változatosság kedvéért kertrendezés volt a soron, még jól is esett volna,de...és itt megint a nagy hőségre visszautalva, nem esett jól. Fáradt voltam estére, mint aki futott egész nap. Apropó kertrendezés. Megint beigazolódott a sok régi bölcsesség közül az amelyik azt firtatja, hogy csak az van igazán megcsinálva amit az ember magának tesz..
Volt egy segítségem ehhez az alapvetően egy napos munkához (kertrendezés)..de oly érdekes metódus alapján végezte el az illető a kapott feladatot, hogy még a tegnapi napon is azzal kellett foglalatoskodnom, hogy a kert közepére általa teremtett Himalája méretét űberelő földhányásokat, laza céltudatos kitartó mozgással a vertikálisból visszaállítsam horizontálisra, ami egészen addig a jellemző sajátossága volt a terepnek.
Kellemes vasárnapi elfoglaltság volt a már sokat emlegetett rekkenő hőségben.
Viszont ebben a pillanatban ülök a műteremben és élvezem az aránylag elfogadható klíma örömét.
Tudom sokan most azt gondoljátok, ez az ember meg van veszve...inkább örülne annak, hogy meleg van. Örülök is neki, de számomra hiányzik a gyerekkorom fokozatos évszakból évszakba átmenő langyos tavasza..az illatos május kellemes orgona illatú délelőttje..mivel itt már reggel 7-kor több mint 20 fok volt ma is..

2012. április 20., péntek

Egy gondolat.

Egy gondolat mely, az elmúlt napok konklúziójaként született bennem.

Ki türelmes annak van hite..Kinek hite van..van ideje..Kinek ideje van...tud gondolkodni...Ki gondolkodni tud, az átgondoltan cselekszik. S, ki átgondoltan cselekszik az tetteiben boldog ember...

2012. április 17., kedd

Rádió

Holnap (04-18-án) egy élőműsoros rádió riporton leszek hallható14:30-tól. Online követhető ha valakit érdekel, a "muzsikus rádió.hu" internetes oldalon.

2012. április 16., hétfő

Egy kép utóélete..azaz mi is történik ma itthon?

Napok óta nem írtam,mert hol a napirendem nem volt alkalmas, hol pedig a hangulatom arra, hogy bejegyzést írjak.
Ma már kissé távolabbról szemlélve az eseményeket..tudok tárgyilagos lenni és érzelmektől mentesen vagyok képes továbbítani mindazt amit úgy is nevezhetnék "korszellem"


Nem oly régen beharangoztam a legutóbbi alkotásom megszületését. Ezen mű megrendelésre született. Örömmel és nagy elánnal kezdtem bele a munkába.. Egy alkotás megszületése szervezői munkával és anyagi áldozattal jár, sok esetben nem is kevéssel. Megrendelni a vásznat, elszállíttatni a műterembe, keretet készíttetni hozzá (Lamia...című képem esetében a keret adott volt, egy szépen restaurált eredeti, antik keret formájában) A megrendelővel megegyeztünk, hogy a kép elkészültekor meglátogat a műteremben és ahogy ebben az esetben lenni szokott egy 'verniszázs keretében bemutatásra kerül a kép, majd az új tulajdonosának kedve szerint elindul a világba a maga útján......

Az alkotás elkészült hál istennek nem kis sikert aratva azok között akik látták, művészettörténészi és műtárgyszakértői műbírálatot kapott szép díszkötésbe téve, természetesen hivatalos értékbecslésen is át esett az alkotás..vagyis nagyon komoly pedigrével kezdett el rendelkezni a mű.
A megrendelő hosszas ide-oda idő tologatás után kijelölt egy napot, melyen neki a műtermemben megfelelő lenne megjelennie.. Az időpont 14h-ban lett megjelölve. Azon a megbeszélt napon éppen tanítottam és kettőig szólt volna az óra, de a megbeszélésre tekintettel rövidebbre fogtam, mivel nem állt szándékomban egymásra csúsztatni az eseményeket.... Eljött az idő, megrendelő sehol. Vártam egy kicsit, majd felhívtam. Telefont nem vette fel, többszöri próbálkozás után sem, majd küld egy sms-t, hogy éppen tárgyal.... Elgondolkodtam azon, vajon ez itthon az elfogadható etikettbe beleférő viselkedés-e? Mivel egy héttel előre leegyeztetett időpontra komoly ember nem szervez rá semmit.. ha valami mégis közbe jön azt jelzem még a megfelelő időben, hiszen ezzel is tiszteletet mutatok a másik ideje, élete iránt. Itt ilyenről szó sem volt. Csak egy sms...Elnézést tárgyalok, mindjárt hívom... Eltelt egy, két...három óra, felhív a "nagyon elfoglalt üzletasszony", hogy itthon tartózkodom-e,mert beugrana megnézni a képet... A pontatlansága és a lekezelő modora miatt már amúgyis kellőképpen magas volt a vérnyomásom, de erőt véve magamon, közöltem..természetesen. Megérkezett... Uhh..hát őszinte leszek nem szoktam elsőre magamban ítélkezni, de azért az a megjelenés messze nem az volt ami elvárható egy állítólag "komoly" tisztet betöltő embertől...Nos a viselkedése sem cáfolta meg a megjelenését...az illetőnek. Előre is elnézést kérek tőletek a jellemzésért, de sehol nem lesz benne egy fikarcnyi költői túlzás sem, csak az amit láttam...
Megjelenés. Finoman koszos ballonkabátszerű 'nemtudommi, ez felett egy végtelen igénytelen arcon ülő buta tekintett, amit keretbe zárt a vékony szálú, fodrászt régen nem látott zsíros hajtömeg. Lejjebb haladva, volt szerencsém látni pecsétes farmerját, és félretaposott tornacipőjét...  Na igen, hát tényleg így néz ki egy önmagát a telefonban komoly üzletembernek kiadó valaki? Őszintén szólva ha nem email-ben teszi ezt a megrendelést, hanem személyesen elgondolkodtam volna azon, hogy egy nagy értékű alkotást készítsek-e neki. Mindegy úgy voltam vele, ha már itt van..nem zúdítom rá paprikás hangulatom, ám legyen lássa az általa rendelt képet. Amikor belépett a műterembe, már akkor elkezdett kioktatni és fellengzősen beszélni.. A menedzserem nem is értette, mit akar most itt az illető, mivel sem az nem volt túl érthető amit mondott sem pedig az ahogy mondta.... Én szépen hátravonultam hagytam őket kibontakozni... A kép tetszett, de végig volt egy olyan érzésem, mintha egy kandikamera felvételen lennék...olyan szürreális volt az egész szituáció... Majd egy órát beszélt a semmiről ,majd elkacsázott koszos kis ruhájában és én nem tudtam sírjak avagy nevessek..sírjak mert egy hónapomat tettem bele egy alkotásba és pénzemet amit ettől a "megrendelőtől" vissza nem látok...avagy nevessek,mert elkészült egy jó alkotás...Nos úgy döntöttem inkább nevetek az egészen..habár az illető hölgy nagyon győzködte a menedzserem, hogy másnap hívja mindenképpen.. Vagy amennyiben az elfoglaltságai miatt kimenne a fejéből egy óráig hívja fel valamelyikünk... Nos másnap a megbeszéltek alapján próbáltam hívni, nem is vette fel a telefont, pontosan ahogy számítottam rá. Írtam neki egy nagyon kedves sms-t melyben tudattam vele, hogy sem a pontosság, sem az adott szó betartása neki nem erőssége...így ez a kép már előző nap sem volt számára a megjelenése után eladó..sőt olyannyira nem, hogy miután elment megszerveztem, hogy az alkotás elutazzon Budapestre és ott egy tárlaton vegyen részt.


Jelenleg egy galériában, egy hónapos tárlat keretében megtekinthető, akár meg is vásárolható...antik keretestől (melyet grátisz adtam a képhez), műbizonylattal együtt...

A címben feltettem egy kérdést...mi is történik ma itthon? Bizony isten nem értem az embereket, hogy az adott szó, az ígéretek semmit nem érnek a mai világban.. Csak úgy szórakozásból, hogy többnek tűnjön maga előtt a felépített álomvilágában, megrendel egy műalkotást. Tényleg ebbe az irányba halad a világ?   Remélem nem.

2012. április 4., szerda

Lamia és Menipposz...Lamia bukása

Kedves olvasóm.

Az elmúlt hetekben elhanyagoltam a blogom írását, de mentségemül az alkotás szolgáljon, mivel ez idő alatt készült el az utolsó bejegyzésemben említett alkotás. Akkor azt az ígéretet tettem, hogy az alkotás folyamatát képekben megosztom Veled/Veletek. Ennek az ígéretemnek teszek most eleget.

Első lépésként mindig egy alaptónust adok a vászonnak amelyre rákerül a majdani festmény kontúrrajza.






Második lépésként Ebben az esetben a hátteret mélyítettem el, de ez nem törvényszerű. Jelen esetben így tartottam hasznosabbnak, mivel így elkülöníthettem az alakjaimat a háttértől.


Az alakok Megfestésével folytattam az alkotást balról, jobbra haladva.


Kevés színből építkezve készítem el a képet, mert akkor lesz színdinamikailag egységes a festmény.

 Nyersen az egész vászon alá van festve, amikor idáig elérek akkor egy újabb szakaszába lép a képalkotás, mivel az apró részletek kidolgozása, a kép feszessé tétele következik. Tónusaiban fényeiben egy szoros egységbe kell tömöríteni, ha lehet ilyet mondani talán ez a része az alkotásnak ami a leginkább igénybe veszi az alkotó testét lelkét, de ettől válik azzá amivé született a kép..Alkotássá.

                                                          Címe; Lamia és Menipposz..Lamia bukása.



 Az alkotás mérete 120x150 cm. Technikája olaj-vászon.

Valójában nem tudom mennyire vagyok képes az ilyen "lépésről-lépésre" típusú bejegyzéseimmel átadni azt a mérhetetlen munkát, energiát amivel elkészülnek az alkotások. Nem csak az enyémekről beszélek ,hiszen sokan sokféleképpen alkotnak, alkotunk s ha nem is mindig látszik..higgyétek el rengeteg energia és lélek van az Alkotások mögött.

De az alkotás folyamatában nem csak lélek, hanem maga az ember is meghúzódva ott van a háttérben, hiszen az alkotást valakinek meg kell alkotnia Ezért a művek előtt állva nem szabad elfeledkezni magáról az Emberről, arról a gondolkodó elméről aki üzenni akart Neked, nekünk és ezért ecsetet, tollat, vésőt ragadott amivel a bensőjének egy darabját kiszakítva remélhetőleg az időtlenségnek megszülte érzését, gondolatát.

Remélem újabb alkotásom elnyerte tetszésedet és talán tudtam egy percnyi szépet ajándékozni vele Neked.






2012. március 9., péntek

Lamia

Ma belekezdtem egy újabb nagy lélegzetvételű alkotásba. Témáját tekintve mitológiai téma, mint azt a címe is magába hordozza.

Röviden lássuk ki is volt Lamia.

Lamia, Bélosz libiai uralkodó leánya volt, ki oly csodás szépséggel volt megáldva, hogy maga Zeusz is megajándékozta szerelmével. Ám ez nem tetszett Zeusz feleségének, Hérának. Ezért Héra bosszúból megátkozta a lányt. Kinek ezután a szépsége csak addig mutatkozott meg míg elcsábította a férfiakat, hogy azután életüket elvegye...

A készülő alkotás Menipposzról szól és Lamia találkozásáról, kinek végül a halálos öleléséből az a tüniai bölcs szabadította ki, kinek neve Apollóniosz volt s benne a fiatalember tanítómesterét tisztelhetjük..
Hamarosan bemutatom lépésről-lépésre a kép születését, alapozástól a szignóig...

2012. március 7., szerda

Restaurálás 2.0

Folytatom a tegnap megkezdett restaurálásom. A mai nap folyamán a tegnap alapozott és bejavított részeken pótoltam a kép hiányzó grafikai elemeit és úgy általánosságban felfrissítettem a pigmenteket. Az utolsó fázisában a holnapi nap folyamán megkapja a végáthúzást, vagyis a végfirniszt amely konzerválni és védeni fogja egy darabig a képet a környezeti ártalmaktól. Néhány fotóval prezentálom a képen történt változásokat.






                                                              A kész alkotás felfrissülve




                                                A tegnapi sérülések ma már nem látható helyei.






                                 Legalábbis remélem, hogy nem látni az egykori sérülések romjait





Szeretem az ilyen régi képek helyreállítását, mivel ez is egyfajta tiszteletadás az elődök emléke előtt. Főhajtás a régi mester tudása, szakértelme előtt, alázatra tanít a szakma , egy másik alkotó szellem által teremtett munka iránt. Tiszteletre mivel nem festhetem a saját gondolataimat, hiszen valójában nem az én alkotásomról szól a restaurálás folyamata, itt nem alkotok, csupán visszaadok valamit a régi fényéből, valaminek. Amikor mások alkotásával kell foglalkozni háttérbe szorul az én és előre tör egy ismeretlen alkotó szelleme akit sohasem ismertem, de míg végzek a kijelölt munkával egy picit a részemmé fog válni. Az ecsetkezelését és a színtónusait óhatatlanul megismerem, mivel centiméterekre lebegek az egykori ecsetvonások felett. Tanulás és tanítás az amelyről a művészet restaurálás része szól. Tanulás amely addig tart míg tanulni akarunk és csak magunknál jobbá válni.



Manapság amerre nézek azt látom, hogy emberek másokhoz mérik magukat, mindig másoknál akarnak jobbak lenni. Követik egymást s még véletlenül sem próbálnak valamit önállóan kezdeményezni. Egyre kevesebben vannak azok akik mernek új utakat járni.
Visszatérve a saját hitvallásomhoz, nekem nem utam az, hogy másoknál akarjak jobb lenni, nekem nem tisztem másokat magam elé állítva méricskélni őt hozzám, magamat hozzá. Nekem egy utam van, magamnál napról-napra jobb lenni, akár emberként, akár művészként, akár barátként akár párként...sorolhatnám tovább, de nem teszem mivel nem részleteiben számít, hanem egészében fontos a jobbá válásra való törekvés.
Továbbmenve rengeteg irigy emberrel találkozom manapság a művészetben..pláne a képzőművészetről mondható el ez leginkább sajnos.. Amatőr, műkedvelő alkotók( itt most nagyon tisztelet a kivételnek) egy-két kiállítás után hiszik magukat minden szakmai ismeret,( na jó talán egy festőtábor élményeivel gazdagodva) nélkül mindentudónak, amivel nem is lenne baj, ha venné a fáradságot és igyekezne megtanulni legalább az alapokat a többihez úgysem elég egy egész élet sem. De nem, mert sokan azt hiszik,a festőművész úgy készül, hogy a kedves delikvens aki addig akármivel is foglalkozott, gondol egy nagyot..besétál a művészellátóba habókra vesz ezt-azt..haza megy pacsmagol valamit, majd a karakószörcsögi nyugdíjas napon kiállítja a helyi pajtában,mint messziről jött meg nem értett művész, bájos mosolyával elbűvöli a helyi fonóegylet műértő elvtársait...S miután itt sikert aratott, abból is az osztatlant. Felvértezve egyetlen kiállításának pogis emlékeitől, betér egy nyomdába ahol is néhány forintért elkészít egy ecsetes névkártyát (talán paletta is lesz rajta) amelyre titulusként oda biggyesztik neki akár azt is "FESTŐMŰVÉSZ". No elárulom a festő nem így készül, a művész pedig nem készül az annak SZÜLETIK!!
A szakmát alázattal, kitartással , türelemmel és rengeteg lemondással a tehetségesebbek megtudják így-úgy tanulni, mivel ez a része tanulható...De az ami miatt te csak magadnál akarsz nap mint nap jobb lenni, az a sehonnan meg nem fogható érzés ami hajt, az csak keveseknek adatott meg s még ezen belül is elenyésző azok száma akik valóban kiérdemelhetik majdan a "MŰVÉSZ" titulust. Én magamról sem tudnám azt megmondani, hogy azzá sikerül majdan lennem avagy egyszerű alkotóként fog megemlékezni rólam az utókor, ha egyáltalán megfog emlékezni.. Ha nem annak sincs jelentősége, ahogy annak sem ha igen. Hogy miért nincs ennek jelentősége? A válasz egyszerű, itt a most-ban alkotok, a ma emberének. Ha az eljövendő nemzedék talál az alkotásaimban majd mondanivalót akkor jó, ha nem talál akkor az én gondolataim nem állták ki az idő próbáját és őszintén szólva ez a síromban fekve engem nem nagyon fog mérgelődésre sarkallani.

2012. március 6., kedd

Restaurálás

Délelőtt tettem egy ígéretet, mely szerint mesélek arról a folyamatról amelyben egy régi alkotás újjá születik, most ezt teljesítem.

Először arról mesélek, hogy miért van szükség arra, hogy megmentsük a régi alkotásokat az enyészettől.
Ez az alkotás egy szálloda tulajdona és mint olyan, az idők során több helyen is megsérült (sajnos a szerzőjének a neve előttem ismeretlen, mivel a szignó vagy elkopott az idők folyamán, de az is meglehet, hogy soha nem is volt rajta feltüntetve) mint látható, de alapjába véve nem egy rosszul sikerült a szóban forgó vászon.

                                       

                                           Teljes kép. Mérete:140x95cm. Technika olaj-vászon                      
                                                                Szerző/alkotó: Ismeretlen     



                                   A nyíllal jelölt helyen a fotó készültekor még létező szakadás




                                                          Egyéb sérülések, karcolások...
                                       



                                                                         Itt is....




                                                   akárcsak itt és még sok helyen hasonló...
                                                                  


Egyszer régen egy érző és gondolkodó alkotó elme álmodott valamit és vászonra vitte a lelke egy darabját, tette ezt attól a megfontolástól vezérelve, hogy szépet adjon a világnak, valami maradandót, ami sikerült is hiszen a kép hátulját látva egy 80-90 éves festmény, az ami előttem áll az állványon. Alkotója régen eltávozott, viszont itt hagyott egy darabot önmagából, amit az utókor kötelessége megőrizni, hiszen mi a folytonosság, az időn átívelő kapcsolat, ha nem ez? Az idő kérlelhetetlenül kikezdte, mint a vásznat, mint pedig a keretet, a fentebb feltöltött képeken látszanak is a lepattogzások, sőt az egyik fotón körbekarikáztam egy helyet ahol még egy lyuk is volt, ami ma már nincs, mivel ezek kijavítása az első lépés a helyre hozatal rögös útján. A vászon hiányos helyeinek pótlása után következik a kép teljes tisztítása ami több módszerrel lehetséges, az eszközök első sorában a kenyérbél és néha a nyers burgonya szerepel, miután "babahajkefével" finoman lesöpörtem az évtizedek porát. Ez általában segít, de vannak esetek amikor ennél már több kell (hál isten ez nem ilyen eset). Miután előkerült a kosz alól a kép, a hiányos helyeken aláalapozom majd próbálom magam beleélni a hangulatába és színismereti tanulmányaimat segítségül hívva a mai pigmentek közül rátalálni azokra amelyek a leginkább megfelelnek az adott alkotás színskálájának. Ezután a kikevert színeket először egy semleges színű háttéren tesztelem ha jónak találom lassan odafigyelve, az eredeti alkotó modorára felépítem, a képet, javítom a hibákat törekedve, hogy a friss festék ne uralkodjon az eredeti felett sem színben, sem tónusát tekintve. De jelen pillanatban még itt nem tartok, így hát nem szaladok a dolgok elébe.....

Hamarosan.

Tegnap belefogtam egy régi festmény felújításába, amelynek fázisait ma délutántól fogom bemutatni.....

2012. február 24., péntek

Az ecset bosszúja..

Szép a reggel, tényleg szép még örülni is tudnék ha a derekam ne érezném.... Amikor valahol a festészetről beszélgetek, mint munkáról sokan felsóhajtva azt mondják milyen jó neked, mert amit dolgozol az valójában hobbi is egyben és nem kell kemény fizikai munkát végezned. Általában nem szoktam lereagálni az ilyen "szomszéd kertje mindig zöldebb" típusú mondatokat. Ellenben itt megosztom, hogy valójában mivel is jár ez a szakma. Elöljáróban még annyit hozzáteszek, hogy édesapámmal nagyon sokat harcoltam az életben, a pályaválasztásom okán és természetesen a szokásos apa-fiú közötti tinédzserkorral járó szemléletbeli különbségek miatt is.. Hát ő sem könnyű eset és ugyebár a fiaként örökölve az ő génjeit én sem voltam a lányos anyák álma.. Visszatérve, az édesapám sokáig degradálta a munkámat, mivel azt mondta, hogy az nem is munka, egész napos "szutyorgás, pihenés" Viszont volt egy eset amikor nézte egy kis ideig ahogyan dolgozom egy nagy vászon oltárképen egy templomi megrendelés kapcsán... na ezután csendben megjegyezte "Fiam soha nem cserélném el veled a munkámat" Az alatt a néhány perc alatt látta és értette meg, hogy az alkotás folyamata nagyon komoly fizikai megterhelés is egyben. Ezen kis kitérő után folytatom ott ahol az elején elkezdtem, miből is áll az alkotás folyamata, csak általánosságban.
Egy festőnek értenie kell a vászon megfeszítéséhez, a kész kép bekeretezéséhez, amely inkább az asztalosság tárgykörébe tartozik, ismernie kell az általa használt vagy a későbbiekben használandó anyagok kémiai lehetőségeit, elkészítéseinek módját, egymásra való hatásaikat, a felületre gyakorolt globális mechanikájukat. Ez komoly kémiai ismereteket követel, hiszen ha két egymással kémiailag össze nem férő pigmentet keverek egybe, annak rövid időn belül katasztrofális következménye lesz a kész alkotáson... A színdinamika, színelmélet teljes tudása azok fizikai jellemzőinek mindenre kiterjedő megismerése elengedhetetlen a képzőművész kelléktárából amennyiben az a színekkel dolgozik. Nem utolsósorban az emberi test orvosi szintű megismerése az anatómia mindenre kiterjedő  megfigyelése és ezen megismerések biztos tudása szintén fontos alappillére a szakmának(amennyiben tényleg komolyan veszed a hivatásod). Eddig nagyjából az elmélet, természetesen a teljesség igénye nélkül. Viszont folytassuk  az alkotást már fizikai szempontból. Órákig állva egy nagyobb méretű vászon előtt, napi szinten egyensúlyozva a nagy palettát amelynek a súlya, ha a festék súlyát is számolom akár több kiló is lehet, ami valljuk be őszintén több óra után iszonyatos terhet ró a vállra, miközben szintén a palettát tartó kéz ujjai között egyensúlyozom a használandó ecsetek csokrát.....(ez az érzés messze nem hasonlít az elsőáldozós lányok mirtuszkoszorús felvonulására......) Alkotás közben többször (rengetegszer) elsétálok méterekre a készülő műtől ami összeadódva több kilométert is kiad egy napra. A létrán vagy dobogón történő egyensúlyozás kitekert testtartással  rövid időn belül kegyetlenül megviseli az alsó háti izmokat egy férfias derékfájásban kicsúcsosodva. Az évek során egész hozzá lehet szokni a fájdalomhoz ami néha eltűnik hónapokra, azután ismét beköszön és vendégeskedik egy kicsit idebent...
Amikor valaki erre a pályára adja a fejét tisztában kell lennie azzal, hogy vegyszerekkel dolgozunk s azok mint olyanok egy idő után kifejtik "áldásos" hatásukat legyen szó bármilyen jól szellőző nagy légterű műteremről is.. na azért nem valami komoly betegségekre kell asszociálni, mindössze lehetőség van elveszíteni a teljes szaglásunk, aminek vonzata az íz érzet megszűnése is egyben, de nem sorolom tovább hiszen nem az a célom ezzel a pár mondattal, hogy rémisztgessek, vagy sajnálatot keltsek. Csupán azt szerettem volna megosztani, hogy az alkotói munka még ha kívülről játéknak is tűnik, esetleg pihentető tevékenységnek, bizony nagyon kemény fizikai és összetett szellemi munka, ami durván igénybe veszi a testet és az agyat. Természetesen csak abban az esetben ha valaki nagyon odateszi és nem kíméli magát. De hogyan kímélhetném magam akkor amikor az agyam, a lelkem kényszerít az alkotásra. Az alkotói vágy tűzét, csak maga az alkotás folyamata tudja eloltani. A végső konklúzióm? Legyen bármily nagy a követelményem magammal szemben és legyen a teremtés csodájáért bármekkora is az ár, nem tehetek mást, mert nem is akarok mást tenni. ALKOTOK... mivel ez egyszerűen az életem, amelyet minden nehézsége ellenére sem cserélnék el senkivel......A derékfájás pedig úgyis tovaszáll, ha más nem beveszek egy Algoflexet....

2012. február 22., szerda

A muzsika szelleme..

Beesteledett, de tette ezt olyan hirtelen, hogy észre sem vettem.
Ma feltettem egy újabb alkotásra az utolsó ecsetvonást. Címe- A muzsika szelleme
Kedvelem a zenei témákat,mert a zene a maga megfoghatatlan szépségével, az egyetlen olyan művészeti ág, amely azonnal hatni kezd a lélekre,abban a pillanatban amikor felcsendül. Mindig izgatott, hogy megtudom-e fogni a hangulatát, vagy csak talmi próbálkozás lesz-e? Mondjuk olyan mintha a falon játszó árnyékokat igyekezném elkapni. Nem tudom, hogy sikerült megfognom, avagy sem ezt döntse el a néző inkább. Mivel a közönség az ki függetlenül tud "ítélni".

Íme a szóban forgó alkotás, megosztom veletek, hiszen nem magamnak készítettem...


 Mérete 50x70cm technikája: Olaj-vászon

2012. február 21., kedd

Ki ír itt...?

Amikor belefogtam a blogom írásába valamikor 2010 harmadik harmadában, feltett szándékom volt, hogy a művész és ne a magánember szólaljon meg a betűk szaván...Vajon hol válik el a kettő egymástól? Első hallásra mondhatnád, sehol... pedig ez nem így van. Elsősorban mindig embernek vallottam magam és csak ezt követően a hivatásom elkötelezett művelőjének. Ezen sorok között is inkább búvik meg a művész, a művészt kergetik gondolatai, holott a bennem élő ember kiegyensúlyozott, érdekes ellentmondásnak tűnik nekem is sokszor, holott ez nem egy feloldhatatlan paradoxon.. Képzeld el a színészt, ki a színházból kijőve is maradna Bánk Bán, avagy Napóleon vagy bármi más amely szerepet éppen játssza hivatásának magas fokú elvárásai szerint. Valóban egy kicsit művész maradok akkor is amikor éppen nem festek, ahogyan természetesen embernek is megmaradok az állvánnyal szemben. Ettől függetlenül nem evidens, hogy az útkeresés melyet művészként teszek, az kihatna az életem más területére is.. Ahogyan egykori nagyra becsült tanárom és egyben mesterem mondta... "Amikor alkot fiatalember akkor nem számít más csak az ami ön és a vászon között történik,mert ott a festészet, ott az alkotás...." Ahogyan ez igaz az alkotás közben úgy igaz megfordítva is, mikor privát szférám határain belül tartózkodom, nem számít más csak az ami ott és akkor történik.
Mindig az adott percben élj,(természetesen tervezz, hiszen a tervek hozzásegítenek a folytonossághoz és mutatják az irányt, mely sokszor nem is az aminek látszik) abban tapasztalj, ott kell helytállnod,ott és akkor. Mindig az adott perc és pillanat az amit birtoklunk,csak az a miénk. A múlt már kifolyt ujjaink közül, a jövő túl ködszerű, de a jelen itt van..pont itt, pont most Neked van itt nem másnak. Ne engedd elszáguldani, hanem pattanj a hátára és ne hagyd, hogy levessen onnan. Ragadd meg és éld át a pillanatot.. Szeresd akit szeretsz, vagy szerethetsz, hiszen nem tudod lesz-e következő perc mikor még vele lehetsz.. Nem számít más csak az ami akkor és ott történik. Ne feledd az alkotás is a vászon és a festője között jön létre... Légy te a festő, minden más a vászon... Alkoss, alkosd meg a boldogságod. Változtasd át a rosszat, jóra,a csúfat, szépre. Teremts meg egy boldogabb világot, fesd át a félelmeid, erővé. Olyan erővé amely eggyé kovácsol azzal , akit szeretsz, kit neked adott a pillanat egykoron, az a pillanat amelyet átéltél akkor amikor rád talált. Ott nem gondolkodtál, csupán éltél. Nem akartál semmit és minden tiéd lett.... Tiéd lett a pillanat örökkévalósága, mert akkor művésszé lettél, és festettél egy boldogabb világot Magadnak...

2012. február 20., hétfő

Beszélgetés...

Letettem az ecsetet. Kezem beletöröltem a mellettem álló polcról lelógó törlő rongyba. Elhátráltam a készülő alkotástól néztem, szememmel hunyorogva igyekeztem kiszűrni a megoldandó feladatok sokaságát. Lassan elfordultam az állványtól, kinéztem az ablakon, elnéztem a felhők magasába, tovább a fejem felett szálló vattapamacsok között a messzi kékségbe.. Kerestem valakit..
Kerestem Valakit, vagy Valamit, néztem a kék eget szemem előtt kis pálcikák úszkáltak, állítólag ezek nem mások mint a csecsemő korunkból visszamaradt hajszálerek csarnokvízben úszkáló maradványai..,Hogy így van-e valójában avagy sem,azt nem tudom, viszont annyi bizonyos bármennyire is tágra nyitottam a szemem ezeken a táncoló akármiken és a felhőkön kívül fent az égben nem láttam semmit.

-Hol bujkálsz? Kérdem én és várom a választ. Hallgatózom, fülellek, de semmi.
Ismét szólottam.
-Hol bujkálsz? Hol vagy? egyáltalán Vagy?
Semmi válasz csak a süket csönd (Ami valljuk be nem is annyira süket hiszen van egy kis csengése a csendnek..biztos az is valami magzati állapotra visszavezethető frászkarika lehet. Nem tudom és nem is érdekel.) Beszélgetni akarok, kérdéseimre választ, mit akarok, remélek bízok és hiszek, most mégis csak a süket csend az ami itt kísért engem.
Kérdeznélek, ha szólnál.
- Mi végről akarod, hogy itt legyek? Mi a célod, hiszen cél nélkül semmi sincs(habár azt mondod útjaid kifürkészhetetlenek). Vagy mégis? Esetleg maga a cél nélküliség lenne a célod?  Teremtesz majd kiket teremtettél magára hagyod? Nem , nem perlekedni akarok én veled, sőt még a számonkérésre sem vagyok méltó..Csak kérdezek, de válasz nincs, s ha mégis lenne azt hol keressem? Hol találnék békét, mikor felcsillantod a reményt, majd a másik kezeddel eltakarod azt mint világító torony csak Te oly sokára mutatod ismét a fényt, hogy az aki követni merné fényedet a viharos tengeren az szétzúzódik a sziklák peremén, elveszejtvén mindent ami számára oly becses, akár az életét.
Kéred, sőt néhol követeled (persze csak szerényen bújtatva) hogy kövessünk téged, de kérdem én miért, és hová?
Látod mégis perlekedem, pörölök veled és vádollak, s te még mindig hallgatsz...
Hallgatsz! Hallgatsz s én  nem tudom, hogy hallgatásod mögött az ártatlanságát rég elveszítő ember felé szóló megvetés, vagy gyermekére szeretőn néző szülő megbocsájtó mosolya húzódik.. Nem tudom, csak azt, hogy hallgatásod nekem fájó...

Ekkor visszafordultam a lassan felhőkbe burkolózó ég kékjétől, és ahogy az állványhoz léptem, megszólított... A képben kezdett beszélni, mesélt az álmairól, mesélt arról mit Ő szándékozott és látom amivé lett....


Az alkotások nem csupán képek, nem csak valami színes pacahalmazok egy falon. Az alkotások üzenetek,( itt értendő zene, próza, költészet stb, minden ami a szellem által születik)  ezen üzenetek átadására léteznek a művészek/alkotók. Nincs jó és rossz alkotás, (hiszen mint mondottam az alkotás üzenet) Olyan van, hogy nem a megfelelő helyre, esetleg nem a megfelelő térbe, időbe érkezett meg az alkotó és az alkotása. Vagyis az üzenet akkor és ott még nem futhatta be azt a szerepet melyre született,melyért teremtve lett, ellenben későbbi korban nemcsak megértette az utókor de továbbgondolva megváltoztatta általa a világot. Járjunk nyitott szemmel, higgyünk abban amiben.., de higgyünk, mert hit nélkül semmi sincs. Nincs Lélek, nincs Szellem, és elfogy a Beszélgetés...


S ha ezek elfogynak akkor magányossá válnak a Lelkek. A magányos lélek pedig lassú pusztulásra van ítélve.

Talán tavaszodik?

Néhány napja, ahogyan te is és mindenki, én is azt láttam, hogy a tél némi fázis késéssel, ellenben megérkezett. Most viszont az elmúlt napokhoz képest sok fokkal nőtt a hőérzet, ami szép is lenne, ha nem fájna a derekam annyira, amennyire ettől a meteorológiai hullámvasúttól. Igaz, nem túlzottan zavar a munkám során némi derékfájdalom, mivel a régi mondás szerint ha harminc után reggelente nem fáj semmim akkor nem is élek.. A kedvem, az alkotó kedvem most stabilnak mondható, ismét kísérletezgetem számomra új dolgokkal, hiszen másból sem áll az élet mint kísérletek tömkelege, sikerek, tévedések, zsákutcák garmadája ám ezek a fiaskók sem ok nélküliek, tanítással bírnak. Tanítással, hiszen nem mindig a sikereink hozzák meg a hőn áhított fejlődést, sokkal inkább a tévedéseink, már amennyiben ezeket nem kudarcként éljük meg, hanem jól átgondolva és kitartással megküzdünk a sikerért. A kitartó ragaszkodás  az ami nem engedi a célt szem elől veszíteni és ha kellőképpen rugalmasak is vagyunk a felmerülő "akadályokkal" szemben, úgy még ha sokszor nehéznek is látszik az út, az valójában nem zsákutca, egyszerűen csak az élet próbája velünk/velem szemben. Az élet nem azt szereti akit megkímél, hiszen a vegetálás nem tanít,  az élet ha mégoly kegyetlennek is tűnik sokszor, azt szereti akit tanít is egyben, hiszen a tanítás a szeretet egyik létező formája. Hiszen terhet rakni csak olyan vállra lehet tenni, amely el is bírja azt. Ha jobban megfigyeled, akkor láthatod, az élet soha nem rak(ott) rád nagyobb terhet, nem ad(ott) annál nehezebb feladatot, melyet ne tudnál/tudtál volna megoldani. Az élet nem jó, avagy rossz, az élet pusztán igazságos és mindig kompenzál, ahogyan egy magyar rádiós személyiség szokta mondani " A Jóisten mindig X-re játszik...." Az élet nem könnyű, vagy nehéz, mi vagyunk erősek, avagy gyengék...választhatunk éppen melyek leszünk, választhatok, hogy feladom, vagy megyek tovább...de ha tisztába vagyok az elrendelésemmel, azzal amit céllal születésnek neveznek (és ez mindenkire igaz) akkor bármennyiszer terít le az élet mindannyiszor felállok, mert hiszek abban, van valami több amiért itt kell most helytállnom, ezen a földnek nevezett sárgolyón, ebben az életnek hívott színjátékban, ahol a legjobb tudásom szerint kell eljátszanom a választott, esetleg rám osztott szerepet. Tennem kell addig, míg a függöny a darabom (mely maga az életem) végén alá nem hull... Most mosolygok, mert eszembe ötlött vajon sikerül-e úgy élnem végig az életem, hogy a függöny legördülése után taps fog szólni, vagy csak a némaság fog ülni a sorok között.....

2012. február 14., kedd

Éjszaka van

Éjszaka van, éjfél múlt, a babonásak szerint ez a szellemek órája... Valóban a szellem ideje ez a késői óra. Az alkotó szellem valamely oknál fogva ilyenkor teljesedik ki igazán. Nincsenek zavaró hangok, nincs telefon csörgés, alszik a város, elpihen minden fáradt test megpihen a lélek. Az éjszakai alkotásban van valami misztikus, valami megfoghatatlan mélység.
Az éjszakában összemosódik a valóság és a képzelet, megnyílnak olyan lelki kapuk melyek a nappali fényben sokszor zárva maradnak. Megnyílnak és mély tartalmú gondolatok hömpölyögnek elő. Felerősödnek az érzések az érzelmek. Éjszaka vagyok képes igazán átérezni a csillagok hűvös fénye alatt saját kicsinységem misztériumát. Hiszen mi vagyok én az univerzum hatalmas egészéhez képest? Mégis hiszem, hogy életemnek célja, a művészetemnek küldetése van. Hiszem, hogy minden létnek, létezésnek van egy magasabb elrendeltetése. Hiszem, mert a "semmiből való teremtés" egy magasabb rendű célt szolgál a maga eszközeivel.
A művészet nyelve az egyetlen a matematikán kívül amelyet beszéljen bármilyen nyelven is, de mindenki ért, érez, lát. Elhagyhatóak a szavak ha felcsendül egy dal, hiszen a muzsika ugyanúgy szól mindenki fülében és mégis kissé másképpen, kicsit mindenkinek mást sugall. Most éjszaka van, hideg téli éjjel, kegyetlenül vágtat végig az utcákon a könyörtelen fagy,  s én mégis szeretem vagy talán pont ezért a fagyossága miatt? Itt a meleg műteremben, a kinti hideg zsigereimig hatoló tudatától kuckóssá válik az idebent.  Kívánok mindenkinek békés nyugodalmas álmot, ébredés utánra egy szebb világot.

2012. február 12., vasárnap

Felhők közül a nap...

Ma délutánra jobb lett a napok óta borús kedvem. Sokszor fordult elő velem manapság, hogy azon kaptam magam, azt kutatom magamban vajon van-e értelme annak amit csinálok, hiszen a mai világ nem igazán a művészetpártolásáról híres.. Ez eredhet a majd mindenkit sújtó anyagi okokból, de más oldalról ered az általam oly sokszor kárhoztatott szellemi igénytelenségből is. Viszont ma újból felvillantotta felhők közül  fényét a nap.
Történt a mai napon ugyanis, hogy egy nagyon kedves emailt kaptam amelyben röviden azt ecseteli a számomra kedves ismeretlen író, mennyire megfogták az alkotásaim. Ennél nagyobb dicséretet nem lehet kapni egy olyan embernek aki az alkotásból, az alkotásban él. Többször is megemlítettem ezen a fórumon, mennyire fontosak a visszajelzések és ezek mekkora erőt képesek adni ahhoz, hogy folytassam az utam. Kevés dolog okoz akkora boldogságot, mint a tudata annak, hogy ami a lelkemből született, egy másik ember lelkében nyomot hagy és érzéseket kelt. Tegnap azt írtam az élet egy nagy hullámvasút, remélem most a hullám felfelé ívelő része következik,mert hatalmas erőt érzek magamban a munkához. Amikor visszajelzést kapok (pláne ha az pozitív) megtelek tettvággyal, megtelek témával most is így van.. elkezdtem ismét szárnyalni. Fantasztikus érzés újra érezni azt, hogy élek, mert egy művész élete az alkotás s ha az elveszik valamely oknál fogva, az alkotó nem több egy vegetáló porhüvelynél tartalom nélkül.

A tanítás

A képzelet
A Föld a hazugság tisztítótüze; itt minden hazug körülöttünk: a tér
ál-végtelenje, a dolgok ál-valósága, önmagunk ál-sokasága. S az ember-
agyban még az igazság is táncol: egyszerre minden igaz és egyszerre
semmi sem igaz. A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az,
amely leghazugabbnak látszik: a képzelet. A sok ál-valóság közt
képzeletedre van bízva az igazi valóság helyreállítása. Nem a hegy és
nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-
völgyek formáin élvez; és a jelenség világ ál-végtelenjéből
képzeleteden át vezet az út a benned rejlő igazi végtelenbe.
Más a képzelet és más a képzelődés, ahogy más a beszéd és más a
fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik és az éhen
maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint
működik és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és
igaz.
A Földön mindaz, ami keletkezik és elmúlik, valóságnak neveztetik;
csak éppen a képzelet tűnik olyannak, mintha teremtményeit a semmiből
húzkodná elő. Az ál-semmi, ahonnét a képzelet merít: a valóság; s a
sok külön-lévő ál-valóságban csak az a valódi, ami bennük semminek,
képzeltnek rémlik: érzékelhetetlen, közös lényegük, a változó
megnyilvánulások mögötti változatlan létezés.


                                                             /Swenson/

2012. február 11., szombat

Szombat este

Szombat este van.
Hatalmas a csend, a hideg csípős tél mindenkit bekergetett a meleg lakásba. Nemrégen értem haza és szinte nem voltak emberek az utcán.
Utcai lámpák fénye lágyan omlik szét az üres járdákon, árnyékot vetve suhannak át a maradék hóbuckákon, elkeveredve a latyak sötét foltjaival. Amennyire vidám és felemelő a havazás, olyan lehangolóan szomorú a téli fehérség eltűnése.
Illúzió akárcsak a bennünket körbevevő világ.
Ha tudom is, hogy csak illékony és tünékeny az ami körbe vesz akkor is szeretném a szép dolgokat örökkévalóvá tenni. Ahogy telnek az évek egyre jobban ragaszkodom az élet apró szilánkjaihoz, egyre nehezebb elengednem őket.
Azt nem tudom, hogy másokkal hogyan történik meg az évekkel közelítő öregedés, de magamon azt érzem egyre szentimentálisabbá válok az élet néhány szeletével kapcsolatban.
Ilyenkor szombat este, egyedül üldögélve, vagy a műteremben járkálva felbukkannak a régi szombat estéim emlékei. Hát igen azok színesek voltak és a fiatal semmivel nem törődő akkori énem élet igenlésétől tobzódó.
Na azért azt nem mondom, hogy szeretném ismét azokat az éveket visszahozni, sőt egyáltalán nem, viszont jól esik rajtuk mosolyogni amikor felidéződnek.
Egy nagy érzelmi hullámvasút az élet és csak egyszer lehet ebből a menetből kiszállni, ahogyan erre a menetre is csak egy jegyet válthattam. Néha szédülök tőle, néha lagymatagon gurulok csak... De azt, hogy éppen hol tartok furcsa módon mindig csak azon a szakaszon áthaladva tudom mérlegelni, utólagosan.
Szeretnék egyszer végre egy szakaszt ami magasra emel és egy kicsit ott is tart.. szerintetek kitől kellene egy ilyen etap-ot kérelmezni?
Ellenben ha én előbb jövök rá, mint ti megígérem megosztom veletek az infót.

2012. február 10., péntek

Önirónia

Szép napra ébredtem ma is. A napsütés tavaszt idéző, a hőérzet Szibériát. Ezért úgy döntöttem inkább bentről nézek kifelé, semmint fordítva.
Mai napon is megosztom veletek egy alkotásom különböző fázisait, az elejétől a végéig.

Címe; Önirónia

2012. február 9., csütörtök

Az élet szép..avagy a palackba zárt vidámság

Ismét egy több évvel ezelőtti alkotásom technikai fázisait osztom meg veletek. Jelenleg számomra ismeretlen helyen "él" a kép magángyűjteményben.

Az élet szép avagy a palackba zárt vidámság című alkotásom valójában egy "szociográfiai festmény" amely arról mesél, hogy egy ledolgozott kemény élet után is meglehet találni a vidámságot még ha az élet idősen is mostohán bánik az emberrel. Egy palack bor társaságában fogatlanul hahotázó néni, ebben a korban már kissé meghökkentő és a társadalmi normákkal szembe menő. Ezért is választottam témaként. Számomra éppen ettől az elvárásokkal szembemenő nem megszokott viselkedés miatt válik érdekessé a kép amely egyben egyfajta furcsa feszültséget szül az alsó nézeti pontból történt beállítása okán, ellenben a feszültséget szándékozik kiegyensúlyozni a széles nevetés ami a szemlélőt is óhatatlanul megmosolyogtatja.

2012. február 8., szerda

Üldögélek magamban.

Üldögélek magamban és teljesen üres az agyam. Kiüresedett. Ötletem sincs hogyan tudnám megnyitni a csapot, hogy újra folyni kezdjen belőlem ismét a gondolat képpé formálva. Nem alkotói válság ez, csak pusztán nincs semmi amit megfestenék. Vagyis az is lenne, de a kedv, a lángolás hiányzik belőlem. Üldögélek magamban és keresem idebent a festőt..de olyan mintha elaludt volna. Tudom ez nagyon skizofrén dolognak tűnik, de tényleg furcsa az amikor az ember úgy érzi magát mint egy dió amiben külön álló a belső a külsőtől. Nos a dió is én vagyok ahogyan a belső is, viszont az is én vagyok aki nem tudja megtörni a héjat, hogy a dió mélyére hatolva megszerezze annak élvezhető gyümölcsét. Magába tömött a hétköznapok szürkesége ami a művésznek maga a halál. Bekebelezett, megrágott és kiköpött. Instrukció kellene, talán egy jó zene, könyv, vagy csak egy jóbarát akinek ezeket a gondolatokat el lehet mondani. Sok ismerősöm van, kevés barátom, de olyan akinek elmondhatnám mindezt szinte senki. Igazából nincs senki olyan aki megértené azt ami bennem él, emészt, rág. Természetesen elmondhatnám, de olyan nehéz az embernek belekezdeni a lelke mélyén megbúvó dolgok felszakításába. Szinte nincs is alkalom, hely ahol nyugodtan elmélyülten lehetne megosztani az érzéseinket. Ezért marad az, hogy kiírom magamból, amit pedig nem azt viszem tovább magammal, mint egy nehéz zsákot.... Majdcsak beleroppan a vállam..Ahogyan oly soknak megroppant. Üldögélek magamban, merengek és ugyanott vagyok mint amikor belekezdtem az üldögélésbe és a merengésbe. Nem tudom miről alkossak és kinek tegyem azt. Vajon van-e értelme annak amit teszek és tesznek oly sokan? Van e szükség a szépre, a művészetre? Ha igen kinek, minek? Vajon a kortárs művészek egyfajta utolsó mohikánjai-e a választott hivatásuknak, ha igen mi jön utánuk/utánunk?

Régi adóságom pótolom..

Régebben elkezdtem, majd abbahagytam az alkotás folyamatainak közlését, a régebbi képeim folyamataival kezdem. Ez a kép több mint négy éve készült a címe;"Egy csepp élet" Figuráját egy fotós barátom unokája "adta"


Első lépés a kontúrok felvitele volt. Majd ezt követte a kontrasztok aláfestése (monokrom)


Ezt követően csak az alkotás folyamatának képi dokumentációját osztom meg, hiszen adja magát az alkotás folyamata







Végül a kész alkotás








         Kevés színnel de azok különféle árnyalataiból lett felépítve a kép.