2013. január 12., szombat

A világ menete..

Ülök a műteremben és a készülő újabb, immáron trilógia vázlataiba merülök... Mellette van néhány apróbb befejezésre váró kép. De az agyamban ismét teljes dübörgéssel száguldanak a képek arcok, jelenetek amelyek az elkövetkező szintén monumentális alkotásokon lesznek láthatóak.

Amikor ebben a szakaszában járok az alkotásnak, ezt oly módon teszem, hogy sok helyen, több szemszögből objektíven utána olvasok és beleélem magam az adott karakter bőrébe...elképzelem a motivációit, próbálom megérteni azt amiért ő, ott akkor így döntött és tett. Egyszer jó pár éve már, hogy egy alkotásomnak adtam azt a címet.."Csak a színpad változik a szerelem örök" Most ebben az alkotásban gondolkodva ismét felrémlett ez az egykori festményem és rá kellet jönnöm..Valóban a "színpad" változik csupán...az ember örök..., a "színészek" is változnak természetesen, hiszen az élet színpadán állni időhöz kötött elfoglaltság, ki tovább ki kevesebb ideig marad... Viszont az emberi gyarlóságból eredő szerepek öröklődnek és bizony ez egy fabatkát sem változott az őskor óta. A készülő alkotásban, az Ab Initio (Idők kezdete) trilógiában a nyitó kép "Krisztus Pilátus előtt" lesz, de nem abban a formában ahogyan eddig láttatták az előttem alkotó nagyszerű művészek, hanem végtelenül autentikusan, az emberi oldaláról megközelítve a témát..az eddigiektől eltérő kompozícióban... Eltérő beállításokkal... Nos ezen a képen gondolkodva fedeztem fel, hogy minden megtalálható ebben a történetben ami ma is hiánytalanul megvan bennünk... egyik oldalról a kicsinyes vágy egy másik ember elnyomására, összetörésére, az összekacsintó gyávaság, a fejét elfordító szégyen amely szemlesütve néz maga elé félelmében.
Ezzel szemben a másik oldalon a történésnek a napnál fényesebben ragyogó szellem, a beteljesítő elfogadás, a hit áll. A tömeg a reá jellemző pszichózis okán nem más mint ide oda örvénylő massza amely a főhangadó után skandál bármit ha az elüvölti magát.... Ebből a hármasból máris készen áll a dráma, felsejlik a tragédia (amely abban a pillanatban az egyén tragédiájának látszott, de egy nép tragédiája és azon keresztül egy világ tragédiájává vált) melynek a végkifejlete akárcsak ma, akkor is a tömeg látóterének közepén álló egyénre nézve teljesen egyértelműnek tűnt... Viszont ezen eseményt követően semmi nem maradt már többé az ami addig volt....

Évezredek alatt a technológia hatalmas fejlődésen ment keresztül, csak Mi az Ember nem volt képes fejlődni...Természetesen azt lehet erre mondani, hogy "de kérem ma már sokkal kulturáltabbak vagyunk, mint eddig a történelem során bármikor is volt az ember...." Számtalan törvényt és demokratikusnak hazudott világképet lehet előhozni a sublót aljából..de ezek sorra hajaznak az egykori már az ókorban is alkalmazott békés elnyomó szabadság nélküli szabadságra..ahol azt mondták, hogy ettől eddig szabad vagy..de azon túl ne menj, mert a korlátokat nem Te hanem mi állítottuk fel..vagyis ahogyan ma is, úgy akkor is az egyenlők és egyenlőbbek halmazára osztották a társadalmat. Természetesen nem a második csoportban volt/van a népesség nagy hányada...sőőőőőt. Na de tovább folytatva a gondolatmenetemet... Valójában az egyén teszi ki a társadalmat..vagyis egyének sokasága, hiszen a most élő és jelen pillanatban itt regnáló 7Milliárd ember, egyénekből áll..7Milliárd egyéniségből..akik ha csak a maguk lelkében, és fejében tartanának rendet..egy csapásra megváltozhatna a jelenlegi finoman szólva is "érdekes hozzáállással" bíró világunk. Ha képesek lennénk egymás elfogadására. (olyat nem is mernék mondani, hogy egymás tiszteletére, avagy szeretetére, mert az már annyira utópisztikus, mint egy galaktikus utazás a közeljövőben, elég lenne a szimpla elfogadás is.) Csupán elfogadásra lenne szükség, elfogadni a másik ember másféle gondolkodását, a miénktől eltérő útját, elfogadni egyáltalán azt, hogy minden ember egy irányba tart, jöjjön bárhonnan és jusson bárhová.. A születéstől tartunk a sír felé. Ha ezt megértené az emberiség, ahogyan azt is, hogy az országhatárok nem mások, mint puszta szokásokon alapuló közmegegyezések.

Ha ezek a közmegegyezések megszűnnének a gondolatokból, talán akkor az a bizonyos "Egyén" ott az "Idők kezdetén" nem adta volna minden ok nélkül az Életét értünk. Talán ha megértenénk és élni is tudnánk ezzel a megértett tudással..akkor a jelenleg összeállt massza, egyének összetartó közösségévé válhatna, akik egymás életének jobbítására használnák fel adottságaikat.. Ha így lenne, talán más lehetne a világ menete...



2013. január 11., péntek

Álmodni csak nagyban érdemes....

Szép reggelt kívánok ezen a hideg januári napon.

A címben szereplő mondaton gondolkodom, mert a címválasztás már önmagában fontos, legyen szó bármiről..

Álmodni csak nagyban érdemes...

Ismét álmodni kezdtem valamiről amit kitűztem magam elé megvalósítandó célként.., hogy mekkora ez az álom tegnap jöttem rá magam is amikor kiszámoltam a megvalósításához szükséges anyag mennyiséget..

Nem titok, hiszen beszéltem róla, hogy belekezdek egy újabb monumentális alkotásba..sokat törtem a fejem, hogy milyen formában valósítsam meg, hogy egész legyen a történet amelyet szeretnék ecsetemmel elmesélni.. Gondolkodtam és arra jutottam, hogy ez szintén nem egy vásznas alkotás lesz,mert a téma amiről szólni fog, csak úgy lesz teljes ha nem csak az eseményt magát, hanem az azt követő napok történetét is elmesélem...
Méretét tekintve bőven meg fogja haladni a Csillagok Trilógia méreteit.. Összességében 70 m2 lesz az alapterülete a három vászonnak ami közül kettő darab 3x9 méteresre lesz feszítve, lesz egy "kicsi" 3x2.7 méteres ami az újabb Trilógia középső alkotása lesz.

70m2...70m2 hmmm nem kevés, de a többi szám még megdöbbentőbb.. A képekhez felhasználandó vakkeret anyag mennyisége 130.5 méternyi léc, a festékek mennyisége előzetes becslés alapján kb 200 tubusnyit fog kitenni. Hígítók 22liter és az ecsetek számát megbecsülni sem tudom, de az előző trilógiából kiindulva az is rengeteg lesz.
Ennyi anyag és az első alkotásra 11hónap áll majd rendelkezésre, hiszen decemberben bemutató lesz ismét.. Utána permanens követi a másik kettő amivel egységessé válik ezen alkotás is.. De emellett szeretnék az idén elindítani egy remélhetőleg hagyományossá váló kezdeményezést,festői környezetben egy alkotótábort, nyaranta 3 turnusban, ahol valóban tehetséges gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket várunk majd szeretettel, aránylag kis létszámú csoportban és ahol gyakorlott művészek kalauzolásával ismerkedhetnek meg a technikai alapokkal, vagy kaphatnak újabb inspirációt a fejlődéshez...

Ez az én álmom...

2013. január 8., kedd

Néhány nap a szülőföldemen..

Az elmúlt néhány napban nem jelentkeztem, mert hazautaztam a szüleimhez. Múlt év végén két napot töltöttem el szülőfalumban..(vagyis másfél napot, hogy teljesen hű legyek a valósághoz) de akkor szinte semmi időm nem jutott a régi barátokra, nagyanyámra és a családom tagjaira. De az elmúlt napokban volt idő a rám váró teendők mellett ezekre az aprónak tűnő ám mégis fontos dolgokra. Lassan másfél éve annak, hogy távolra költöztem gyermek és ifjú éveim színhelyétől. Másfél év ami nem tűnik soknak ám ritka látogatásaim okán mégis fényévnyinek hat, hiszen csak az veszi észre a változásokat aki messziről érkezik és nem az aki napi részese az eseményeknek. Változások, melyek közül van ami meglep, van ami elszomorít és van ami mosolyt csal arcomra. Arcok, helyek lesznek semmivé...helyükbe újak, már számomra ismeretlenek kerülnek. Születnek és meghalnak emberek.. Az utolsó hosszabb hazalátogatásom óta többen is eltávoztak kiket ismertem, és tiszteltem.

Látom barátaim arcán a soha eddig nem látott, észrevétlenül maradt, idő vésőjének nyomát. Látom ahogy egyre épül szépül a szülőfalum amelynek egy részről örülök, másik része a lelkemnek szentimentálisan búsul az örökre eltűnt, emlékek közé száműzött megszokott régi dolgok miatt. Fejembe vettem, hogy amikor legközelebb hazalátogatok körbejárom a még fellelhető helyeket régi utcákat lefotózom azt ami számomra még hordoz valami emléket, hogy megőrizzem akár fotón, de lehet, hogy festményen az utókornak Kakucs azon szeletét amelyet lassan felemészt az idő kérlelhetetlen malomköve. Megörökítsem az arcokat hiszen nem tudható ki mikor megy el..

Erre az elhatározásra akkor jutottam, mikor az édesapám keresztanyjával aki a nagyapám testvére is egyben tegnap délután beszélgettem. Beszélgettünk és a mai éretté vált gondolkodásommal talán életemben először igazán megértettem azt ahogyan leélte az életét. Megértettem a szeretetét, megértettem mit miért tett.. Majd egy órát beszélgettünk és figyeltem a betegségben megöregedett arcát, (lassan egy éve nem beszéltem vele) Összeszoruló szívvel eszméltem arra, hogy ez az egykor határozott és mindenre odafigyelő ember lassan elfogy. Ő akinek soha nem kellett semmit többször megismételni, hogyan kérdez vissza azokra a dolgokra amelyeket az imént mondtam... Néztem és hallgattam ahogyan tisztább pillanatában bevallotta, hogy tudja megöregedett és a hallása is nagyon megromlott, dolgozni már nem tud, mert nem lát jól...ül egész nap és nem ért már dolgokat..
Hallgattam és akkor úgy éreztem nem tudom ezt elfogadni..felálltam és csak el akartam menni.. el innen...felálltam elindultam az ajtó felé visszanéztem a mi Kerimamánkra és nem tudtam kimenni az ajtón.. Álltam az ajtóban és néztem ahogyan a kezét összekulcsolva ül ágya szélén és néz maga elé..Nézi a padlót.. Érezte inkább, semmint látta, hogy még mindig ott vagyok a szobában...Beszélni kezdett..elmesélte, hogy amikor fiatalabb koromban hibát hibára halmozva éltem életem és lázadtam..mennyit imádkozott értem..Mennyit kérte a Teremtőt, hogy mutassa meg az utat nekem... Nekem pedig közben az járt a fejemben, hogy én pedig ifjonti hévvel szemtelenül hányszor de hányszor nevettem ki őt...számtalanszor leintettem... Vagy szándékosan számára biztosan fájón visszavágtam nem törődve a sebbel amit a lelkén ütöttem akkor.. Szégyelltem magam..majdnem elsüllyedtem a szégyentől amit régi önmagam miatt éreztem.. Ő értem imádkozott akkor is amikor én nem adtam mást csak bántást. Nem tett mást csak feltétel nélkül elfogadott és szeretett......Néztem és ő beszélt, beszélt arról, hogy most mennyire büszke rám és kért, hogy soha ne felejtsem el azt a sok imát mert ő tudja azok is hozzájárultak az alkotásokhoz az évek során....
Visszaléptem az ajtótól...nem tettem mást csak megöleltem törékennyé lett szeretettel teli alakját, nem szólt egy szót sem csupán egy könnycsepp gördült le arcán. Ekkor elindultam ki a szobából megfordultam még egyszer...... köszönni nem tudtam ,mert nem jött a torkomra hang, csupán integettem a kezemmel szótlanul, ahogy egy gyermeknek szokás integetni.. Ő mosolyogva visszaintegetett... ez olyan volt mint egy búcsúköszönés... Kimentem....Megálltam a teraszon a szabad ég alatt és éreztem ahogy az arcomon legördült az első könnycsepp....

2013. január 4., péntek

Visszatekintés avagy December 16. Trilógai Ősbemutatója a festő szemével...

Barátaim, Kedves olvasó!

Az elmúlt ünnepek és a bemutató óta zajló események kevéssé tették a rendelkezésre álló napi 24 órát, így igaz megkésve de mégis most pótolva szeretnék mesélni arról, hogy milyen érzés volt megélni magát a bemutatót és azt a napot.

Kevés alvás után ébredtem kora reggel..kellemes feszültséggel a várakozástól. Leülve a gép elé több üzenet is várt, melyben kedvesen tudakolták közeli és kevésbé közeli ismerősök, hogy izgulok-e? A kérdésükre a válaszom egyöntetűen az volt...nem..majd úgy a 'tizenegynéhányadik hasonló kérdésre már azt válaszoltam, "Igen most már izgulok". Lassan eltelt a délelőtt és átfordult délutánba, közeledett az idő.....
3 órára mentem a bemutatónak helyet adó Hotel Eger&Park szállodába, ahol még a műsor előtti utolsó egyeztetések folytak, hogy minden zökkenő mentesen menjen.
Lassan a messziről jött vendégek kezdtek megérkezni, közöttük az egykori általános iskolai osztályfőnököm, de az is nagyon jól esett, hogy szülőföldem polgármestere is tiszteletét tette. Egyre többen érkeztek és nagy örömömre számomra nagy megtiszteltetésként több százan gyűltek össze, hogy azon a hideg decemberi estén olyat lássanak, amilyet művészettörténész szerint sem látott a magyar közönség az elmúlt száz évben...Na itt már nagyon izgultam. A terembe menet sokakkal váltottam néhány szót és a szavaikból nagy érdeklődés és várakozás csengett ki....Ekkor már tényleg nagyon izgultam és férfiasan bevallom az is megfordult a fejemben, hogy eltűnök a bemutatóról;))) Mivel ekkora tömeget még soha egyetlen kiállításon és festménnyel kapcsolatos rendezvényen nem láttam...pláne nem az enyémen.



17:05 A kiírt műsortervtől ötperces eltéréssel indult a műsor az Egri vitézlő oskolások díszőrségének kivonulásával. Ők voltak azok akik őrt álltak az akkor még letakart alkotások és a bejárat mellett, már ezzel is megalapozva az este hangulatát. De a kor hangulatának megidézésében nagy szerepe volt Lázár Attila báb művésznek aki korhű ruhában lanttal a kezében, járt kelt a várakozó vendégek között, miközben középkori dalokat játszott.
Kissé elkalandoztam..Tehát megkezdődött a műsor.. Ültem az első sorban és végig vettem az elmúlt hónapok sorát..amikor még csak terv, majd a tervből lassan kibontakozó kézzelfogható dolgok kezdtek kialakulni...az első vászon megérkezése, annak megfeszítése..az első ecsetvonások...és most itt néznek velem szemben a letakart kész alkotások...Miközben ezen morfondíroztam végére ért a nyitó dal Tinódi Lantos Sebestyén Eger summája.. Igaz ezt megelőzte a díszvendégek, a fővédnökök köszöntése kiket Tunyogi Péter színművész vett számba.. Néztem a sorban felálló és meghajló kiváló emberek sorát... és visszarepültem a gyerekkoromba.

Vissza a poros kis alföldi faluba ott a homokhátságon, a szülőföldemre amelynek nevét ma már a nevemben is viszem tovább ...


.....
Végigmentem a régi porlepte utcákon és emlékeimben láttam azokat az embereket akik hatással voltak a gyermekként a lelkemre és akik már régen eltávoztak..Ismét ott ültem a szomszéd Pali bácsi mellett a kispadon, miközben mesélte a régi idők történeteit..Láttam  nagyapám szigorú, de jóságos mosolyát, dédnagyapám szemében bujkáló huncutságot.. Megelevenedtek a nyári reggelek amikor lovaskocsin mentünk ki a rétre szénáért a Béla bácsival...(Az ő általuk belém oltott hangulat köszönt vissza sok képemről..)A lassan alkonyuló nyárutó.. A távolba elvesző barátok arcai...Ők mind itt voltak velem azon az esten, velem és bennem....Felderengtek a múlt árnyai, hangulatai.. és hirtelen belém nyílalt a kérdés...Hogyan kerültem én most ide? Szinte felfoghatatlan számomra az út amely idáig vezetett. Közben leleplezték az első alkotást... Majd film következett ami arról szólt, hogy bemutassa azt aki lettem és ahonnan lettem... Én pedig figyeltem az életem szilánkjait felvillanni a vásznon... Vajon én tényleg ez az ember vagyok? Néztem a vetítőn haladó képeket és én is tovább "vetítettem" magamban az életem filmjét.... A kettő a belső filmem és a mindenki által látható film tett ki egy egészet..De a belső vetítésemet ami maga a számadás,számvetés volt senki nem látta. Látható volt az ünnepi része és a munka dandárja, de rejtve maradt a nehézsége az útnak amelyen évtizedek óta járok. Látható volt a szakma ismerete, de rejtve maradt a tanulás és a szakmával való kínlódás a sokszor majdnem feladásba torkolló csüggedése...Látható volt a siker, de rejtve maradt a számtalan harc és bánat, sértés és sértettség az útért, melyet sokszor úgy érzem, hogy kijelöltek és nem pedig magam választottam. Látható volt az öröm, de rejtve maradt a gyász és a lemondás az elengedések tragédiája. Ahogyan rejtve maradtak a félelmek és a gyermekkorban ért mellőzés és láthatatlanság keserűsége..Rejtve maradt mert a vásznon a film nyelvet öltött ezeknek.. De tudom a múlt nélkül nincs jelen sem..A jelenbe pedig a múlton keresztül hozott az élet.

Közben lehullt a második képről is a lepel. Miközben ment a zene Kelemen Csaba színművész első szám első személyben Dobó István szerepét magára öltve emlékezett vissza a képen látható történésekre..

Néztem magam elé..

Hihetetlen hogy itt ülök...hihetetlen, hogy ez a sok ember miattam van itt..miattam akit majdnem megbuktattak hatodik elemiben a rajzból.. Mit tettem én, hogy ennyien mosolyognak és kezet rázva gratuláltak holott még akkor az alkotásokat sem látták..

Néztem magam elé..majd felkaptam a fejem és láttam, hogy  trilógia legnagyobb vásznának a leleplezése következik...Lehullt a lepel és számomra meglepő ,de szívet szorítóan felhangzott a taps és ekkor tudtam, hogy mindent megért az eddig megtett út..Megérte a sok nélkülözés, a fájdalom az éjszakából reggelbe hajló, majd estébe forduló megfeszített munka... Tudtam, hogy most adtam valamit igazán maradandót a világnak a nemzetnek és a szülőfalumnak. Életemben először tudtam, hogy ezért volt minden..

Majd szólítottak és én nem tudtam mit fogok mondani.. Nem tudtam mit tudnék mondani ez után, hiszen annyi minden kavargott bennem..a múlt és jelen örvényben folyt össze.. És a taps szólt... Odasétáltam a képen látható önmagamhoz..ránéztem arra a deákos ruhában üvöltöző, örökkévalóságba rögzült és egy elképzelt csatába fagyott alakra, majd magamra és őrá mutattam, mert a képek leleplezése előtt kérdezték többen is, hogy valójában megfestettem-e önmagam is..gondoltam ha nem vagyok felismerhető akkor megmutatom... Majd beszélni kezdtem..miközben sokszor visszakalandoztam a belső filmembe.. mikor erről kezdtem beszélni már éreztem, hogy dagad a gombóc a torkomban..tudtam ha átadom magam annak az érzésnek elfogok érzékenyülni és ezt nem akartam, ezért egy hirtelen váltással a képekről kezdtem el beszélni.. de egyszer itt talán elfogom mesélni mindazt ami akkor és ott feltolult bennem...

De nem állok meg itt. Jelenleg egy újabb régóta dédelgetett álmom megvalósításba fogtam bele, mely ez év decemberében kerül a közönség elé és amelynek mérete meghaladja a trilógia nagy kompozíciójának méretét is, Az alkotás köré épülő műsor tervezése is megkezdődött vagyis minden adott egy remélhetőleg ismét feledhetetlen este megvalósulásának.

Szeretném bemutatni a Trilógia támogatóinak sorát, hiszen a mai világban ahol egyre kevesebben törődnek a művészettel mindenképpen tiszteletet érdemelnek azok akik támogatják azt.






Tisztelet és köszönet mindenkinek aki hozzájárult az alkotások megszületéséhez.





Továbbá külön köszönet illeti fáradhatatlan és akadályt nem ismerő munkájáért, a bemutatón szereplő filmek megszületéséért Teleki Klárát aki egyben a menedzserem is. A Trilógia megszületésében múlhatatlan érdemeket szerzett, köszönet és tisztelet neki ezért a kiemelkedő munkáért.





Ha valaki szeretné megtekinteni a felvételt az Ősbemutatóról akkor az alábbi linken megtalálja azt:

https://www.youtube.com/watch?v=8Ni01YaFYiE

Kívánok minden Barátomnak és olvasómnak Békés, Sikerekben Gazdag Új Évet.


Üdvözlettel: Kakucsi-Csernák Zoltán

 Elkészült egy újabb "Hogyan készült" videó, amelyben látható, hogy miként készítettem el "Ádám és Éva - A Paradicsom elvesz...