2010. november 6., szombat

Második bejegyzés 18:51

Leszállt az est..szeretem az ilyen napokat, csendes alkotással telt. Reggel bele kezdtem az alakok megfestésébe,megnyugtató érzés az amikor már biztosan fogom a készülő mű egészét. Látom megszületni, fizikai valósággá válni a gondolatot. Most annyira megvagyok telve a vászon energiájával, az alkotási folyamat izgalmával, hogy szétfeszít a tettvágy.. Ilyenkor érzem igazán, az élet örömét. A biblia azt mondja, hogy Isten a saját képmására megteremtette az embert..Valóban. Úgy hiszem,ez nem a külsőségeinkben nyilvánul meg, hanem abban az általa belénk oltott képességünkben,hogy képesek vagyunk az alkotásra,valami létrehozására, egyszóval valamiféle teremtésre, de ugyanígy megadatott a pusztításra is a lehetőségünk. Szabad döntésünk az,hogy a kettő közül melyikkel élünk többet. Hitem szerint a teremtés,és a pusztítás elválaszthatatlanok egymástól,mert a kettő együtt adja meg az egyensúlyt, a tettek mögötti szándék határozza meg ennek is,és annak is a pozitívumát,vagy a negatív oldalát. A tett, a teremtés nem más,mint a szellem szándékának a manifesztációja. Tapasztalás! Tapasztalás amely által a saját, és az emberiség kollektív tudása bővül. Hiszek abban,hogy mielőtt az anyag értelmezhető formai valósággá válna,kell egy teremtő gondolat az átalakuláshoz, majd ez a teremtő gondolat alakítja (a mi fizikai megtestesülésünk közvetítésével)át az anyag fizikai valóságát,a gondolat fizikai lenyomatává. Így válik az energia (gondolat) tartalommal töltött tapasztalássá, s amely így már értékkel telve visszatér abba a szférába amelyből vétetett. Reggel azt írtam,hogy "fontosnak hitt apróságokkal töltjük életünk",most belátom tévedtem. Tévedtem,mert ezek az apróságnak hitt "mini teremtések" adják ki azt az egészet amit a világunknak nevezzünk, ezek a tapasztalások viszik előre az emberiséget.. Ebben rejlik a mi "isteni képmáshoz" való hasonlatosságunk..

1 megjegyzés: