2010. október 28., csütörtök

15:58
Második bejegyzés;
Engedve a gyomrom (természetéből következő,és funkciójából eredő) követelésének,gyorsan elvonultam kielégíteni vágyát. Miután,kissé megemeltem a képzeletbeli skála zérusához közeli,pangó vércukor szintemet némi lángos segítségével,feléledve az energiává változó,és az ereimben száguldó glükóz áldásos hatásától,eszméltem rá,hogy van számomra egy penzum amit le kellene tudnom.Autóba pattanva becsorogtam a Budapest nevezetű fővárosunk,belvárosába,(ami már önmagában is hordozza egy lábon kihordott strog rémét,az "éppen csak"utak,és a forgalomban "éppen csak" résztvevők személyét tekintve)hogy egy ott székelő galériából visszahozzam egy alkotásom.Miközben ültem türelmesen az alig lezárt város,csak kissé lezárt útján,elgondolkodtam az életnek nevezett színdarab "szereposztásain",elnéztem az autók között cikázó 'homleszek (csak úgy pestiesen),már-már extrém sportba hajló,imitt,amott akrobatikus elemekkel megtűzdelt "bemutatóját",amit pirostól,pirosig tartó intervallumban játszanak,mert ha nem érnek vissza az "alapvonalra2 a következő zöldig,(bizony azok az autós honfitársaink akik megvetően,és lenézően elfordítják a fejüket amikor ott áll mellettük egy nincstelen embertársuk)még a végén átmennének a szerencsétleneken. Ebből a jelenetből villant be a fejemben,a fentebb,már említett gondolat,mely szerint valóban milyen apró döntéseken múlhat egy-egy emberi sors,hiszen annak idején mindannyian nagy reményekkel,és tiszta lappal indultunk neki az életnek nevezett nagy útnak,és mindannyian rózsaszínű talpacskákkal rugdalóztunk az ég felé. Gyermekként rá tudtunk csodálkozni egy felhőre,vagy egy fura számunkra ismeretlen szerzetre,tudtunk örülni a hulló falevélnek,és csak az életért éltünk...tudtunk őszintén érezni,és megvolt a jó szándék,az akarat a segítségnyújtásra,és mégis miután látjuk nap mint nap,hogy mennyien csúsznak ki az útjukról,ezt mi közönnyel szemléljük...megrántjuk a vállunk "hiszen nem én állok ott"Pedig állhatnál,mi is állhatnánk ott.. Nem állunk...,de állhatnánk..Ha mást nem,legalább egy mosolyt,egy jó szót adhatnánk egymásnak bármit,csak egyet ne részvétlen közönyt..azt ne!Ha másért nem,tegyük azért,mert 59-et kell már csak aludni,éésss itt a Jézuska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése